Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
A múzeumok magazinja

Múzeum körút 2018: Bécs

Klimt és Schiele halálának, a bécsi aranykor lezárásának 100. évfordulója határozza meg az osztrák főváros idei kiállítási programját. Azért mi egyebekre is felhívjuk a figyelmet.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A MúzeumCafé karácsonyi ajándéka: teremőr-melléklet Barnás Ferenc novellájával, Andy Freeberg fotósorozatával

Teremőr a kép előtt. Élő lény a kép előtt, az élő kép előtt. Előkép a valós képhez. A kép egészéhez, mely a dolgok mögött végbemenő jelenségeket nem megnevezi, hanem mutatja. Vagyis inkább sejteti. A festmény bal csücskénél, mint valami igézet, teremőr ül utcai ruhában. Csend és eltolódás ember, kép és kiállítótér kapcsolódási sávjain. Némaság. Némaság, mely felpattintja a tér hullámzó pontjainak csatjait. Nem látjuk? Talán. Azaz inkább nem. Nem baj. Azért még így van. Vagy így (is) lehet. Miért ne? Ebben a pillanatban úgy tűnik, mintha a teremőr egy kép lenne. Festmény. Mű a mű mellett.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A Munkásmozgalmi, a Legújabbkori és a Nemzeti Múzeum Fényképtára – Stemlerné Balog Ilona pályájának „három” gyűjteménye

A történeti fotográfia gyűjtése és feldolgozása idehaza évtizedekig jelentős terhet cipelt, mivel elsősorban a Munkásmozgalmi Múzeum gyűjtési területének számított, függetlenül a fotó technikájától, korától, készítőjétől. Stemlerné Balog Ilona a kötelező egyetemi gyakorlat időszakától máig egyetlen gyűjteményben dolgozott, húsz évig pedig vezette azt, amelyet hol Legújabbkori Történeti Múzeumnak, hol Magyar Munkásmozgalmi Múzeumnak, majd ismét Legújabbkorinak, ma pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának neveznek.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Fotóutca Pesten, fotópiac New Yorkban

A fotográfia hosszú hétvégéje áll előttünk az elkövetkező napokban, a Capa Központban és a Mai Manó Házban négy napon át ingyenes programok várják az érdeklődőket. Erről jut eszünkbe: New Yorkban múlt héten egészen rendkívüli fotógyűjteményeket árvereztek. Edward Weston kagylója nyert 461 ezer dollárral, de volt Kertész és Moholy-Nagy is.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Na ezért van a Capa Központ!

Bevallom, mostanáig nem pontosan értettem, hogy miért kell a fotóriportereknek egy önálló múzeum, kiállítótér vagy "központ" Budapesten, hiszen a műfaj képviselői minden további nélkül kiállíthattak eddig is a Mai Manó Házban, miért kell különválasztani őket (és ezzel az egész műfajt) a fotóművészettől és a fotótörténettől - vagy egyszerűen: mi végre a Capa Központ. Most pedig itt a Magnum Photos Kontaktok című válogatása, és máris értek mindent.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A múzeumok magazinja

