Taktikát váltott "a festők városa", és nem bezár a hideg hónapokra, hanem kiállításokat, sőt, múzeumot nyit a tél beköszöntével - négy kiállításért már mindenképpen érdemes meglátogatni Szentendrét. Vajda Lajos és Júlia, az újranyitott Kmetty Múzeum, és azoknak, akik még nem látták, az újrarendezett Czóbel a választék, egyetlen belépőjeggyel és pár percnyi gyaloglással.

Már csak három hétig látható a Műjégpályától pár perc sétára található Hopp Ferenc Múzeumban az indiai, női szerepekre fókuszáló kiállítás - a kettő együtt olyan nagyszerű program, hogy aligha lehet jobbat kitalálni. Aki ezekből a történetekből nem merít erőt, semmiből sem fog.

Hogyan bánunk az ókori római örökséggel? Erre kérdésre kért válaszokat a MúzeumCafé idei utolsó, 68-as számában szerzőitől és a megszólított szakemberektől, régészektől, kurátoroktól, építészektől.

2016-ban felújították a Szent István Király Múzeum kiállítóhelyét, a Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Múzeumot. Azóta kétségtelenül komfortosabb lett, és jobban kiszolgálja a mai igényeket. De a nagy ugrás elmaradt. (Az írás közlésével Nádorfi Gabriellára emlékezünk, aki életének 63. évében, 2018. november 29-én elhunyt. A cikk megjelenését már nem érte meg.)

A táci Nyakas-dűlőn már a 19 században római cserepeket, köveket vetett fel az eke. Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője a „Nyakas-táblán, ahol a táczi országút szögellik”, kereste a „római castrumot”. „Sok árok és gödör látszik, előfordulnak tégladarabok is, de valóban itt volt-e maga az erőd, biztosabb adatok hiányában nem merem állítani; bár mocsár által jól védett hely lett volna” – írta akkor még bizonytalankodva.

Marosi Arnold, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum első igazgatója már nagy reményeket fűzött a feltárásokhoz, hiszen szerinte „az egész terület önként kínálkozott a kutató ásatásokra és várva vártuk az alkalmat annak megkezdésére”. A harmincas években a Zichy-birtok szőlőtelepítési munkálatai hozták el ezt az alkalmat. A talajt mélyen megforgató földmunkák olyan hatalmas mennyiségben hozták felszínre a római emlékeket, és nem mellékesen olyan számban kezdték használni a helyiek a római köveket a felparcellázott földek pincéinek, fészereinek építéséhez, hogy nem lehetett tovább odázni a munkát.

1934. március 20-án kezdődtek az ásatások. Hamarosan az első nagyobb római épület alapfalait, majd egy további, három félköríves apszissal rendelkező, 4. századi épület maradványait is feltárták a régészek. Ezt kezdetben bazilikának vélték, ám később kiderült, hogy egy palotáról van szó, amelynek jó részét fel is tárták a harmincas évek öt ásatása során, először Horváth Tivadar gyakornok, majd Radnóti Aladár – mondja Nádorfi Gabriella, a Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Múzeum mai vezetője.

A közeledő háború azonban véget vetett a munkának. 

1954-ben a táci bekötőút áthelyezése kapcsán előkerült leletek miatt a figyelem ismét a területre irányult. Az ásatást az 1949-ben a múzeum élére került Fitz Jenő vezette. A település ma is látható épületeit jórészt ő tárta fel a következő évtizedekben, még az ezredfordulón is kijárt a terepre a 2011-ben elhunyt legendás régész. A folytatást segítette, hogy az akkor létrejött turisztikai kirendeltség ambiciózus vezetője, Gonda Istvánné az idegenforgalom fellendítésére egy nagy, szabadtéri régészeti parkot szeretett volna létrehozni. Mindehhez férje, Gonda István, a járási tanács elnöke a felsőbb hatóságok támogatást is megszerezte. A házaspár cseppet sem hasonlíthatott az ötvenes évek kádereire. Megszállott amatőr régészek voltak. A legtöbb amatőrrel ellentétben azonban szakszerűen dokumentálták az általuk talált kincseket, és a múzeumba vitték őket. Így aztán egy egyébként reménytelen korban a politikai és a tudományos érdek szerencsésen találkozott.

1958-ban immár nagy felületen azzal a céllal kezdődhettek újra az ásatások, hogy az előkerült falmaradványokat bemutathatóvá teszik. Fitz Jenő munkatársai Bánki Zsuzsa és Lányi Vera voltak kezdetben. Felvillanyozta őket az a lehetőség, hogy teljes egészében fel lehet tárni és bemutathatóvá tenni egy jelentős római várost. Hasonlóra – hacsak Aquincumot nem számítjuk – nem volt példa az országban, hiszen a római településekre rendszerint a középkorban városok épültek. 

