Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
A múzeumok magazinja

Kihagyhatatlan kiállítások magángalériákban

kiállítás történelem Párizs műgyűjtés Európai Iskola Szentendre restitúció
Egy muzeológiai folyóiratnak alapvetően nem faladata a kereskedelmi galériák programjaira felhívni a figyelmet, de megteszi önszorgalomból, hiszen egyszeri és megismételhetetlen tárlatok nyíltak és nyílnak mostanában, ettől kezdve pedig teljesen mindegy, ki vagy mi a fenntartó.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A csuklóhoz bilincselt Rembrandt utazása – Garas Klára emlékére

Szépművészeti Múzeum Garas Klára Aczél György kultúrpolitika világháború restitúció műtárgyvásárlás

(A Szépművészeti Múzeum 99. évében elhunyt egykori főigazgatójára emlékezünk ezzel a 2012-ben készült életútinterjúval.) Kapcsolata a Szépművészeti Múzeummal csaknem kilencven éve tart. Meghatározó élménye Szinyei Merse Pál Pacsirtájával való találkozása, amelyet akkor még itt állítottak ki, és attól a pillanattól kezdve tudatosan készült arra a pályára, amelynek minden pillanatát ebben az intézményben töltötte. Kapcsolata ma is élő a múzeummal, ahol gyakornokként, tudományos munkatársként, majd főigazgatóként végigkövette - és később irányította - a világháború és a rendszerváltás közötti évtizedeket a háborús nyomok eltakarításától a fővárosi közgyűjtemények átszervezésén át a múzeum külhoni bemutatkozásainak lebonyolításáig. Kutatási területe a régi magyar művészet, de számos tanulmányt publikált - a magyaron kívül négy másik nyelven is, fordítás nélkül - a múzeum külföldi kincseiről, a Magyarország területén alkotó külföldi művészekről. Ami pedig a nevéhez fűződő kiállításokat illeti, vallja, hogy politikai nyomás jellemzően nem, csak anyagi és technikai gondok nehezítették a munkáját. A lényeges dolgok pedig nem változnak: a múzeum állandóan kevesebb pénzből gazdálkodott, mint amennyire szüksége lett volna, a művek külföldre való utaztatása pedig mindig is "gyomorfájást" okozott, függetlenül attól, hogy korszerű körülmények között szállítják, vagy a karhoz láncolva viszik a vonaton - ahogyan ő tette egykor Rembrand két rajzával. )

Tovább
Megosztom ezt a cikket


„Az élet nem zajlott nagyon máshogy” - beszélgetés Villangó Istvánnal a Kádár-rendszer múzeumirányítási elveiről

MúzeumCafé folyóirat interjú politika kultúrpolitika restitúció gyűjteménygyarapítás Csontváry

Ha valaki régi múzeumi emberekkel beszélget, akkor előbb-utóbb elhangzik Villangó István neve. Nem véletlen, hiszen a mára jogutód nélkül megszűnt, valaha a múzeumi világ számos területén irányítói szereppel bíró Központi Múzeumi Igazgatóságnál vezetett irodát, majd a Művelődési Minisztérium közgyűjteményi osztályán dolgozott több beosztásban, miközben tíz miniszter és tíz miniszterhelyettes váltotta egymást fölötte. A beszélgetés során csak a töredékét tudtuk érinteni annak, amit a korszakról, annak múzeumirányítási elveiről és történeteiről tud, és szerencsére nem is titkol el.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ami a vége után következett – Disputa Dávid Ferenccel és Sisa Józseffel

MúzeumCafé folyóirat interjú Disputa kultúrpolitika építészet restaurálás restitúció történelem holokauszt politika világháború rendszerváltás örökségvédelem műtárgyvédelem
Egyetlen idézettel össze lehet foglalni mindazt, ami a 20. század derekától kezdve a magyarországi műemlékeknek jutott: "A történelemnek ez a fejezete olyan erőteljes kultúraellenes beállítottságnak a tükre, amelyet csak rettenettel tudunk felidézni." Átépítések, széthordások, elbontások, átfestések, a díszítésektől, parkoktól, gazdasági háttértől, berendezéstől való megfosztások. A beszélgetés olyan műemléképületekről, kastélyokról, kolostorokról, zsinagógákról szól, szomorú vagy követendő példákról, amelyek (így vagy úgy) túlélték ugyan a világháborút és az azt követő évtizedeket, azonban eredeti funkciójukat mára teljesen elveszítették.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Restitúció, ahogyan Hollywood látja

Maria Altmann forradalma annak idején precedenst teremtett, hiszen az általa visszakövetelt és vissza is kapott Klimt-művek kálváriája mérföldköve volt a restitúciós pereknek. A sztorit megfilmesítették, a Woman in Gold - Hellen Mirren főszereplésével - februárban debütált a Berlini filmfesztiválon, de a közönség csak alig két hete láthatja, Amerikában.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A britek nagylelkűsége kiverte a biztosítékot a görögöknél

Hogy kerülhetett az Elgin-márványok egyike az Ermitázs kiállítására? - ez most a nemzetközi művészeti színtér egyik legfontosabb kérdése, miután a görög miniszterelnök közleményben fejezte ki tiltakozását a műtárgy kölcsönzése hallatán.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Mire kellene költeni az MNB Értéktár Programja 30 milliárdját? 2.

