A Magyar Nemzeti Galériában Kép és kultusz címmel nyílt kiállítás, mely Szinyei Merse Pál életművét mutatja be kortársai és követői kontextusában. Szinyeit a magyar művészettörténet ma a legmagasabb pozíciókba helyezi, nem különben a műkereskedelem: Parkban című festménye a Kieselbach Galéria 1998-as árverését követően évekig vezette a hazai aukciós rekordok listáját. Ő maga idős koráig várt az elismerésre, melyet végül csak megkapott. A Majális minden bizonnyal a legismertebb műve - és a késői megbecsülés szimbóluma. Érdemes felidézni 1903-írt önéletrajzának néhány vonatkozó részletét.

Nem háttérbe szorított festőfeleségek, névtelen modellek, elfeledett múzsák, hanem a korszak szépségideáljai, divatdiktátorai szerepelnek a Magyar Nemzeti Galéria Vágyott szépség című, preraffaelita remekműveket bemutató kiállításán, alkotóként és modellként egyaránt. A művészkör (Pre-Raphaelite Brotherhood, Preraffaelita Testvériség) kapcsán többször elhangzik a művészettörténetben csak az évtizedekkel későbbi időszakra használt avantgárd kifejezés, nem véletlenül. Életmódjukkal, alkotásról, művészlétről való gondolkodásukkal szembefordultak a kor elvárásaival, jelentős lépés volt ez a női szerepekről való modernebb gondolkodás felé.

Egyetlen életmű egy bizonyos időszakával foglalkozó, mégis igen szerteágazó, művészettörténeti, politikatörténeti, antropológiai kutatásokra épülő kiállítást nyílt a Kassák Múzeumban. Egy surranófény világított rá, hogy a magyar avantgárd egyik legaktívabb művésze, Mattis Teutsch János késői művei alatt más alkotások lapulnak. A réteg lefejtésével az életrajz különböző rétegei is előkerültek.

Úgy tűnik, hogy Christo mégsem áprilisban csomagolja be a párizsi Diadalívet, ezzel pedig gyakorlatilag dől a Pompidou közeljövőre tervezett programja, de látnivaló így is lesz bőven a honfitársaink által e célból legszívesebben felkeresett nagyvárosokban.

A napokban nyílt meg és március 1-jéig látható a Magyar Nemzeti Galériában Farkas István monografikus kiállítása. A könyv- és lapkiadó vállalatot alapító műgyűjtő és műpártoló Wolfner József fia a modern festészet Párizsban is megbecsült alakja 1932 után a Singer és Wolfner vállalat vezetése és az alkotás között osztotta meg idejét, életműve így is gazdag, sokszínű és impozáns, noha mindössze 57 évesen ölték meg Auschwitzban. Születésétől utolsó pesti tartózkodási helyéig bejárjuk - képek segítségével - azokat a fontosabb helyszíneket, ahol élt, dolgozott és alkotott. Műveinek megtekintését az egyik legfontosabb kulturális programként ajánljuk a következő bő két hónapra.

Ki miért megy mostanában Bécsbe? Az adventi fényekért és illatokért? Dürerért? Carravaggióért és Berniniért? A sorban talán csak ezek után következik Pierre Bonnard kiállítása a Kunstforumban, holott olyan atmoszférában sétálhat a látogató a kiállítóterekben, mintha a színpompás francia Riviérán töltene egy kis időt az egyre szürkébb tél helyett. Bonnard a pálmafák, a kertek, a zöldek és rózsaszínek, a tükör előtt álló aktok festője.

A művészettörténeti viták nem szoktak annyira nyíltak és szenvedélyesek lenni, mint ahogyan az a beszélgetés zajlott a szentendrei Czóbel Múzeumban, ahol Barki Gergelynek egy, az Artmagazinban közölt írása volt a vita tárgya: egy festmény bukkant elő egy Czóbel-kép hátán, ami lehet, hogy Huszár Vilmos műve, és lehet, hogy a legkorábbi, Magyarországon fellehető absztrakt mű - vagy nem.

Nem, a bécsi Bruegel-kiállításon nem csak festmények és grafikák láthatók, bár a lényeg nyilván az, hogy - állítólag - utoljára látható egyben az életműből minden elérhető alkotás. A tárlat ennél sokkal több: az első gondolattól a mű megvalósulásáig végigkövethető a festő technikája, milyen eszközöket használt, melyik szín, vonal, folt hogyan került a fára vagy vászonra és milyenek voltak valójában azok a használati tárgyak, amelyek az életképeken feltűnnek. Egy géniusz közel 500 éves virtuális műterme látható, a kiállítással párhuzamosan.

A félállandó kiállítás definíciója lehetne a szentendrei Czóbel Múzeum tárlata, amelyhez három évvel ezelőtti megnyitása óta másodszor is hozzányúltak: ismét sikerült külföldről és magángyűjteményekből olyan műveket szerezni, amelyekért megéri a korrekció.

Vasárnap este elkezdődött a National Geographic Géniusz-sorozatának második, Picassóval foglalkozó évada, amely olyan felvezetést kapott szerte a világon, ami nemhogy dokumentumfilmnek, de mozifilmnek se nagyon jár. Az első kérdés ebből adódik: mi lehet a műfaja a sorozatnak?