Munkájukat megkönnyítette, hogy a székesfehérvári múzeumban őrzött, mintegy tízezer tárgyat – amelyek között a táci ásatások anyaga is szerepelt – sikerült megmenteni a háborús pusztítástól Lencsés Józsefnek, a múzeum egyik munkatársának. Sőt nemcsak a műtárgyakat, hanem a teljes leltári dokumentációt is – mondja Nádorfi Gabriella.

Néhány év múlva, 1962-ben meg is nyílt a régészeti park és szabadtéri múzeum. Sikerült megszerezni a területen lévő 18. századi Zichy-pincét, ahol az állandó kiállítást rendezték be. Elkészült a szabadtéri lapidárium a székesfehérvári múzeumban lévő és az újonnan előkerülő kövek felállításával. Ezzel párhuzamosan fák és bokrok folyamatos ültetésével sikerült az egykori uradalmi birkalegelőt mediterrán környezetté alakítani. A vezetéseket a szakembereken kívül állandó népművelő látta el. A német, angol, francia és lengyel vezetéshez magnót lehetett bérelni.

„Az igazsághoz tartozik, hogy ezt a szolgáltatást rövidesen abba kellett hagyni, mert a helybeli teremőrök féltek kölcsönadni a készülékeket. Helyben olvasásra szánt szabadtéri könyvtárat állítottak viszont össze Gorsiumra, Pannóniára és az antik világra vonatkozó könyvekből, albumokból” – fogalmazott a daliás kezdetekről Fitz Jenő felesége, F. Petres Éva régész a Magyar Múzeumokban 2002-ben megjelent cikkében. Ő számol be arról a programsorról is, amely keretbe fogta a feltárási és látogatási szezont. Ennek alapján Flora istennő ünnepével, a Floraliával nyitott a múzeum az eredeti ókori ünnep idején, április 28. és május 3. között. Nyár végén a Ludi Romani – Gorsiumi Nyári Játékok hoztak életet a romok közé, a szezont pedig Augustalia ünnepe zárta október első szombatján, az évi feltárások szakmai bemutatásával. Az 1960-as évektől 1985-ig „a Floralia mindössze abból állt, hogy látogatóink kis üdvözlőkártyát és egy szál virágot kaptak. A hangsúlyos program a Ludi Romani volt a szabadtéri színházi előadásokkal. Ennek ötlete és igénye Pécsi Sándor színművésztől eredt, aki lelkes tagja volt a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak” – írja F. Petres Éva.

Az első előadás 1970-ben Platón Szókratész védőbeszéde volt a 25. színház előadásában, Haumann Péterrel a címszerepben. Ekkorra antik mintára, a megfelelő arányokkal – a feltárás során kitermelt föld felhasználásával – egy színházat alakítottak ki, amelynek nézőtere az ókori városfalra és a mögötte lévő épületekre nézett. Később felelevenítettek egy megtörtént eseményt Septimus Severus császár és fiai, Caracalla és Geta látogatását is. Az uralkodói család lovasok kíséretében lovas kocsin, bigán érkezett. A tartomány elöljárói fogadták őket, a főpap áldozatot mutatott be a császár üdvére. Ezt követően az uralkodó és kísérete a színházba hajtott, hogy végignézze a tiszteletére rendezett ünnepi gladiátorjátékokat. 

A feltárás természetesen nem fejeződött be a múzeum megnyitásával, hanem 2006-ig folytatódott. A park fénykora a hetvenes években volt – mondja Nádorfi Gabriella. A „freskós ház” átadásakor, a hetvenes évek közepén a látogatószám felugrott 80 ezerre. A szocialista rendszer muzeológiájának, műemlékvédelmének egyik kirakata volt Gorsium, amelyet gyakran vizitáltak magyar és külföldi politikusok. Megközelítése a Balatonra vezető M7-es autópálya megépítésével igencsak könnyűvé vált.

Az elmúlt évtizedekben sikerült azonosítani Gorsium több korszakát. Fitz Jenő koncepciója az volt, hogy minden korszakot igyekezzenek bemutatni. A kelta településre az 1. század közepén az Al-Dunáról idevezényelt Ala Scubulorum elnevezésű légió árokkal és palánkfallal körülvett katonai tábort épített. Ez azonban nem volt hosszú életű, a Duna-menti limes teljes kiépülése után átvezényelték az itt állomásozó mintegy félszáz katonát. A tábornak és a mellette fekvő falusias településnek maradt a legkevésbé nyoma, hiszen az 1. század végén és a 2. század elején megindult kőépítkezések erre épültek rá. A Traianus és Hadrianus császár uralkodása alatt fénykorát élő várost a markomann háborúkban (167–180) a szarmaták  felgyújtották, de hamar felépült ismét. Nem heverte ki viszont a település a század közepén zajló szarmata és roxolán támadást. Az egész Pannóniát sújtó fosztogatás során Gorsiumot a földdel tették egyenlővé a betörő barbárok. A legtöbb a feldúlt település romjain, Diocletianus császár ideje alatt, a 3. század végén és a 4. század folyamán felépült városból maradt ránk. Helytartói rezidenciának alkalmas palotát emeltek, vele szemben testőrségi laktanya kapott helyet, több ókeresztény templom is épült, köz- és magánépületek, utcarendszer, vízelvezető csatornák nyomai maradtak ránk.

