Talán nem túlzás azt állítani, hogy az 1919-ben Weimarban Walter Gropius által alapított Bauhaus iskola mindent megváltoztatott, amit addig színről és formáról, épületről és bútorról, fotóról és tárgykultúráról gondolt a világ. Ennek jó néhány magyar művész is részese lehetett, többen mesterként meghatározó szerepet töltöttek be az oktatási intézmény és műhely életében. Ennek megfelelően a budapesti múzeumok is gondoskodnak a centenárium méltó megünnepléséről.
A magyar múzeumi világ legendáira emlékezik a MúzeumCafé folyóirat idei első, dupla száma.
Teljes egyetértésben ítélte oda a MúzeumCafé szerkesztőkből és szerkesztőbizottsági tagokból álló kuratóriuma az idei MúzeumCafé díjat a Néprajzi Múzeum etnográfusának, Frazon Zsófiának és a bő három év kutatómunka eredményeképpen tavaly megjelent ...NYITOTT MÚZEUM... kézikönyv tudós közösségének. A díjat március 20-án a Lumen kávézában adtuk át, ahol néhány hónappal ezelőtt a kötetet is bemutatták. A laudációt követően Frazon Zsófiával és György Péterrel, a szerkesztőbizottság tagjával Gréczi Emőke főszerkesztő beszélgetett.
Bármilyen hihetetlen, de előbb volt emlékszobája Magyarországon Goethének, mint Petőfinek, Aranynak vagy Vörösmartynak. Szerencsére voltak, akik még időben kitalálták: gyűjtsék össze Petőfi ereklyéit, keressék fel azokat az embereket, akik találkozhattak a költővel és őrizhetnek tőle bármilyen személyes tárgyat, a gyűjteményből pedig hozzanak létre egy kis múzeumot, amit akkor még Petőfi-háznak hívtak - a Petőfi Irodalmi Múzeum elődjeként.
Ha belelapoz az ember Cserba Júlia új kötetébe, az az érzése támadhat, hogy a francia fotográfia egyes időszakait éppúgy alapvetően meghatározták a magyar tehetségek, mint a filmiparét Hollywoodban, a különbség pedig leginkább abban rejlik, hogy míg az amerikai filmgyártásban ma nehezen találnánk aktív magyarokat, addig Franciaországban ma is működnek fotográfusok, még a legfiatalabb generációból is.
