A Petőfi 200 emlékévhez, a költő korának emlékezetéhez, kultuszához kapcsolódik a MúzeumCafé legújabb, dupla száma.

Elkészült a MúzeumCafé 87-88., dupla száma, melynek témája a vándorlás, a migráció és emigráció örökségének kutatása és bemutatása, a történeti muzeológia mellett régészeti, művészettörténeti, természettudományi, néprajzi és irodalomtörténeti szempontok alapján.

A MúzeumCafé 81-82., dupla számában többek között zenei témájú műalkotásokról, gyűjteményekről, kiállításokról, az idén elkészülő Magyar Zene Háza terveiről, valamint a műfaj nagyjainak emlékezetéről olvashatók tanulmányok és interjúk. Fény derül az idei MúzeumCafé díjas kilétére és mandátumuk végén járó intézményvezetők nyilatkoznak az elmúlt évek eredményeiről.

Mit kezdenek a múzeumok és az emlékezet a divat, a fogyasztás, a populáris színház, zene, irodalom és képzőművészet megőrzésével és feldolgozásával? A "könnyű" műfajról komolyan gondolkodik a MúzeumCafé 79. száma.

Mit hagyott a jelenkorra a történelem és mit a múzeumtörténet, hogyan gyűjtjük, őrizzük és dolgozzuk fel művészek, adományozók, múzeumi elődök örökségét, tárgyi és szellemi hagyatékát?

Néhány éve még azt gondoltuk, hogy elvész az emlékezetből (a magyar színház és a művészet történetébe pedig be sem kerül) az a különleges néhány év, amikor a Bábszínház műhelyében progresszív képzőművészek tervezték és kivitelezték az előadások díszleteit, bábfiguráit és plakátjait, azaz egyszerűen meghatározták az intézmény arculatát, a hivatalos kiállítóterekből kirekesztve, a megélhetésért, mégis lelkesen és tehetségesen, képességeik legjavát nyújtva. Szerencsére kiderült, hogy a Bábszínház jelentős tárgyi anyaggal rendelkezik a korszakról, a vonatkozó alkotásokat pedig hozzá tudja rendelni a korszakot alaposan ismerő kurátor. A Tiltottak menedéke kiállítás a Képzőművészeti Egyetemen minden tekintetben egyedülálló tárlat.

Városi múzeumok, a városok mint múzeumok - ez a központi témája a MúzeumCafé 73. számának.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem egy olyan kiállításra vállalkozott, amelyik bármely múzeumnak, nagyobb kiállító intézménynek is dicsőségére vált volna: a grafikus Maurer Dóra pályaképét mutatja be, egyfajta fejlődésregényt, amely egyszersmind a magyar neoavantgárd fejlődésregénye is lehetne.

Úgy tűnik, hogy a forradalom hatvanadik évfordulója számtalan, eddig ismeretlen műtárgyat, festményt, fotót, grafikát, szobrot csalt elő az intézményi raktárak, családi padlások mélyéről. Eddig meg kellett elégednünk az eseményeket megörökítő, jól ismert fotókkal, most pedig soha nem látott képzőművészeti alkotások kerülnek a nyilvánosság elé, kicsit átformálva, árnyalva mindent, amit 1956-ról eddig tudtunk. A Nemzeti Múzeum kiállításán is a grafikai anyag kapott hangsúlyt, a Képző kiállítása pedig már maga egy intézményi önreflexió, az egyetemnek az 1945-től a forradalomig, megtorlásig tartó időszakával.