Ekkor azonban már valószínűleg nem Gorsiumnak, hanem Herculiának nevezték a települést. A 347-ben bekövetkezett quad betörés bizonyára súlyos károkat okozott, de az 5. század elején még kijavították az utakat, és új házakat is építettek. A három évszázados virágzásnak a népvándorlás viharai vettek véget. Az élet a rómaiak után sem szűnt meg, a népvándorlás idején sírok, nagyobb temetők jelzik, hogy laktak a még álló, részben romos épületekben. A döntő változást a magyar honfoglalás ideje hozta. Ellentétben a Római Birodalom más, európai területén fekvő városaival, itt nem épült a római település fölé város. Helyette az Árpádok fejedelmi székhelye a mocsarakkal körülvett, jól védhető Székesfehérvár lett. A középkorban csupán egy falu, Föveny jött létre fölötte, temploma a 4. századi testőrlaktanya feltételezett parancsnoki helyiségére épült rá. Romjait megtalálták a régészek, és be is mutatják a területen. A török időkben elpusztult falu után fél évezredig legelő és szántóföldek óvták meg a római romokat. 

A gorsiumi régészeti park nem tud maga mögött annyi kalandot, mint az egykori római települések, de neki is kijutott virágkorból és hullámvölgyből egyaránt. Ez utóbbi a rendszerváltás után következett be. A fejlesztések, majd az ásatások a kétezres évek után leálltak, pedig munka lenne még: az ezredfordulón Fitz Jenő úgy becsülte, hogy a település mintegy huszadrészét tárták fel, a hatvanas években még legalább száz évre tette a teljes feltáráshoz szükséges időt. 2002-ben a díszkutak nem éppen szerencsés rekonstrukciója volt az utolsó, amikor építkeztek a területen. Állagmegóvásra alig jutott pénz, a falak konzerválása már a nyolcvanas években leállt. A kétezres évekre meglehetősen elhanyagolt képet mutatott a park, zuhant a látogatottság is, volt olyan év, hogy ötezer főre. Nem volt már népművelő, nem működött büfé – panaszolta ezekben az években F. Petres Éva, aki idézett cikkében írt a „velencei charta fél évszázaddal ezelőtti szabályainak bűvöletében élő” műemlékes szakemberekkel folytatott vesztes csatáiról is, akik rendre megakadályozták a tervezett rekonstrukciókat. Az akkori elképzelések szerint a városkapu és más épületek rekonstrukciójával oldották volna meg a fogadóépület, az előadó és az időszaki kiállítótér hiányát. Nemsokára azonban nemhogy időszaki kiállítótérről nem álmodhattak a munkatársak, 2007-ben az épület vizesedése miatt műtárgyvédelmi okokból le kellett bontani az állandó kiállítást is. Nem volt olyan épület, ahová eső esetén behúzódhatott volna a látogató, a vizesblokk katasztrofális képet mutatott, a szabadtéri múzeum immár képtelen volt kielégíteni a látogatói igényeket. Az éjjel őrizetlen, bekerítetlen romterületről pedig értékes szobrokat lovasítottak meg a műtárgytolvajok.
Megérett az idő tehát a felújításra, amely a Qiues Gorsiense. Gorsium – a kikapcsolódás antik szigete című uniós projekttel köszöntött a múzeumra. 2014-ben kezdődött meg, az Európai Unió nettó 652 millió forintos, Székesfehérvár Önkormányzata által pedig a pályázat önrészének vállalásával, 123 millió forinttal finanszírozott felújítás. A múzeum pályázatának szakmai részét Nádorfi Gabriella állította össze.

