Rendszerint a legjobban várt múzeumépületekhez a megnyitást követően tömegek zarándokolnak a világ minden tájáról. Ha idén a pandémia meg is akadályozza az utazást, a múzeumok mindenesetre megnyílnak, készülve a jobb időkre.

Úgy tűnik, hogy Christo mégsem áprilisban csomagolja be a párizsi Diadalívet, ezzel pedig gyakorlatilag dől a Pompidou közeljövőre tervezett programja, de látnivaló így is lesz bőven a honfitársaink által e célból legszívesebben felkeresett nagyvárosokban.

A napokban nyílt meg és március 1-jéig látható a Magyar Nemzeti Galériában Farkas István monografikus kiállítása. A könyv- és lapkiadó vállalatot alapító műgyűjtő és műpártoló Wolfner József fia a modern festészet Párizsban is megbecsült alakja 1932 után a Singer és Wolfner vállalat vezetése és az alkotás között osztotta meg idejét, életműve így is gazdag, sokszínű és impozáns, noha mindössze 57 évesen ölték meg Auschwitzban. Születésétől utolsó pesti tartózkodási helyéig bejárjuk - képek segítségével - azokat a fontosabb helyszíneket, ahol élt, dolgozott és alkotott. Műveinek megtekintését az egyik legfontosabb kulturális programként ajánljuk a következő bő két hónapra.

Ha belelapoz az ember Cserba Júlia új kötetébe, az az érzése támadhat, hogy a francia fotográfia egyes időszakait éppúgy alapvetően meghatározták a magyar tehetségek, mint a filmiparét Hollywoodban, a különbség pedig leginkább abban rejlik, hogy míg az amerikai filmgyártásban ma nehezen találnánk aktív magyarokat, addig Franciaországban ma is működnek fotográfusok, még a legfiatalabb generációból is.

Bécsi körképünk után ezúttal Párizsban nézünk körül, hiszen sokan, egyre többen vélik kihagyhatatlannak a francia főváros kiállításait is. Ami jelenleg látható, szinte minden bezár a hónap végén. De mi lesz utána? Vasarely, szovjetek, impresszionisták és posztimpresszionisták minden mennyiségben.

Évforduló sem kell hozzá, hogy három európai nagyvárosban három retrospektív kiállítása is nyíljon Victor Vasarelynek a következő két évben. Madrid ráadásul Budapestről kap segítséget, hogy beelőzzön. Az op art halhatatlan!

Sorozatunkban megmutatjuk, milyen kiállításokkal készülnek a nagyvárosok múzeumai az idei évre. Párizzsal kezdjük.

Egy muzeológiai folyóiratnak alapvetően nem faladata a kereskedelmi galériák programjaira felhívni a figyelmet, de megteszi önszorgalomból, hiszen egyszeri és megismételhetetlen tárlatok nyíltak és nyílnak mostanában, ettől kezdve pedig teljesen mindegy, ki vagy mi a fenntartó.

Február első hétvégéjén ünnepli a párizsi Centre Pompidou megnyitásának negyvenedik évfordulóját. Ez volt az első "újgenerációs" múzeumépület, amikor az építészeti érdekesség legalább akkora figyelemre számíthatott, mint a gyűjtemény vagy a kiállítási program. Az alapító, Georges Pompidou olyan központot szeretett volna létrehozni, amely nemcsak múzeum és kiállítótér, de a kreativitás intézménye, otthona is egyben, a 20. századi építészet ikonja. A megnyitót már nem érhette meg.

A párizsi Picasso Múzeumot két éve vezető Laurent Le Bon az eddigi legnagyobb magyarországi Picasso-kiállítás megnyitójára érkezett Budapestre. A tárlat anyagának háromnegyed részét az általa vezetett múzeum biztosította, és a fiatal művészettörténész, Emilie Bouvard személyében ők adták a tárlat kurátorát is. A páros interjúban Le Bon többek között egy monografikus múzeum sajátos helyzetéről, az intézmény és a Picasso család viszonyáról és saját terveiről beszél, míg Bouvard elsősorban a budapesti kiállításról. Szó esik arról is, hogyan látják az emberek Picassót és miért ő a 20. század legismertebb képzőművésze.