Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
A múzeumok magazinja

56 millió forint egyetlen kötetért – de milyen kötet ez!

Miközben a hazai aukciós házak jobbára nyári szünetet tartanak, a világ nagy árverezői egy percet sem pihennek. Ilyenkor például hűsítő könyvaukciókat szoktak tartani - így volt ez júniusban és júliusban Londonban és Párizsban is. A legmellbevágóbb ár kétség kívül az a 187 ezer euró, amit egy olyan kötetért fizettek a Sotheby'snél Párizsban, amit Baudelaire ajándékozott Manet-nak.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Eltűntek képek a Pradóból, de semmi baj

Az elmúlt napokban több művészeti oldal is megszellőztette, hogy több száz, sőt, közel ezer műtárgy hiányzik a madridi múzeum raktárából. A Prado ma kiadott egy közleményt: mindenki nyugodjon meg, ők régóta tudnak róla.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Na ezért van a Capa Központ!

Bevallom, mostanáig nem pontosan értettem, hogy miért kell a fotóriportereknek egy önálló múzeum, kiállítótér vagy "központ" Budapesten, hiszen a műfaj képviselői minden további nélkül kiállíthattak eddig is a Mai Manó Házban, miért kell különválasztani őket (és ezzel az egész műfajt) a fotóművészettől és a fotótörténettől - vagy egyszerűen: mi végre a Capa Központ. Most pedig itt a Magnum Photos Kontaktok című válogatása, és máris értek mindent.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Akiről ruhában készült aktkép - Beszélgetés Kratochwill Mimivel

Manapság, amikor éppen újra kell definiálni a Műcsarnok helyzetét és feladatát, érdemes egy kicsit hátranézni, és foglalkozni az intézmény viharos múltjával. Ilyenkor válik világossá, hogy identitása mintha mindig egy kicsit problematikus lett volna, kiállítási programjában "mindenevő", a fenntartóval való kapcsolatában kiszolgáltatott, kiállítóhelyként funkciója nehezen megfogalmazható: leginkább a "nagy kiállítások" tere, ám ezt a feladatát mára egyértelműen átvették a nagyobb képtárak, elsősorban a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum. Ennél azonban a történet sokkal bonyolultabb - és ezt Kratochwill Miminél kevesen tudják jobban, hiszen az ő Műcsarnokban eltöltött csaknem négy évtizede alatt hét igazgató váltotta egymást, ugyanakkor az alaphelyzet többnyire változatlan volt: a minisztérium határozta meg a kiállítási programot, a művészettörténészek, kiállításrendezők pedig a legjobb tudásuk szerint megvalósították azt.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Duchamp, az egyszeri műkereskedő

Az ember, aki azt mondta, hogy a művészetnek vége, felhagyott a festészettel, nekiállt versenyszerűen sakkozni, közben pedig használati tárgyakat emel műalkotásokká, hogy ezzel zárójelbe tegye a műalkotás fogalmát, nos, ő egyszer csak úgy dönt, barátai alkotásaiba fektet és elkezd velük kereskedni. Hogyan lett a Magyar Nemzeti Galéria most nyílt Dada-kiállításán látható Marcel Duchamp-ból rövid időre műtárgynepper?

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kánikula, Balaton, Keserü Ilona

Azt hihetnénk, hogy egy 35 fokos vasárnap délután a Balaton vonzáskörzetében két dolgot tesznek az emberek: hűsölnek a vízben vagy a szomorúan elindulnak hazafelé. Aztán kiderül, hogy van egy harmadik csoport is: ők a füredi Vaszary Villában hallgatják Keserü Ilona tárlatvezetését a saját tárlatán. És milyen sokan vannak…

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Az angol királynőé a világ legnagyobb magángyűjteménye