A 2016-os megnyitóra alaposan megváltozott Gorsium. A leglátványosabb a tájba illeszkedő, elegáns fogadóépület: kifelé zárt, mint a római lakóházak, de leginkább az egykori erődfalat juttatja eszünkbe, befelé, a romterület felé – hatalmas üvegfelületeivel – jóval barátságosabb és nyitottabb képét mutatja a ház. Itt kapott helyet a fogadótér, a ruhatár, vizesblokk és természetesen az állandó és időszaki kiállítási tér. Az állandó kiállítás két részből áll, egy kisebb részen a Római Birodalom vázlatos történetével ismerkedhet meg a látogató, majd pedig Gorsium–Herculia históriája elevenedik meg mindazoknak a műtárgyaknak a segítségével, amelyeket a több évtizedes ásatások a felszínre hoztak. Sőt az egyszerű kelta település egyik cölöpházát is rekonstruálták. A hetvenes években épült és a tízes évek elejére életveszélyessé vált, római mintára épült átriumos raktár- és irodaépület is megújult, és két látványraktárral bővült. Az épület külső oldalán pedig a régészeti feltárások során előkerült kőemlékeket helyezték el. A belső udvaron, Pompejiben talált római kőbútorok másolatai és egy szökőkút kapott helyet. Sikerült részben felújítani a korábbi állandó kiállításnak helyet adó Zichy-pincét is. Kibontották a hatalmas üvegtéglákkal burkolt bokszokat, ahol egykor a boroshordókat tárolták. Nádorfi Gabriella abban reménykedik, hogy itt is kiállítást nyithatnak nemsokára. 
A romkert két ékessége a falfestményeiről elnevezett „freskós ház”, és az úgynevezett „lakomaterem” is látogatóbarát köntöst kapott. Előbbinek a falát üvegből rekonstruálták, így a látogató érzékelheti az eredeti méreteket, a helyiségkiosztást úgy, hogy az építmény nem terheli a kőemlékeket. A korábbi, hetvenes évekből való, vasbetonból épült védőépület bontása igencsak időszerű volt, hiszen az eredeti kőfalakra nehezedve folyamatosan rongálta azokat. Ráadásul a szintén vasbetonra erősített freskók erősen vizesedtek és a rágcsálók is veszélyeztették azokat. A lakomaterem alagsorában egy korhűen berendezett ókori pincét mutatnak be, a feltárások során itt előkerült főzéshez, étkezéshez használt tárgyakkal. A későbbiekben korhű bútormásolatokat is elhelyeznek itt. 

A legnagyobb attrakció kétségkívül az, hogy az egykori település keleti részén egy szakaszon visszaépítették az erődfal egy részét három toronnyal, ez kilátóként is szolgál. Valójában innen kellene kezdeni a romterület bejárását, hiszen így kapunk képet az egykori település szerkezetéről, méreteiről. Sikerült megoldani, hogy a sétányokon körüljárható az egész régészeti terület. A látogató nem érzékeli ugyan, de megújult az egész infrastruktúra, sikerült bekamerázni az egész területet. A bejárat előtt nagy parkoló áll a látogatók rendelkezésére, amihez a területet Tác község biztosította.

Mindent figyelembe véve korszerű és látogatóbarát kiállítóhely lett Gorsium. Ugyanakkor az F. Petres Éva által emlegetett velencei charta árnya még most sem oszlott el a romterület fölül. Nem számíthatunk olyan látványos épületrekonstrukciókra, mint például az ausztriai Carnuntumban, ahol pazarul felépített római fürdőbe, villába vagy lakóházba léphetünk be, és az is várat magára, hogy a látogatószám megközelítse a hetvenes évek fénykoráét.

Hamvay Péter

Megjelent a MúzeumCafé 68. számában (2018. november-december)

Fotók: Urbán Tamás - 1974, Hetényi Zsuzsa - 1963, Mészáros Zoltán - 1968 (Fortepan)

Alig egy éve létezett csak a patinás Gellért Szálló, amikor Horthy Miklós végiglovagolt fehér lován a később a nevét viselő, akkor még Fehérvári úton (ma Bartók Béla út), egészen a szintén frissen rendezett Gellért térig, hogy elfoglalja a Friedrich-kormány által neki felajánlott lakosztályokat, egyben itt alakíthassa ki a Fővezérséget, 1919. november 16-án. A régi, évszázadok óta használt forrásra 1918-ban épült fürdőnek és szállodának sok szomorú és vidám korszak jutott. Erről látható most kiállítás a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

Az egykor volt Fővárosi Képtár gyűjteményét 1953-ban "lenyelte" a Szépművészeti Múzeum, így lett esély arra, hogy komoly modern magyar anyaggal indulhasson 1957-ben a Magyar Nemzeti Galéria. Ám két évvel később a fenntartó makacsul újra gyűjtésbe kezdett és időnként még nagyobb anyagi támogatással is, mint például az MNG, folyamatos gazdagodásnak indult, mondhatni újjászületett a Képtár, méghozzá komoly kortárs anyaggal. A BTM budavári épületében mérföldkőnek tekinthető kortárs kiállítások nyíltak, mely programot a nyolcvanas évek végén a Kiscelli Múzeum templomtere folytatta. Ez a kiindulópontja a Képtár 1971 - Párhuzamos különidők kiállításának.

"Menő" emberek a komolyzene világában mindig voltak és lesznek, de Leonard Bernsteinhez hasonlóan népszerű figurát keveset találunk a zenetörténetben. Popsztárként élt és popsztárként szerették. Bécs több múzeuma is ünnepli születésének 100. évfordulóját.

