A tudományos-ismeretterjesztő csatornák kínálatának légyege ma két szóval jellemezhető: mítoszépítés és mítoszrombolás. György Péter legújabb, a korai Kádár-rendszer kultúrpolitikájának néhány fontos epizódját elemző kötete (A hatalom képzelete) mindkettőre vállalkozik, hiszen lesajnált vagy elfeledett epizódokat, szereplőket emel ki, másokról pedig feltárja, hogy semmi sem volt úgy, ahogyan látszott.
A Bálint Ház nagytermében különleges kiállítás tekinthetünk meg, amely mind módszertanában, mind tematikájában is tanulságos lehet a múzeumok számára. A Nemzedékek és amnézia emlékezet című kiállításon bemutatott alkotások létrejöttét fél éven keresztül művészettörténészek, esztéták, építészek és történészek előadásai előzték meg, amelyeket a művészek is meghallgatattak, majd az így elkészült művek között egy tudományos konferencia zárta a holokauszt emlékezettörténetére reflektáló projektet.
Teremőr a kép előtt. Élő lény a kép előtt, az élő kép előtt. Előkép a valós képhez. A kép egészéhez, mely a dolgok mögött végbemenő jelenségeket nem megnevezi, hanem mutatja. Vagyis inkább sejteti. A festmény bal csücskénél, mint valami igézet, teremőr ül utcai ruhában. Csend és eltolódás ember, kép és kiállítótér kapcsolódási sávjain. Némaság. Némaság, mely felpattintja a tér hullámzó pontjainak csatjait. Nem látjuk? Talán. Azaz inkább nem. Nem baj. Azért még így van. Vagy így (is) lehet. Miért ne? Ebben a pillanatban úgy tűnik, mintha a teremőr egy kép lenne. Festmény. Mű a mű mellett.
Hogy mit jelent a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének száz évét átfogó kötet megjelenése, azt pontosan tudja és átérzi egy muzeológiai szakember és egy klasszika archeológus. De vajon miért érdemes az említett két - szűk - halmazba nem tartozók számára is kézbe venni, elolvasni Nagy Árpád Miklós munkáját, arra számos érvet sorakoztatunk fel.
Rockenbauer Zoltán kötete, az Apacs művészet úgy indul, akár egy Dan Brown regény: egy hölgy holttestét találják meg, aki az előző este két férfival távozott egy kiállításról. Ezt követően kiderül, hogy ez a hölgy mélyebb kapcsolatban állt az akkori (1910 körüli) szellemi elit több tagjával, a kiállítás a Nyolcaké volt, ahol aznap este Bartók muzsikált. Aztán nem egy krimi folytatódik, hanem egy alapos, de nem kevésbé lebilincselő tanulmány a magyar szellemi modernizmus számos műfajáról és rétegéről, ahol mindenki hatott mindenkire, mindenki kapcsolatban állt mindenkivel, olyan volt ez a világ, mint egy intellektuális szappanopera.
A történeti fotográfia gyűjtése és feldolgozása idehaza évtizedekig jelentős terhet cipelt, mivel elsősorban a Munkásmozgalmi Múzeum gyűjtési területének számított, függetlenül a fotó technikájától, korától, készítőjétől. Stemlerné Balog Ilona a kötelező egyetemi gyakorlat időszakától máig egyetlen gyűjteményben dolgozott, húsz évig pedig vezette azt, amelyet hol Legújabbkori Történeti Múzeumnak, hol Magyar Munkásmozgalmi Múzeumnak, majd ismét Legújabbkorinak, ma pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának neveznek.
Stuart Little kisegérnek köszönhetően ma már kétségkívül Berény Róbert a legismertebb magyar képzőművész a világon˟, de ne feledkezzünk meg a sokáig legismertebbről, Moholy-Nagy Lászlóról, akinek a berlini Bauhaus Archiv szentel kiállítást, és bizony ez is nagy dolog.