Mravik László: Úgy vélem, ez a pénz kevés ahhoz, hogy a problémák megoldódjanak, ahhoz viszont sok, hogy nagyon szigorúan átgondolt koncepció nélkül költsük el. Az kétségtelen, hogy a bajok nagyon nagyok.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A rabolt műkincs ajándékba, az vajon mi?

A nácik megbízásából összeszedett és a közelmúltban előkerült Gurlitt-gyűjtemény "tulajdonosa", a pár napja elhunyt Cornelius Gurlitt végrendeletében a berni Kunstmuseumra hagyta tekintélyes mennyiségű és minőségű műtárgyát. A múzeum egyelőre nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. De tényleg: most akkor ez egy gyűjtemény, vagy szimplán "szajré". És persze: kié tulajdonképpen?

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Az auschwitzi portrésorozat, és ami mögötte van

Lapunk legújabb számának (MúzeumCafé 40. 2014. április-május) címlapján egy csaknem ismeretlen sorozat egy darabja szerepel: az auschwitzi haláltáborban a cseh zsidó származású Dinah Gottliebova készített akvarell portrékat a tábor roma foglyairól, Josef Mengele megbízásából. A portfolióból ma mindössze hét lap ismert.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A Tate visszaadta Constable művét a magyar örökösöknek

A The Art Newspaper beszámolója szerint a londoni múzeum visszaszolgáltatta John Constable brightoni kikötői jelenetét Hatvany Ferenc leszármazottainak, a kép 1908-tól 1944-ig volt a család tulajdonában.