Nem, a bécsi Bruegel-kiállításon nem csak festmények és grafikák láthatók, bár a lényeg nyilván az, hogy - állítólag - utoljára látható egyben az életműből minden elérhető alkotás. A tárlat ennél sokkal több: az első gondolattól a mű megvalósulásáig végigkövethető a festő technikája, milyen eszközöket használt, melyik szín, vonal, folt hogyan került a fára vagy vászonra és milyenek voltak valójában azok a használati tárgyak, amelyek az életképeken feltűnnek. Egy géniusz közel 500 éves virtuális műterme látható, a kiállítással párhuzamosan.

Hogy Leonardo szobrászati életműve nem csak elméletben létezik, abban jelentős szerepe van a "budapesti Lovasnak" - ez a bronz kisplasztika áll jelenleg a legközelebb ahhoz, hogy az itáliai mesterhez kössék a szakértők. Az elmúlt évtizedekben annyi fordulat történt a műtárgy attribúcióját illetően, hogy éppen itt az ideje a számvetésnek. Az apropót a Szépművészeti Múzeum újranyitása, az ugyanekkor nyíló kamarakiállítás adja.

Bár a legtekintélyesebb méretű kiállítási tárgyakat, a 16 méter hosszú déltengeri hajókat már a helyükre szállították, az építkezés még javában zajlik, és a tervek szerint, némi csúszással, csak 2019 végén nyit a nagyközönség számára a berlini Humboldt Forum. Az elmúlt évek legnagyobb kulturális projektjének Németországban 620,5 millió euróra rúg majd a beruházási költsége. Ebből harmincmilliárd forintnyi eurót verdes a közvetlen adófizetői hozzájárulás, magyarán adomány - ami minden idők legnagyobb közösségi projektjévé is teszi. Mindez az Alpoktól északra a profán barokk egyik legnagyszerűbb alkotását - vagy legalábbis annak részleges rekonstrukcióját - plántálja vissza Berlin szívébe. A Humboldt Forum otthona ugyanis az egykori berlini uralkodói palota kulisszája lesz, a Stadtschloss, a német főváros talán legváltozatosabb történetű műemléke pedig az utóbbi évek egyértelműen legvitatottabb projektjének keretében születik újjá.

Napjaink "legfelkapottabb", legnépszerűbb és a gyűjtők körében is legkeresettebb 20. századi művészei közül most három is látható a Magyar Nemzeti Galéria két épületében: Frida Kahlo, Lucian Freud és Francis Bacon. Kahlo kultusza itthon is nyilvánvaló, a Londoni iskoláé talán nem.

Hogyan érvényesül a muzeológiában az a mondás, hogy "a látszat néha csal"? A torzítással, a megtévesztéssel, a múzeumszerűséggel, a műtárgyszerűséggel és a hitelesség kérdésével foglalkozik a MúzeumCafé most megjelent, 67. lapszáma.

Eddig csak avatott szemek láthatták Kőszeg Ferenc lakásának cselédszobájában Kemény György minden falat beborító seccóját, az értő restaurálás után mostantól szerdánként bárki megtekintheti a magyar pop art egyik legfontosabb alkotását.

Egy finom, gazdagon és igényesen berendezett otthonban járunk, az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának Városligeti fasori egyemeletes házában, és csak a második, harmadik szobába lépve válik világossá, hogy Ráth György lakása, gyűjteménye egy átfogó, időben és térben kitekintő szecessziós kiállítás része. Végre megnyílt a Ráth György Múzeum, így amíg zajlik az Iparművészeti rekonstrukciója, nem maradunk klasszikus iparművészeti kiállítás nélkül.

Noha az év nagy része eltelt, a Kozma Lajos-emlékév csak most veszi kezdetét, és tart decemberig, a veleje pedig az októberi kétnapos konferencia lesz a Műcsarnokban - ennek felvezetéseként nyílt meg ma a Kozma Klasszik című kamarakiállítás ugyanitt.

A Közlekedési Múzeum repüléstörténeti gyűjteménye egyidős a motoros repülés magyarországi megjelenésével. A múzeum 1899-es megnyitásakor a repülés még nem volt közlekedési ágazat; az első repülőgép - Louis Blériot gépe - 1909-ben jelent meg a magyar légtérben. A múzeumba kerülő első archívumi tételek (fotók, iratok) ezzel egyidősek. 1911-ben már az első repülési tárgyak, 1914-től az első repülőgépek is gyarapították a múzeumot.

Ahogy az elmúlt években, idén is működik múzeumi negyed a Sziget Fesztiválon. Living history, Frida-szemöldök, festőiskola, társasjáték, Hungarian Love.

