1920. február 8-án indult az első vonat Hollandiába 600 magyar gyermekkel. A következő tíz évben összesen 60 ezren töltöttek az itthon adottnál egészségesebb hónapokat Hollandia mellett Belgiumban, kevesebben Svájcban, Svédországban és Angliában az Országos Gyermekvédő Liga, de elsősorban az önzetlen vendéglátók jóvoltából. A centenárium alkalmából tervezett kiállítást a járvány az idei évre sodorta a Budapesti Történeti Múzeumban, ám a halasztás talán még gazdagította is a kiállítható anyagot, ami feltehetően tovább bővül a témára irányított figyelemnek köszönhetően.

A Magyar Nemzeti Galériában Kép és kultusz címmel nyílt kiállítás, mely Szinyei Merse Pál életművét mutatja be kortársai és követői kontextusában. Szinyeit a magyar művészettörténet ma a legmagasabb pozíciókba helyezi, nem különben a műkereskedelem: Parkban című festménye a Kieselbach Galéria 1998-as árverését követően évekig vezette a hazai aukciós rekordok listáját. Ő maga idős koráig várt az elismerésre, melyet végül csak megkapott. A Majális minden bizonnyal a legismertebb műve - és a késői megbecsülés szimbóluma. Érdemes felidézni 1903-írt önéletrajzának néhány vonatkozó részletét.

Milyen a korszerű, közönségcsalogató, emblematikus és fenntartható épület egy közgyűjtemény számára? Milyen külföldi fejlesztések állhatnak példaként a hazai tervezők és intézményvezetők előtt? Milyen örökséget hagyott a hatvanas évek múzeumépítészete, hogyan bővítik tereiket manapság a múzeumok? A lap 85. száma több szemszögből vizsgálja a hazai és nemzetközi példákat.

Két írás is foglalkozik az elmúlt évtizedek múzeumépítészeti eredményeivel: Götz Eszter az időszak trendjeit foglalta össze, míg Kovács Csaba az építész szemével tekint az épületekre. Az elkészült fejlesztések közül a Savaria Múzeumét tárgyalja részletesebben Czenki Zsuzsa, Csapláros Andrea és Víg Károly írása, Basics Beatrix pedig egyfajta körképet tár az olvasók elé. Reménybeli épületekről is szó esik: Vitézy Dávid és Zsigmond Gábor a Kelenföld Indóház múzeumi hasznosításának terveit, Kovács Dániel pedig a Magyar Építészeti Múzeum régen várt otthonának megteremtésére vonatkozó elképzeléseket mutatja be. Gréczi Emőke tanulmánya a hatvanas évek fővárosi múzeumalapítási és -építészeti örökségét vázolja fel.

A Módszertan rovat közli Berényi Mariann hosszabb tanulmányát a hazai múzeumi digitalizáció folyamatáról. A Szemlében Fogarasi Klára a Sári Zsolt által összeállított Weinstock-albumot, Dénes Mirjam a Japonizmus az Osztrák–Magyar Monarchiában című tanulmánykötetet ismerteti. 

A Kalendáriumot Karácsony Ágnes, a Híreket Magyar Katalin állította össze. A korrektúrát Szendrői Árpád végezte, a lapterv Pintér József munkája.

Fotó: Áment Gellért

V

A címbeli idézet nem mástól, mint az egykori pártfőtitkártól, Kádár Jánostól származik, aki bő harminc évet töltött a hatalom - lényegében - legmagasabb pozíciójában, ez idő alatt pedig szinte végig tartott a Budavári Palota rekonstrukciója, melynek végét az OSZK 1985-ös megnyitása jelentette. Az 56-os forradalom után másfél évvel kezdődött, és majdnem a rendszerváltásig tartott. Az idézet a BTM Vármúzeuma megújult újkori palotatörténeti kiállításán olvasható. Aki csak a Szent István-terem káprázatáért érkezik, nem látja. Ezt sem, és még számos fontos adatot, tárgyat, ereklyét sem, melyek nélkül a terem lényege sem értelmezhető.

Két nap múlva, szeptember 23-án kezdetét veszi a valaha volt, de az utóbbi években biztosan a legnagyobb művészettörténeti konferencia az MTA BTK Művészettörténeti Intézete szervezésében. Három napra való workshop, séta, beszélgetés, szabadulószoba.

