A napokban nyílt meg és március 1-jéig látható a Magyar Nemzeti Galériában Farkas István monografikus kiállítása. A könyv- és lapkiadó vállalatot alapító műgyűjtő és műpártoló Wolfner József fia a modern festészet Párizsban is megbecsült alakja 1932 után a Singer és Wolfner vállalat vezetése és az alkotás között osztotta meg idejét, életműve így is gazdag, sokszínű és impozáns, noha mindössze 57 évesen ölték meg Auschwitzban. Születésétől utolsó pesti tartózkodási helyéig bejárjuk - képek segítségével - azokat a fontosabb helyszíneket, ahol élt, dolgozott és alkotott. Műveinek megtekintését az egyik legfontosabb kulturális programként ajánljuk a következő bő két hónapra.

Ki miért megy mostanában Bécsbe? Az adventi fényekért és illatokért? Dürerért? Carravaggióért és Berniniért? A sorban talán csak ezek után következik Pierre Bonnard kiállítása a Kunstforumban, holott olyan atmoszférában sétálhat a látogató a kiállítóterekben, mintha a színpompás francia Riviérán töltene egy kis időt az egyre szürkébb tél helyett. Bonnard a pálmafák, a kertek, a zöldek és rózsaszínek, a tükör előtt álló aktok festője.

Az ország egyik legpazarabb képgyűjteménye egyre kisebb helyre szorul a kecskeméti Cifrapalotában, a képtár legújabb, napokon belül megnyíló állandó kiállítása viszont eléri azt a hatást, hogy nincs kiállítva egyetlen olyan darab sem, amelyik ne lenne egy életmű valamelyik főműve. Ez még úgy is igaz, hogy Farkas István vagy Tóth Menyhért, nem beszélve Mednyánszkyról és Nagy Istvánról, külön termet vagy teremrészt kapott. Mindenképpen le kell menni ámulni Kecskemétre!

Rockenbauer Zoltán kötete, az Apacs művészet úgy indul, akár egy Dan Brown regény: egy hölgy holttestét találják meg, aki az előző este két férfival távozott egy kiállításról. Ezt követően kiderül, hogy ez a hölgy mélyebb kapcsolatban állt az akkori (1910 körüli) szellemi elit több tagjával, a kiállítás a Nyolcaké volt, ahol aznap este Bartók muzsikált. Aztán nem egy krimi folytatódik, hanem egy alapos, de nem kevésbé lebilincselő tanulmány a magyar szellemi modernizmus számos műfajáról és rétegéről, ahol mindenki hatott mindenkire, mindenki kapcsolatban állt mindenkivel, olyan volt ez a világ, mint egy intellektuális szappanopera.

Ezekben a hetekben Párizsban Bartóknak és a magyar modernistáknak olyan konkurensekkel kellene felvenni a harcot, mint Roy Lichtenstein, Hieronymus Bosch,Félix Valloton, Georges Braque és Frida Kahlo. De csak kellene, hiszen a párizsi közönség lehetőleg mindenhová elmegy, minden kiállítást megnéz: ahová vasárnap este 9-kor be lehet jutni, ott még egy ilyen késői órában is beáll a sorba.