Itt az ideje, hogy a brit uralkodó több mint hétezer festményt számláló gyűjteményét felmérjék, lefotózzák és az egyes műveket szükség esetén restaurálják, merthogy bármilyen hihetetlen, de az elmúlt fél évezredben (!) nem került sor a kollekció áttekintésére. A végeredmény egy online katalógus lesz.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A múzeumok magazinja

blogavatar

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (173),MúzeumCafé folyóirat (95),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (46),kultúrpolitika (45),politika (41),programajánló (40),építészet (39),irodalom (36),műgyűjtés (35),fotográfia (33),múzeumépítészet (33),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),néprajz (22),iparművészet (21),gyűjteménygyarapítás (21),Ludwig Múzeum (21),műkereskedelem (20),restaurálás (20),grafika (20),Bécs (18),szobrászat (17),film (17),videó (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (12),digitalizálás (12),élő MúzeumCafé (11),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),műtárgyvásárlás (11),Picasso (10),Néprajzi Múzeum (10),Liget Budapest (10),könyv (9),Kiscelli Múzeum (9),zene (8),Kassák Múzeum (8),holokauszt (8),New York (7),múzeumpedagógia (7),Hopp Ferenc Múzeum (7),Román Csarnok (7),Garas Klára (7),könyvajánló (6),Iparművészeti Múzeum (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),képzőművészet (6),Allegro Barbaro (6),konferencia (6),világháború (6),Power 50 lista (6),Bauhaus (5),Csontváry (5),fotóművészet (5),aukció (5),Értéktár Program (5),rendszerváltás (5),Skanzen (5),Berlin (5),MúzeumCafé díj (5),Vasarely (5),Ady Endre (5),műemlékvédelem (5),Pécs (5),látogatottság (5),kortárs (5),Európai Iskola (5),Nyolcak (5),modernizmus (5),Közlekedési Múzeum (5),Velence (4),Vasarely Múzeum (4),Rembrandt (4),művészettörténet (4),wanted (4),Seuso-kincs (4),Baán László (4),Louvre-Lens (4),városi séta (4),MúzeumCafé Díj (4),örökségvédelem (4),Bálint Endre (4),múzeum (4),Élő MúzeumCafé (4),kert (4),szocreál (4),keleti művészet (4),Louvre (4),Balaton (4),Bartók Béla (4),impresszionisták (3),internet (3),emlékezet (3),Trianon (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),kézirat (3),covid-19 (3),kulturpolitika (3),előadás (3),Vermeer (3),dizájn (3),Anna Margit (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Derkovits Gyula (3),Erdély (3),Aczél György (3),Textúra (3),Budapest Galéria (3),Czóbel Béla (3),műtárgyvédelem (3),I. világháború (3),Caravaggio (3),sport (3),Vaszary-villa (3),ganymed goes europe (3),MúzeumNegyed (2),fortepan (2),Csinszka (2),relikvia (2),kultusz (2),örökség (2),Szombathely (2),Fővárosi Képtár (2),Art Capital (2),BTM (2),Román csarnok (2), (2),digitalizáció (2),turizmus (2),múzeumtörténet (2),természettudomány (2),ICOM (2),divat (2),zsidóság (2),Ország Lili (2),Bosch (2),múzeumelmélet (2),Fortepan (2),Milánó (2),Artpool (2),címlap (2),Kecskemét (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),Modigliani (2),1956 (2),Frida Kahlo (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),múzeumi rendszer (2),Szeged (2),MúzeumCafé könyvek (2),pop art (2),magángyűjtemény (2),ajánló (2),Vadak (2),Lektorátus (2),Chagall (2),Art Market Budapest (2),MűvészetMalom (2),Barcelona (2),Holokauszt (2),Zsolnay (2),fotó (2),Szántó Piroska (2),dokumentum (2),Leonardo (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),emigráció (1),Tiszadob (1),Vatikán (1),védettség (1),Múzeumkert (1),Lengyelország (1),Moszkva (1),MOME (1),Budavár (1),Centre Pompidou (1),egyház (1),Albertina (1),Vajda Júlia (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),Múzeum-kert (1),installáció (1),interaktivitás (1),Olaszország (1),várostörténet (1),popzene (1),Sinkó Katalin (1),Garas Kára (1),Múzeumok Éjszakája (1),Disputa (1),etnográfia (1),Népessy Noémi (1),animáció (1),Óbuda (1),El Kazovszkij (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Mravik László (1),Cloisters (1),art deco (1),Sopron (1),jótékonyság (1),beszélgetés (1),hamisítás (1),emlékhely (1),műemlék (1),Ámos Imre (1),portré (1),Kocsis Zoltán (1),olimpia (1),Ani (1),kultúrtörténet (1),temető (1),Bábszínház (1),reneszánsz (1),Róma (1),MMOK (1),Bukta Imre (1),természettudományi múzeum (1),Dürer (1),Hold (1),Benczúr Gyula (1),Városliget (1),Budapest (1),történetelem (1),veduta (1),koronavírus (1),covid (1),zöldmúzeum (1),Covid (1),fenntarthatóság (1),környezetvédelem (1),MúzeumcCafé díj (1),Budavári Palota (1),közösségi média (1), Kassák Múzeum (1),műtárgylopás (1),díjátadó (1),Pulszky Társaság (1),marketing (1),cirkusz (1),múzeumshop (1),Madrid (1),OSZMI (1),Pompidou (1),op art (1),szecesszió (1),belsőépítészet (1),Vaszary János (1),MúzeumCafé könyv (1),BÁV (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),elhurcolt műkincsek (1),Színháztörténeti Múzeum (1),Klimt (1),Schiele (1),gasztronómia (1),Brüsszel (1),Tesla (1),Dalí (1),akadálymentesítés (1),Szendendre (1),politikai (1),plakát (1),Lucian Freud (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Sziget Fesztivál (1),helytörténet (1),médiaművészet (1),fotógráfia (1),Kratochwill Mimi (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Aristide Maillol (1),Csernus Tibor (1),muzeológia (1),Magnum Photos (1),Google Art Project (1),Manet (1),bibliofília (1),Prado (1),Moholy-Nagy László (1),Elgin-márványok (1),Athén (1),szürrealizmus (1),Vaszary Villa (1),kina (1),Munkácsy Mihály (1),Műértő (1),Kína (1),erdély (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Dada (1),Velázquez (1),Ernst Múzeum (1),Várkert Bazár (1),Természettudományi Múzeum (1),szobor (1),városliget (1),szeged (1),François Gilot (1),progarmajánló (1),századforduló (1),Vallauris (1),Guggenheim Muzeum (1),gallery weekend (1),Pinault (1),Palazzo Grassi (1),Christie’s (1),Metz (1),közösségi oldalak (1),Guernica (1),retró (1),Márffy Ödön (1),gyerekeknek (1),Debrecen (1),Székesfehérvár (1),dinoszaurusz (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),dada (1),Művészetmalom (1),Siófok (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Amerika (1),Trieszt (1),bevándorlás (1),felújítás (1),gender (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),oktatás (1),MANK (1),Kassák Lajos (1),porté (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),kommunikáció (1),Velencei Biennále (1),kastélypark (1),vadászat (1),irodalomtörténet (1),nők (1),Prága (1),kastély (1),Andrássy (1),emlékmű (1),Nagyvilág (1),KEMKI (1),megnyitó (1),MúzeumCafé (1),kutatás (1),orosz művészet (1),Kimt (1),Budapest100 (1), Bécs (1),Műemlék (1),Nagy-Britannia (1),velence (1),királynő (1),tárlatvezetés (1),balaton (1),Római Iskola (1),porgramajánló (1),MTA (1),egyiptológia (1),stressz (1),könyvtár (1),törénelem (1),adatbázis (1),Batthyány Gyula (1),Győr (1),Balaton (1),Sziklakórház (1),szalon (1),Miskolc (1),Amszterdam (1),restitucio (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),krimi (1),műkincslopás (1)