Miért éppen az Északi Járműjavítóban kap helyet az új fővárosi közlekedési múzeum? Miért érzi szükségesnek a Mercedes, a Porsche vagy a BMW, hogy hatalmas múzeumi palotával hangsúlyozza saját dicsőségét? Hogyan építette fel egy egyetemi oktató a legnagyobb hazai IT-történeti magángyűjteményt? Mit kezd a hazai muzeológia a Ganz, a Láng Gépgyár, az Óbudai Hajógyár és más gyáróriások óriási dokumentumhagyatékával? Hogyan lesz a repülőgép skanzenből Aeropark? MúzeumCafé 66. száma a közlekedési és műszaki gyűjtemények, múzeumok világába vezeti az olvasót.

A nácik elől Londonig menekülő három Bauhaus-tanár, Moholy-Nagy László, Breuer Marcell és Walter Gropius egykori londoni lakóházán (Isokon building) is elhelyezték a hírességek szülőhelyét, otthonát jelölő kék táblát (Blue Plaque), ahogy sok más londoni, majd angliai épületen 1866 óta, amelyek megfelelnek az alapítók által felállított szigorú kritériumoknak.

A 2015-ös Spectre film adja az apropóját a világ első 007-es múzeumának, amely a napokban nyílt 3048 méter magasan, az osztrák Alpokban, 007 Elements néven. A csodálatos panorámát nyújtó épület alig pár méterre található a Q étteremtől, amely a helyszínéül szolgált annak a magánklinikának, ahol a pszichológus Dr. Madeleine Swann (Léa Seydoux), a Spectre Bond-lánya dolgozott.

Bőség zavarával küszködünk, ha Frida Kahlóra vonatkozó utalásokat keresünk a pop kultúrában, erre az MNG most megnyílt kiállítása is utal egy külön teremben, ahol a Kahlo tetoválásoktól a - tényleg nonszensz - FK Barbie babáig bőséges fotómontázs jelzi, hogy mára valóban ikonikussá váltak a mexikói művész arcai, színei, viseletei. Egy színpadkép erejéig Madonna is megjelenik a felsorolásban, márpedig ő hosszú évek óta következetesen visszanyúl Kahlóhoz, pályája során számos gesztussal - és a gyűjteményében őrzött képekkel - bizonyította Fridához való kötődését.

2014 áprilisában jelent meg Ráday Eszter beszélgetése Szilágyi János Györggyel az Élet és Irodalomban abból az alkalomból, hogy Budapestre érkezett a Seuso-kincs első hét darabja. A magyar klasszika-archeológia óriása már nem érhette meg a többi műtárgy hazaérkezését, az interjúban felvetett kérdések némelyikére talán ma már könnyebben lehet választ adni az összes ismert kincs birtokában. Lényegében ezt a beszélgetés folytattuk Török László akadémikussal, a Seuso Munkabizottság vezetőjével.

Éppen 15 éve annak, hogy fürdőruhára vetkőztette az írókat a Petőfi Irodalmi Múzeum, egy fotókiállítás erejéig: olyan fényképeket mutatott be, amely a nyaraló, többnyire strandoló írókat ábrázolta. A mostani válogatás földrajzi szempontból szűkíti (Balaton), a viseletet tekintve viszont kiterjeszti a témát, hiszen Szigligeten, Balatonfüreden, Sajkodon, Tihanyban számos pihentető elfoglaltság akadt az írók számára, a fürdésen kívül.

Mit tett a nép (ez esetben a magyar) a 20. században? Fogyasztott, szórakozott és sodródott. Nagyjából így foglalható össze röviden, milyen kép tárul elénk a magunk mögött hagyott századról a Tolongó idők című kiállításon, és lényegében adekvát a megközelítés, már csak azért is, mert a plakát a tömegkultúra terméke, a minél több emberre és minél egyszerűbben hatás eszköze. Megmondja, mit egyél, milyen filmet nézz és kire szavazz. Az egyszerű üzenet művészete.

Írásunk címét egy feledésbe merült költőtől, a Kortárs folyóirat egykori rovatvezetőjétől, a Szentendre krónikásaként is emlegetett Szeberényi Leheltől kölcsönöztük, akinek éppen ezzel a címmel jelent meg a naplója 1977-ben, az illusztrációkat pedig az a Szántó Piroska készítette, aki számára az ÉDEN ugyancsak Szentendrét jelentette, ahol élete egy tekintélyes, feltehetően a legvidámabb részét leélte. A harmadik Art Capital ma nyíló kiállításaival ugyanezt a harmóniát hozza vissza a városba - az Édenkert nyomában címet viselő rendezvénysorozat a kert, mint központi téma köré épül.

Megőrzés, digitalizálás, hozzáférés, megosztás - ezek a kulcsszavai a MúzeumCafé 65., adattárakkal, archívumokkal foglakozó számának.