blogavatar

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (173),MúzeumCafé folyóirat (95),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (46),kultúrpolitika (45),politika (41),programajánló (40),építészet (39),irodalom (36),műgyűjtés (35),fotográfia (33),múzeumépítészet (33),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),néprajz (22),iparművészet (21),gyűjteménygyarapítás (21),Ludwig Múzeum (21),műkereskedelem (20),restaurálás (20),grafika (20),Bécs (18),szobrászat (17),film (17),videó (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (12),digitalizálás (12),élő MúzeumCafé (11),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),műtárgyvásárlás (11),Picasso (10),Néprajzi Múzeum (10),Liget Budapest (10),könyv (9),Kiscelli Múzeum (9),zene (8),Kassák Múzeum (8),holokauszt (8),New York (7),múzeumpedagógia (7),Hopp Ferenc Múzeum (7),Román Csarnok (7),Garas Klára (7),könyvajánló (6),Iparművészeti Múzeum (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),képzőművészet (6),Allegro Barbaro (6),konferencia (6),világháború (6),Power 50 lista (6),Bauhaus (5),Csontváry (5),fotóművészet (5),aukció (5),Értéktár Program (5),rendszerváltás (5),Skanzen (5),Berlin (5),MúzeumCafé díj (5),Vasarely (5),Ady Endre (5),műemlékvédelem (5),Pécs (5),látogatottság (5),kortárs (5),Európai Iskola (5),Nyolcak (5),modernizmus (5),Közlekedési Múzeum (5),Velence (4),Vasarely Múzeum (4),Rembrandt (4),művészettörténet (4),wanted (4),Seuso-kincs (4),Baán László (4),Louvre-Lens (4),városi séta (4),MúzeumCafé Díj (4),örökségvédelem (4),Bálint Endre (4),múzeum (4),Élő MúzeumCafé (4),kert (4),szocreál (4),keleti művészet (4),Louvre (4),Balaton (4),Bartók Béla (4),impresszionisták (3),internet (3),emlékezet (3),Trianon (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),kézirat (3),covid-19 (3),kulturpolitika (3),előadás (3),Vermeer (3),dizájn (3),Anna Margit (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Derkovits Gyula (3),Erdély (3),Aczél György (3),Textúra (3),Budapest Galéria (3),Czóbel Béla (3),műtárgyvédelem (3),I. világháború (3),Caravaggio (3),sport (3),Vaszary-villa (3),ganymed goes europe (3),MúzeumNegyed (2),fortepan (2),Csinszka (2),relikvia (2),kultusz (2),örökség (2),Szombathely (2),Fővárosi Képtár (2),Art Capital (2),BTM (2),Román csarnok (2), (2),digitalizáció (2),turizmus (2),múzeumtörténet (2),természettudomány (2),ICOM (2),divat (2),zsidóság (2),Ország Lili (2),Bosch (2),múzeumelmélet (2),Fortepan (2),Milánó (2),Artpool (2),címlap (2),Kecskemét (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),Modigliani (2),1956 (2),Frida Kahlo (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),múzeumi rendszer (2),Szeged (2),MúzeumCafé könyvek (2),pop art (2),magángyűjtemény (2),ajánló (2),Vadak (2),Lektorátus (2),Chagall (2),Art Market Budapest (2),MűvészetMalom (2),Barcelona (2),Holokauszt (2),Zsolnay (2),fotó (2),Szántó Piroska (2),dokumentum (2),Leonardo (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),emigráció (1),Tiszadob (1),Vatikán (1),védettség (1),Múzeumkert (1),Lengyelország (1),Moszkva (1),MOME (1),Budavár (1),Centre Pompidou (1),egyház (1),Albertina (1),Vajda Júlia (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),Múzeum-kert (1),installáció (1),interaktivitás (1),Olaszország (1),várostörténet (1),popzene (1),Sinkó Katalin (1),Garas Kára (1),Múzeumok Éjszakája (1),Disputa (1),etnográfia (1),Népessy Noémi (1),animáció (1),Óbuda (1),El Kazovszkij (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Mravik László (1),Cloisters (1),art deco (1),Sopron (1),jótékonyság (1),beszélgetés (1),hamisítás (1),emlékhely (1),műemlék (1),Ámos Imre (1),portré (1),Kocsis Zoltán (1),olimpia (1),Ani (1),kultúrtörténet (1),temető (1),Bábszínház (1),reneszánsz (1),Róma (1),MMOK (1),Bukta Imre (1),természettudományi múzeum (1),Dürer (1),Hold (1),Benczúr Gyula (1),Városliget (1),Budapest (1),történetelem (1),veduta (1),koronavírus (1),covid (1),zöldmúzeum (1),Covid (1),fenntarthatóság (1),környezetvédelem (1),MúzeumcCafé díj (1),Budavári Palota (1),közösségi média (1), Kassák Múzeum (1),műtárgylopás (1),díjátadó (1),Pulszky Társaság (1),marketing (1),cirkusz (1),múzeumshop (1),Madrid (1),OSZMI (1),Pompidou (1),op art (1),szecesszió (1),belsőépítészet (1),Vaszary János (1),MúzeumCafé könyv (1),BÁV (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),elhurcolt műkincsek (1),Színháztörténeti Múzeum (1),Klimt (1),Schiele (1),gasztronómia (1),Brüsszel (1),Tesla (1),Dalí (1),akadálymentesítés (1),Szendendre (1),politikai (1),plakát (1),Lucian Freud (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Sziget Fesztivál (1),helytörténet (1),médiaművészet (1),fotógráfia (1),Kratochwill Mimi (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Aristide Maillol (1),Csernus Tibor (1),muzeológia (1),Magnum Photos (1),Google Art Project (1),Manet (1),bibliofília (1),Prado (1),Moholy-Nagy László (1),Elgin-márványok (1),Athén (1),szürrealizmus (1),Vaszary Villa (1),kina (1),Munkácsy Mihály (1),Műértő (1),Kína (1),erdély (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Dada (1),Velázquez (1),Ernst Múzeum (1),Várkert Bazár (1),Természettudományi Múzeum (1),szobor (1),városliget (1),szeged (1),François Gilot (1),progarmajánló (1),századforduló (1),Vallauris (1),Guggenheim Muzeum (1),gallery weekend (1),Pinault (1),Palazzo Grassi (1),Christie’s (1),Metz (1),közösségi oldalak (1),Guernica (1),retró (1),Márffy Ödön (1),gyerekeknek (1),Debrecen (1),Székesfehérvár (1),dinoszaurusz (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),dada (1),Művészetmalom (1),Siófok (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Amerika (1),Trieszt (1),bevándorlás (1),felújítás (1),gender (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),oktatás (1),MANK (1),Kassák Lajos (1),porté (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),kommunikáció (1),Velencei Biennále (1),kastélypark (1),vadászat (1),irodalomtörténet (1),nők (1),Prága (1),kastély (1),Andrássy (1),emlékmű (1),Nagyvilág (1),KEMKI (1),megnyitó (1),MúzeumCafé (1),kutatás (1),orosz művészet (1),Kimt (1),Budapest100 (1), Bécs (1),Műemlék (1),Nagy-Britannia (1),velence (1),királynő (1),tárlatvezetés (1),balaton (1),Római Iskola (1),porgramajánló (1),MTA (1),egyiptológia (1),stressz (1),könyvtár (1),törénelem (1),adatbázis (1),Batthyány Gyula (1),Győr (1),Balaton (1),Sziklakórház (1),szalon (1),Miskolc (1),Amszterdam (1),restitucio (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),krimi (1),műkincslopás (1)