Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
A múzeumok magazinja

Édenkert a Dunán

Szentendre Art Capital kortárs művészet szobrászat film irodalom programajánló

Írásunk címét egy feledésbe merült költőtől, a Kortárs folyóirat egykori rovatvezetőjétől, a Szentendre krónikásaként is emlegetett Szeberényi Leheltől kölcsönöztük, akinek éppen ezzel a címmel jelent meg a naplója 1977-ben, az illusztrációkat pedig az a Szántó Piroska készítette, aki számára az ÉDEN ugyancsak Szentendrét jelentette, ahol élete egy tekintélyes, feltehetően a legvidámabb részét leélte. A harmadik Art Capital ma nyíló kiállításaival ugyanezt a harmóniát hozza vissza a városba - az Édenkert nyomában címet viselő rendezvénysorozat a kert, mint központi téma köré épül.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Szentendre, teljes mellszélességgel

Szentendre Art Capital kortárs művészet

Talán még pontosabban méri ki a "régi" és a "mai", a "hazai" és a "külföldi", a "helyi" és a "vendég" művészek részvételét az idei Art Capital, mint ahogyan tavaly tette. Bizonyára nem véletlenül, hiszen központi témája ezúttal az OTTHON, és mert az előző alkalom tapasztalatával már tudható, miért jön a látogató és mire ugrik a szakma. A kiállítások egy része már megnyílt, a programok java még csak most következik Szentendrén.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A múzeumok magazinja