Tovább
Megosztom ezt a cikket

«
12

A múzeumok magazinja

blogavatar

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (173),MúzeumCafé folyóirat (95),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (46),kultúrpolitika (45),politika (41),programajánló (40),építészet (39),irodalom (36),műgyűjtés (35),fotográfia (33),múzeumépítészet (33),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),néprajz (22),iparművészet (21),gyűjteménygyarapítás (21),Ludwig Múzeum (21),műkereskedelem (20),restaurálás (20),grafika (20),Bécs (18),szobrászat (17),film (17),videó (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (12),digitalizálás (12),élő MúzeumCafé (11),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),műtárgyvásárlás (11),Picasso (10),Néprajzi Múzeum (10),Liget Budapest (10),könyv (9),Kiscelli Múzeum (9),zene (8),Kassák Múzeum (8),holokauszt (8),New York (7),múzeumpedagógia (7),Hopp Ferenc Múzeum (7),Román Csarnok (7),Garas Klára (7),könyvajánló (6),Iparművészeti Múzeum (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),képzőművészet (6),Allegro Barbaro (6),konferencia (6),világháború (6),Power 50 lista (6),Bauhaus (5),Csontváry (5),fotóművészet (5),aukció (5),Értéktár Program (5),rendszerváltás (5),Skanzen (5),Berlin (5),MúzeumCafé díj (5),Vasarely (5),Ady Endre (5),műemlékvédelem (5),Pécs (5),látogatottság (5),kortárs (5),Európai Iskola (5),Nyolcak (5),modernizmus (5),Közlekedési Múzeum (5),Velence (4),Vasarely Múzeum (4),Rembrandt (4),művészettörténet (4),wanted (4),Seuso-kincs (4),Baán László (4),Louvre-Lens (4),városi séta (4),MúzeumCafé Díj (4),örökségvédelem (4),Bálint Endre (4),múzeum (4),Élő MúzeumCafé (4),kert (4),szocreál (4),keleti művészet (4),Louvre (4),Balaton (4),Bartók Béla (4),impresszionisták (3),internet (3),emlékezet (3),Trianon (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),kézirat (3),covid-19 (3),kulturpolitika (3),előadás (3),Vermeer (3),dizájn (3),Anna Margit (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Derkovits Gyula (3),Erdély (3),Aczél György (3),Textúra (3),Budapest Galéria (3),Czóbel Béla (3),műtárgyvédelem (3),I. világháború (3),Caravaggio (3),sport (3),Vaszary-villa (3),ganymed goes europe (3),MúzeumNegyed (2),fortepan (2),Csinszka (2),relikvia (2),kultusz (2),örökség (2),Szombathely (2),Fővárosi Képtár (2),Art Capital (2),BTM (2),Román csarnok (2), (2),digitalizáció (2),turizmus (2),múzeumtörténet (2),természettudomány (2),ICOM (2),divat (2),zsidóság (2),Ország Lili (2),Bosch (2),múzeumelmélet (2),Fortepan (2),Milánó (2),Artpool (2),címlap (2),Kecskemét (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),Modigliani (2),1956 (2),Frida Kahlo (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),múzeumi rendszer (2),Szeged (2),MúzeumCafé könyvek (2),pop art (2),magángyűjtemény (2),ajánló (2),Vadak (2),Lektorátus (2),Chagall (2),Art Market Budapest (2),MűvészetMalom (2),Barcelona (2),Holokauszt (2),Zsolnay (2),fotó (2),Szántó Piroska (2),dokumentum (2),Leonardo (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),emigráció (1),Tiszadob (1),Vatikán (1),védettség (1),Múzeumkert (1),Lengyelország (1),Moszkva (1),MOME (1),Budavár (1),Centre Pompidou (1),egyház (1),Albertina (1),Vajda Júlia (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),Múzeum-kert (1),installáció (1),interaktivitás (1),Olaszország (1),várostörténet (1),popzene (1),Sinkó Katalin (1),Garas Kára (1),Múzeumok Éjszakája (1),Disputa (1),etnográfia (1),Népessy Noémi (1),animáció (1),Óbuda (1),El Kazovszkij (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Mravik László (1),Cloisters (1),art deco (1),Sopron (1),jótékonyság (1),beszélgetés (1),hamisítás (1),emlékhely (1),műemlék (1),Ámos Imre (1),portré (1),Kocsis Zoltán (1),olimpia (1),Ani (1),kultúrtörténet (1),temető (1),Bábszínház (1),reneszánsz (1),Róma (1),MMOK (1),Bukta Imre (1),természettudományi múzeum (1),Dürer (1),Hold (1),Benczúr Gyula (1),Városliget (1),Budapest (1),történetelem (1),veduta (1),koronavírus (1),covid (1),zöldmúzeum (1),Covid (1),fenntarthatóság (1),környezetvédelem (1),MúzeumcCafé díj (1),Budavári Palota (1),közösségi média (1), Kassák Múzeum (1),műtárgylopás (1),díjátadó (1),Pulszky Társaság (1),marketing (1),cirkusz (1),múzeumshop (1),Madrid (1),OSZMI (1),Pompidou (1),op art (1),szecesszió (1),belsőépítészet (1),Vaszary János (1),MúzeumCafé könyv (1),BÁV (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),elhurcolt műkincsek (1),Színháztörténeti Múzeum (1),Klimt (1),Schiele (1),gasztronómia (1),Brüsszel (1),Tesla (1),Dalí (1),akadálymentesítés (1),Szendendre (1),politikai (1),plakát (1),Lucian Freud (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Sziget Fesztivál (1),helytörténet (1),médiaművészet (1),fotógráfia (1),Kratochwill Mimi (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Aristide Maillol (1),Csernus Tibor (1),muzeológia (1),Magnum Photos (1),Google Art Project (1),Manet (1),bibliofília (1),Prado (1),Moholy-Nagy László (1),Elgin-márványok (1),Athén (1),szürrealizmus (1),Vaszary Villa (1),kina (1),Munkácsy Mihály (1),Műértő (1),Kína (1),erdély (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Dada (1),Velázquez (1),Ernst Múzeum (1),Várkert Bazár (1),Természettudományi Múzeum (1),szobor (1),városliget (1),szeged (1),François Gilot (1),progarmajánló (1),századforduló (1),Vallauris (1),Guggenheim Muzeum (1),gallery weekend (1),Pinault (1),Palazzo Grassi (1),Christie’s (1),Metz (1),közösségi oldalak (1),Guernica (1),retró (1),Márffy Ödön (1),gyerekeknek (1),Debrecen (1),Székesfehérvár (1),dinoszaurusz (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),dada (1),Művészetmalom (1),Siófok (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Amerika (1),Trieszt (1),bevándorlás (1),felújítás (1),gender (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),oktatás (1),MANK (1),Kassák Lajos (1),porté (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),kommunikáció (1),Velencei Biennále (1),kastélypark (1),vadászat (1),irodalomtörténet (1),nők (1),Prága (1),kastély (1),Andrássy (1),emlékmű (1),Nagyvilág (1),KEMKI (1),megnyitó (1),MúzeumCafé (1),kutatás (1),orosz művészet (1),Kimt (1),Budapest100 (1), Bécs (1),Műemlék (1),Nagy-Britannia (1),velence (1),királynő (1),tárlatvezetés (1),balaton (1),Római Iskola (1),porgramajánló (1),MTA (1),egyiptológia (1),stressz (1),könyvtár (1),törénelem (1),adatbázis (1),Batthyány Gyula (1),Győr (1),Balaton (1),Sziklakórház (1),szalon (1),Miskolc (1),Amszterdam (1),restitucio (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),krimi (1),műkincslopás (1)