Évek telhetnek el úgy, hogy két, akár hasonló kutatási területen dolgozó művészettörténész nem találkozik, nem érintkezik egymással. Ezért is várják sokan a tavaly elhalasztott, és idén végre – egészségvédelmi intézkedésekkel együtt – megtartható eseményt. Csak néhány téma a programból: globális-lokális felvetések, építészeti folyamatok, feminista művészet, érzékenyítés, kultúra a hatalom szolgálatában, Árpád-kori kutatások, másolatok, textilművészet, dizájntörténetek, ikonográfia, grafika, a Kádár-kor modernizmusa. Gyakorlati „gyorstalpalót” kaphat, aki a restaurátori, múzeumpedagógiai, a kommunikációs munka iránt érdeklődik, vagy egy festményhagyaték ügyében szeretne eligazodni. Lesz műtárgyséta a Fugában, a Ludwigban, és az MTA gyűjteményeit őrző két helyszínen, a Széchenyi téri főépületben és a Tóth Kálmán utcai székházban. A könyvvásáron kedvezményesen vásárolható szakirodalom régi és új kiadványokból, kisebb csoportokban a szabadulószoba kihívásait lehet teljesíteni, akár egy rövid jógaóra után.

Regisztrálni mindenképpen érdemes: http://latkep2020.mi.btk.mta.hu/

A belépéshez maszk és védettségi kártya szükséges a belépéshez

Szinte minden várkutatás és -rekonstrukció szakmai viták kereszttüzében zajlik. A MúzeumCafé 84. száma utánajárt, melyek a múltbeli és aktuális ütközőpontok, hogyan szolgálják a tudományt a ma elérhető technikai lehetőségek.

Basics Beatrix felvezetésképpen a 19. századi várábrázolásokról ír számos példával illusztrált cikkében. Vándor László az ismert és a köztudatban kevésbé forgó zalai várak kutatási eredményeit, jelenkori helyzetét ismerteti. Pető Zsuzsa Eszter és Tomka Gábor a regéci vár történetébe, rekonstrukciós lehetőségeibe vezeti be az olvasót. Pusztainé Fischl Klára az őskori várak, erődítések világába avat be, Zay Orsolya a várjátékok divatjáról és irányairól ad áttekintést. Berényi Marianna a digitális várrekonstrukciókkal kapcsolatban indított beszélgetést Buzás Gergely régész-művészettörténésszel, Rácz Miklós építésszel, Szőke Balázs történésszel és Nagy Gábor építésszel.

A lapszám múzeumőrei: Feld Miklós régész-művészettörténész, akit Karácsony Ágnes kérdezett és Barczi Gyula művészettörténész, aki Gréczi Emőkének mesélt a legégett krasznahorkai vár felújításáról.

A Kutatás rovatban Tóth Ferenc tanulmánya olvasható a Szépművészeti Múzeum alapítóinak európai körútjáról. A Szemlében Basics Beatrix Ébli Gábor gyűjtéstörténeti kötetére (Mesterek, művek, gyűjtők) hívja fel a figyelmet. A Híreket és a Kalendáriumot Magyar Katalin szerkesztette. A portréfotó Szilágyi Lenke, a lapterv Pintér József, a korrektúra Szendrői Árpád munkája.

Fotók: Harasztos Áron

Nagyjából egy évszázada kerültek a képtárak, képzőművészeti múzeumi gyűjtemények perifériájára a 19. század második felében oly népszerű és elengedhetetlennek tartott gipszgyűjtemények. Mégis egyre több helyen nyílnak újra ezek a kiállítások: többek között Berlinben, Moszkvában, Párizsban, Londonban, és pillanatokon belül Komáromban. Építészeti és belsőépítészeti bravúr, okos és látványos kiállítással a Csillagerődben.

Vajon divatkövetés, hiánypótlás vagy pozitív diszkrimináció eredménye, hogy az elmúlt két-három évben megnőtt a figyelem a nőművészek, női művészek sorsa és értéke iránt, a múzeumokban éppúgy, mint az aukciós házakban? Ma már elmondható, hogy a nyugati múzeumok gyűjteményeiben jelentősen megváltozott a férfi és női művészek aránya (gyakorlatilag a nulláról indultak a nők), és ez nyilván örvendetes, a számlálás és a nemi szempontú statisztika mégis kicsit zavarba ejtheti az embert. Martos Gábor műkereskedelem-elméleti kötetei többnyire nem is adnak választ a felvetett, általában provokatív kérdésekre, ellenben tetemes mennyiségű adatot tárnak az olvasó elé, hogy ki-ki a maga módján értelmezze azokat.

A kolonializmus és posztkolonializmus kérdései a múzeumi világban, rendezetlen ügyek a gyűjteményekben, az értelmezés problémái – ezekkel a felvetésekkel foglalkozik a MúzeumCafé legfrisseb, 83. száma.