A müncheni születésű, de Berlinben élő, eredetileg építész képzettségű Rosefeldt hírnevét filmjeinek, többcsatornás videóinstallációinak köszönheti. A 2014-ben Berlinben forgatott, teljes hosszában 130 perces (kiállítási verzió) Manifesto premierje 2015 végén Ausztráliában volt, ezt követően Hamburgban és New Yorkban is láthatta a közönség, a 90 perces mozi verziót pedig 2017 januárjában mutatták be a Sundance filmfesztiválon, és ezt vetítették idén év elején a magyar művészmozik is.

Ezekben a hónapokban tűnik el végleg a föld színéről a Kádár-kor egyik ikonikus balatoni épülete, a balatonszéplaki Hotel Ezüstpart, egykori SZOT-üdülő, amit a helyiek csak "tojáskeltetőként" emlegettek. Egy korszak lezárul, de feltehetően elkezdődik egy új: az 1957 és 1989 közötti évtizedek balatoni építészetének kutatása és értékelése. Ennek egyik látványos bizonyítéka a Lechner Tudásközpont most nyílt és szeptemberig látható Strandszezon című kiállítása, amely a vonatkozó tervezővállalatoknak az archívumban őrzött fotóiból válogat, utalva az építészeti szempontból különleges és meghatározó épületekre - ha léteznek még, ha nem.

A jelen múzeumi dokumentálását összefogó MaDok-program tapasztalataira alapozva és ennek részeként készült el a …NYITOTT MÚZEUM… című kötet, mely kézikönyvként szolgál a programban részt vevő vagy szimpatizáló, csatlakozni vágyó kurátorok, közgyűjteményi szakemberek számára.

A félállandó kiállítás definíciója lehetne a szentendrei Czóbel Múzeum tárlata, amelyhez három évvel ezelőtti megnyitása óta másodszor is hozzányúltak: ismét sikerült külföldről és magángyűjteményekből olyan műveket szerezni, amelyekért megéri a korrekció.

Az a megtiszteltetés érte lapunkat, hogy egy blogbejegyzésünk egyik mondatára reagálva egy felirat elhelyezésével reagáltak a kurátorok. A balatonfüredi Vaszary Villában látható Menedék a tüdőszanatóriumban című, a Levendel-gyűjteményt bemutató kiállításon egy ágy elhelyezésének okán és célján töprengtünk. Íme a nagyon is elfogadható és világos magyarázat:

Vasárnap este elkezdődött a National Geographic Géniusz-sorozatának második, Picassóval foglalkozó évada, amely olyan felvezetést kapott szerte a világon, ami nemhogy dokumentumfilmnek, de mozifilmnek se nagyon jár. Az első kérdés ebből adódik: mi lehet a műfaja a sorozatnak?

Mit érez HIÁNYnak a maga területén? A MúzeumCafé körkérdésére tizenegy múzeumi szakember válaszolt, igazgató, középvezető, régész, művészettörténész, restaurátor, múzeumpedagógus, történész, levéltáros, országos és vidéki múzeumok munkatársai. A lap most megjelent száma a múzeumi szakma, örökségvédelem hiányosságainak feltárása mellett megszűnt intézmények, elveszett műkincsek és gyűjtemények után ered.

A világ legzsugoribb embere adóelkerülés céljából vásárolt hihetetlen értékű műkincseket - ez a kép alakul ki a nézőben a hárombetűs mozicsatorna most vetíteni kezdett sorozatában, a Bizalomban (I.) J. Paul Gettyről. Ahogy minden mozi, ez is kicsit sarkosan fogalmaz, a szórakoztatás és megrendítés érdekében, ám nagyjából ez volt a valóság az olajmilliárdosról fennmaradt emlékezések szerint. A storyline az elrabolt unoka utáni hajtóvadászat, a díszletet a hetvenes évek Rómája és Getty angliai kastélya adja. Főszerepben a zseniális Donald Sutherland.

A Levendel-gyűjtemény ismert, több kiállítás és katalógus is bemutatta, az anyag egy része múzeumi letétben, a Fővárosi Képtár van. A napokban Balatonfüreden nyílt kiállítás alapvetően más irányt vett a korábbi kiállításokhoz képest: a gyűjtő és nem a gyűjtemény került a középpontba. Nyilván most jött el az ideje, hogy már a hetvenes-nyolcvanas évek is magyarázatra szoruljon.

"Díjazottunk nem volt kivételezett helyzetben, amikor néhány évvel ezelőtt egy, a múzeum gyűjteményébe fél évszázada bekerült fotóhagyaték feldolgozásába kezdett. Amikor eldöntötte, hogy a Knebel-hagyatékra támaszkodva kibontja Szombathely 20. századi történetét, azon belül pedig nagyobb hangsúlyt fektet a város polgárosodását nagy mértékben előmozdító zsidóság sorsára, tudhatta, hogy az előtte álló feladat jóval több annál, mint amennyit a munkaköre megkövetel, szellemi és fizikai értelemben is ki kell lépnie annak az intézménynek a keretei közül, amelyik támogatása nélkül nem valósulhat meg sem a kiállítás, nem születhet meg a kötet, nem folytatható a kutatás."