blogavatar

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (173),MúzeumCafé folyóirat (95),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (46),kultúrpolitika (45),politika (41),programajánló (40),építészet (39),irodalom (36),műgyűjtés (35),fotográfia (33),múzeumépítészet (33),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),néprajz (22),iparművészet (21),gyűjteménygyarapítás (21),Ludwig Múzeum (21),műkereskedelem (20),restaurálás (20),grafika (20),Bécs (18),szobrászat (17),film (17),videó (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (12),digitalizálás (12),élő MúzeumCafé (11),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),műtárgyvásárlás (11),Picasso (10),Néprajzi Múzeum (10),Liget Budapest (10),könyv (9),Kiscelli Múzeum (9),zene (8),Kassák Múzeum (8),holokauszt (8),New York (7),múzeumpedagógia (7),Hopp Ferenc Múzeum (7),Román Csarnok (7),Garas Klára (7),könyvajánló (6),Iparművészeti Múzeum (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),képzőművészet (6),Allegro Barbaro (6),konferencia (6),világháború (6),Power 50 lista (6),Bauhaus (5),Csontváry (5),fotóművészet (5),aukció (5),Értéktár Program (5),rendszerváltás (5),Skanzen (5),Berlin (5),MúzeumCafé díj (5),Vasarely (5),Ady Endre (5),műemlékvédelem (5),Pécs (5),látogatottság (5),kortárs (5),Európai Iskola (5),Nyolcak (5),modernizmus (5),Közlekedési Múzeum (5),Velence (4),Vasarely Múzeum (4),Rembrandt (4),művészettörténet (4),wanted (4),Seuso-kincs (4),Baán László (4),Louvre-Lens (4),városi séta (4),MúzeumCafé Díj (4),örökségvédelem (4),Bálint Endre (4),múzeum (4),Élő MúzeumCafé (4),kert (4),szocreál (4),keleti művészet (4),Louvre (4),Balaton (4),Bartók Béla (4),impresszionisták (3),internet (3),emlékezet (3),Trianon (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),kézirat (3),covid-19 (3),kulturpolitika (3),előadás (3),Vermeer (3),dizájn (3),Anna Margit (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Derkovits Gyula (3),Erdély (3),Aczél György (3),Textúra (3),Budapest Galéria (3),Czóbel Béla (3),műtárgyvédelem (3),I. világháború (3),Caravaggio (3),sport (3),Vaszary-villa (3),ganymed goes europe (3),MúzeumNegyed (2),fortepan (2),Csinszka (2),relikvia (2),kultusz (2),örökség (2),Szombathely (2),Fővárosi Képtár (2),Art Capital (2),BTM (2),Román csarnok (2), (2),digitalizáció (2),turizmus (2),múzeumtörténet (2),természettudomány (2),ICOM (2),divat (2),zsidóság (2),Ország Lili (2),Bosch (2),múzeumelmélet (2),Fortepan (2),Milánó (2),Artpool (2),címlap (2),Kecskemét (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),Modigliani (2),1956 (2),Frida Kahlo (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),múzeumi rendszer (2),Szeged (2),MúzeumCafé könyvek (2),pop art (2),magángyűjtemény (2),ajánló (2),Vadak (2),Lektorátus (2),Chagall (2),Art Market Budapest (2),MűvészetMalom (2),Barcelona (2),Holokauszt (2),Zsolnay (2),fotó (2),Szántó Piroska (2),dokumentum (2),Leonardo (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),emigráció (1),Tiszadob (1),Vatikán (1),védettség (1),Múzeumkert (1),Lengyelország (1),Moszkva (1),MOME (1),Budavár (1),Centre Pompidou (1),egyház (1),Albertina (1),Vajda Júlia (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),Múzeum-kert (1),installáció (1),interaktivitás (1),Olaszország (1),várostörténet (1),popzene (1),Sinkó Katalin (1),Garas Kára (1),Múzeumok Éjszakája (1),Disputa (1),etnográfia (1),Népessy Noémi (1),animáció (1),Óbuda (1),El Kazovszkij (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Mravik László (1),Cloisters (1),art deco (1),Sopron (1),jótékonyság (1),beszélgetés (1),hamisítás (1),emlékhely (1),műemlék (1),Ámos Imre (1),portré (1),Kocsis Zoltán (1),olimpia (1),Ani (1),kultúrtörténet (1),temető (1),Bábszínház (1),reneszánsz (1),Róma (1),MMOK (1),Bukta Imre (1),természettudományi múzeum (1),Dürer (1),Hold (1),Benczúr Gyula (1),Városliget (1),Budapest (1),történetelem (1),veduta (1),koronavírus (1),covid (1),zöldmúzeum (1),Covid (1),fenntarthatóság (1),környezetvédelem (1),MúzeumcCafé díj (1),Budavári Palota (1),közösségi média (1), Kassák Múzeum (1),műtárgylopás (1),díjátadó (1),Pulszky Társaság (1),marketing (1),cirkusz (1),múzeumshop (1),Madrid (1),OSZMI (1),Pompidou (1),op art (1),szecesszió (1),belsőépítészet (1),Vaszary János (1),MúzeumCafé könyv (1),BÁV (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),elhurcolt műkincsek (1),Színháztörténeti Múzeum (1),Klimt (1),Schiele (1),gasztronómia (1),Brüsszel (1),Tesla (1),Dalí (1),akadálymentesítés (1),Szendendre (1),politikai (1),plakát (1),Lucian Freud (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Sziget Fesztivál (1),helytörténet (1),médiaművészet (1),fotógráfia (1),Kratochwill Mimi (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Aristide Maillol (1),Csernus Tibor (1),muzeológia (1),Magnum Photos (1),Google Art Project (1),Manet (1),bibliofília (1),Prado (1),Moholy-Nagy László (1),Elgin-márványok (1),Athén (1),szürrealizmus (1),Vaszary Villa (1),kina (1),Munkácsy Mihály (1),Műértő (1),Kína (1),erdély (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Dada (1),Velázquez (1),Ernst Múzeum (1),Várkert Bazár (1),Természettudományi Múzeum (1),szobor (1),városliget (1),szeged (1),François Gilot (1),progarmajánló (1),századforduló (1),Vallauris (1),Guggenheim Muzeum (1),gallery weekend (1),Pinault (1),Palazzo Grassi (1),Christie’s (1),Metz (1),közösségi oldalak (1),Guernica (1),retró (1),Márffy Ödön (1),gyerekeknek (1),Debrecen (1),Székesfehérvár (1),dinoszaurusz (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),dada (1),Művészetmalom (1),Siófok (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Amerika (1),Trieszt (1),bevándorlás (1),felújítás (1),gender (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),oktatás (1),MANK (1),Kassák Lajos (1),porté (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),kommunikáció (1),Velencei Biennále (1),kastélypark (1),vadászat (1),irodalomtörténet (1),nők (1),Prága (1),kastély (1),Andrássy (1),emlékmű (1),Nagyvilág (1),KEMKI (1),megnyitó (1),MúzeumCafé (1),kutatás (1),orosz művészet (1),Kimt (1),Budapest100 (1), Bécs (1),Műemlék (1),Nagy-Britannia (1),velence (1),királynő (1),tárlatvezetés (1),balaton (1),Római Iskola (1),porgramajánló (1),MTA (1),egyiptológia (1),stressz (1),könyvtár (1),törénelem (1),adatbázis (1),Batthyány Gyula (1),Győr (1),Balaton (1),Sziklakórház (1),szalon (1),Miskolc (1),Amszterdam (1),restitucio (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),krimi (1),műkincslopás (1)