György Péter nagyobb terjedelmű tanulmánya két részből áll: a posztkolonializmus feldolgozása a nyugati múzeumokban, illetve a roma képzőművészet gyűjtésének és megértésének anomáliai Magyarországon. A fentiekre reflektál Basics Beatrix nemzetközi példákat bemutató tanulmánya, illetve Berényi Marianna kerekasztalbeszélgetése Ando György (Munkácsy Mihály Múzeum), Frazon Zsófia, Wilhelm Gábor (Néprajzi Múzeum) etnográfusokkal, Lakner Lajos irodalomtörténésszel (Déri Múzeum), Shah Gabriella (Dornyay Béla Múzeum) művészettörténésszel. Fejős Zoltán az amerikai magyar emigráció múzeumalaptási kísérleteit tekinti át az 1945 előtti évtizedekben, Kövesdi Veronika pedig a Haitiról indult vudu szellemi és tárgyi örökségének helyzetét vázolja fel.

A Múzeumőr rovatban Karácsony Ágnes Kovács Vilmos ezredessel, a Hadtörténeti Múzeum vezetőjével beszélgetett, többek között a hadisírok gondozásának és kutatásának aktuális állapotáról. A Módszertanban Marosi Ágnes a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei múzeumok közös, a látássérültek múzeumi élményeit elősegítő projektről ír összefoglalást, a Szemlében Gréczi Emőke az 1958-as budapesti francia könyvkiállításról rendezett szentendrei tárlat (A nagy könyvlopás, kurátorok: Árvai Mária, Véri Dániel) albumát mutatja be.

A Magyar Katalin által összeállított Hírek végén Kovács Imre Urbach Zsuzsa temetésén elhangzott gyászbeszédét közli a lap.

A portréfotót Szilágyi Lenke készítette, a lapterv Pintér József érdeme.

Fotó: Áment Gellért

Nem háttérbe szorított festőfeleségek, névtelen modellek, elfeledett múzsák, hanem a korszak szépségideáljai, divatdiktátorai szerepelnek a Magyar Nemzeti Galéria Vágyott szépség című, preraffaelita remekműveket bemutató kiállításán, alkotóként és modellként egyaránt. A művészkör (Pre-Raphaelite Brotherhood, Preraffaelita Testvériség) kapcsán többször elhangzik a művészettörténetben csak az évtizedekkel későbbi időszakra használt avantgárd kifejezés, nem véletlenül. Életmódjukkal, alkotásról, művészlétről való gondolkodásukkal szembefordultak a kor elvárásaival, jelentős lépés volt ez a női szerepekről való modernebb gondolkodás felé.

Tavaly nyár elején, a járvány első hullámát követően a múzeumok nagy része nehéz helyzetbe került, hiszen a turisták, kiránduló osztályok, szervezett csoportok elmaradásával elveszítették látogatóik felét, háromnegyedét, sőt, akár 90 százalékát. A helyzet mostanra annyival vált nehezebbé, hogy a védettségi kártya alapkövetelmény a belépéshez. Ennek ellenére az intézmények egy része az elmúlt napokban megnyitott, a többség a jövő héten fog, de sok helyen még kivárnak.

A MúzeumCafé 81-82., dupla számában többek között zenei témájú műalkotásokról, gyűjteményekről, kiállításokról, az idén elkészülő Magyar Zene Háza terveiről, valamint a műfaj nagyjainak emlékezetéről olvashatók tanulmányok és interjúk. Fény derül az idei MúzeumCafé díjas kilétére és mandátumuk végén járó intézményvezetők nyilatkoznak az elmúlt évek eredményeiről.

Ringer István, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum vezetője kapta az idei MúzeumCafé Díjat. A múzeumi szaklap az intézmény ambiciózus, újító szellemű vezetéséért ítélte oda az elismerést. A 2011-ben alapított MúzeumCafé díjjal a magyar múzeumi szakmából minden évben olyan szakember munkáját ismerik el, aki a lap szellemiségével összhangban előremutató, új- és korszerű szemlélettel alkotott a maga szakterületén.
Az elismerést minden év márciusában - abban a hónapban, amikor Gróf Széchényi Ferenc 1802-ben felajánlotta gyűjteményét a köz javára - ítéli oda a magazin. A döntésben a szerkesztőség munkáját a szerkesztőbizottság (Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum nyugalmazott főigazgatója, Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének egyetemi tanára, Martos Gábor esztéta, művészeti író és Rockenbauer Zoltán művészettörténész) segítette.

Hogyan lehet cáfolni a sztereotípiát, hogy a múzeumok unalmasak? Hogyan lehet a fiatalokat megszólítani? És ami a legfontosabb: át lehet-e lépni egy határt, ami… hol is van? Íme néhány példa különleges, meghökkentő kampányokra.

Rendszerint a legjobban várt múzeumépületekhez a megnyitást követően tömegek zarándokolnak a világ minden tájáról. Ha idén a pandémia meg is akadályozza az utazást, a múzeumok mindenesetre megnyílnak, készülve a jobb időkre.

A MúzeumCafé 80. száma arról a szellemi gazdagságról szól, amelyet az Esterházy név jelent a magyar kultúrtörténetben.