A Levendel-gyűjtemény ismert, több kiállítás és katalógus is bemutatta, az anyag egy része múzeumi letétben, a Fővárosi Képtár van. A napokban Balatonfüreden nyílt kiállítás alapvetően más irányt vett a korábbi kiállításokhoz képest: a gyűjtő és nem a gyűjtemény került a középpontba. Nyilván most jött el az ideje, hogy már a hetvenes-nyolcvanas évek is magyarázatra szoruljon.
Egy muzeológiai folyóiratnak alapvetően nem faladata a kereskedelmi galériák programjaira felhívni a figyelmet, de megteszi önszorgalomból, hiszen egyszeri és megismételhetetlen tárlatok nyíltak és nyílnak mostanában, ettől kezdve pedig teljesen mindegy, ki vagy mi a fenntartó.
Bármilyen hihetetlen, de a manapság a mainstreambe tartozó klasszikus modern művészeket - Tihanyi Lajostól Czigány Dezsőn át Vajda Lajosig - a kultúrpolitika néhány évtizeddel ezelőtt még az underground alkotók közé sorolta. Passuth Krisztina "jó érzékkel" választott a szakmai közmegegyezésen kívül eső művészek közül, így az általa - pályája kezdetén - rendezett kiállítások rendre a múzeumvezetők és minisztériumi illetékesek ellenállásába ütköztek. Az ország legnagyobb múzeumainak munkatársaként még a művek felkutatása és bemutatása is nehézséget jelentett, ezek feloldásában pedig csak Aczél György segíthetett, mintegy igazolva a kultúra évtizedekig mindenható ura köré épült mítosz hitelességét. Az idő a fiatal művészettörténész bátorságát igazolta: ezek a kiállítások a Nyolcak és Vajda recepciójában, valamint a külföldön működő magyar művészek bemutatásában, a magyar művészet történetébe való integrálásukban mérföldkőnek tekinthetők, a későbbi feldolgozások, kutatások alapjául szolgáltak és szolgálnak ma is. Régi, emblematikus kiállításokra emlékező sorozatunk első darabjában Passuth Krisztina három tárlat kulisszatitkaiba enged betekintést, ebből kettőnek kezdeményezője, egynek "elszenvedője" volt: a kisebb fennakadásokkal megvalósult 1965-ös székesfehérvári Nyolcak és Aktivisták után az 1966-os szentendrei Vajda-kiállítást a Pest Megyei Tanács már a megnyitó után két nappal bezárta, és Aczél György "közbenjárása" kellett hozzá, hogy újból megnyissák. Az 1970-es, műcsarnokbeli külhoni művészek tárlatnak pedig már a megnyitása is kérdésessé vált.
Az Európa Iskola köréből több művész születésének centenáriumát ünnepeltük 2013-ban, kire komolyabb kiállításokkal emlékeztek, másnak kevesebb köszöntés jutott. A szentendrei kiállítóhely egyszerre három művésznek (Anna Margit, Szántó Piroska, Vajda Júlia) - vagy múzsának - állított emléket, a születésnapra pedig két további vendéget (Modok Mária, Vaszkó Erzsébet) meghívtak - kérdés, hogy miért éppen őket…
A rövid életű, ám annál nagyobb hatású Európai Iskola derékhada idén lenne száz éves. Számos kiállítással emlékezünk rájuk, de Rozsda Endrére egyszerre több is jut mostanában. Sokan csak úgy ismerik őt, mint a Picassót "túlélő" Françoise Gilot mesterét, ám aki ennél többre vágyik, az pár napig a Várfok Galériában, márciusig az MNG-ben, november 21-től pedig szülővárosában, Mohácson ismerkedhet az életművel.