Arany János nagyon nem szerette, ha fotózták. Miközben a festmény a 19. századi romantika és biedermeier időszakában az alanyról idealizált képet mutatott, a fotográfia - minden technikai hiányossága ellenére - a rideg valóságot tükrözte. Közéleti szereplőként (MTA) azonban néha kénytelen volt kötélnek állni. Például akkor, amikor Országh Antal készített egy fényképet a költő családjáról 1863-ban. E kisméretű fotó az apropója a Petői Irodalmi Múzeum most nyílt kiállításának.

Mikor? Hogyan? Mit? Miért? A legégetőbb kérdésekre a legegyszerűbb válaszok.

Ahogy az elmúlt években minden alkalommal, ezúttal is áttekintjük, mekkora hatást fejtenek ki a művészeti világra a múzeumvezetők, kurátorok: kit hová rangsorolt a Műértő POWER 50 zsűrije. Nagy meglepetés nincs, hiszen ismét Baán László és Fabényi Júlia került az élre.

Mit ér a tehetség, ha diktatúra szolgálatába áll? Zseniális elme vagy a zsarnokság szekértolója volt Leni Riefenstahl, a harmadik birodalom propagandafilmjeinek rendezője? Valószínűleg mindkettő: "a szépség szörnyetegének" megítélése egyre kevésbé egyértelmű. A berlini olimpián több aranyérmet szerző fekete futóról, Jesse Owensről készült amerikai életrajzi filmben (Race - A legendák ideje, 2016) például egyértelműen pozitív szerepet osztottak rá, erősítve azokat a legendákat, amelyek a mai napig élnek róla. Hagyatékával most Berlin múzeumainak kellene valamit kezdenie, hiszen az örökösök így döntöttek, valószínűleg okosan. A feladat viszont kegyetlenül nehéz lesz.

Klimt és Schiele halálának, a bécsi aranykor lezárásának 100. évfordulója határozza meg az osztrák főváros idei kiállítási programját. Azért mi egyebekre is felhívjuk a figyelmet.

Évforduló sem kell hozzá, hogy három európai nagyvárosban három retrospektív kiállítása is nyíljon Victor Vasarelynek a következő két évben. Madrid ráadásul Budapestről kap segítséget, hogy beelőzzön. Az op art halhatatlan!

Párizs után ezúttal Londonban nézünk körül: melyek a kihagyhatatlan múzeumi kiállítások 2018-ban?

Sorozatunkban megmutatjuk, milyen kiállításokkal készülnek a nagyvárosok múzeumai az idei évre. Párizzsal kezdjük.

"Sohasem tudtam rock and rollozni én, Operettbe vittek mindig a hétvégén, Száz éve már a barométer esőre áll, Helyettem a babám Hajmási Pálra vár" - szólt a Hobo Blues Band első lemezén 1980-ban. Ennél komolyabb bizonyíték nincsen arra, hogy az operett alap a magyar kultúrtörténetben, a hazai könnyűzene és popkultúra gyökere, a magyar lélek metaforája. Az operett szerző, Kálmán Imre nevét viselő Kálmán Központ ezt és ennél még sokkal többet fog kutatni és dokumentálni.

Hála Rockenbauer Zoltánnak, egy kicsit színesebb és objektívebb képet kaphatunk Boncza Berta, Csinszka ihletet adó művészkapcsolatairól, mint az általa is gyakran példaként felhozott Alma Mahleréről, akiben számtalan a közös vonás Ady és Márffy feleségével, ám míg Alma Mahler - a saját naplója szerint - tankként tört be a művészek életébe, ahol többé nem volt helye más asszonyoknak, addig Csinszkának el kellett fogadnia az ellenlábasok ellenérzéseit.

Mezei Gábor művészcsaládba született: anyja, Hauswirth Magda a harmincas évektől a hetvenes évekig portrékarikatúrák százait készítette a kor ismert színészeiről, művészeiről, apja, Pán Imre színházi újságíróból lett az avantgárd egyik központi figurája, az Európai Iskola alapítója, a csoport kiállításainak helyet adó Művészbolt vezetője. Hogyan lehetett ilyen háttérrel Makovecz Imre belsőépítészeként az organikus építészet formai követelményeihez alkalmazkodni? Hogyan tudja feldolgozni egy alkotó, hogy a munkái lassan megsemmisülnek? Milyen felelősséggel jár a Pán-Mezei-féle szellemi és tárgyi hagyaték gondozása?