Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
A múzeumok magazinja

Megjelent a MúzeumCafé ÖRÖKSÉG

Mit hagyott a jelenkorra a történelem és mit a múzeumtörténet, hogyan gyűjtjük, őrizzük és dolgozzuk fel művészek, adományozók, múzeumi elődök örökségét, tárgyi és szellemi hagyatékát?

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Beketowék, Picardék, Richterék, Eötvösék és a többiek

kiállítás cirkusz gyűjteménygyarapítás Városliget

Hosszú idő telt el azóta, hogy látványosságként szingaléz embereket mutogattak a Városligetben - a magyar cirkusztörténet nagyjából onnan indult, ma pedig múzeum és kutatóközpont születik ennek az előadóművészeti ágnak a tárgyi és szellemi emlékei kutatására, megőrzésére és bemutatására. Ennek első állomásaként már látható a Nincs mááásik! című kiállítás a Fővárosi Nagycirkusz épületében, készül ennek interaktív, a gyermeklátogatókra (is) szabott változata, és gyűlik az anyag, amelyből az ország talán legfiatalabb múzeuma gazdagodik.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Nemzetközi toplistán a Szépművészeti van Dyck festménye

A művészeti világban fontos hírforrás, a The Art Newspaper közzétette az elmúlt hónap legértékesebb múzeumi gyarapodásainak listáját. Az öt kiemelt műtárgy között szerepel Stuart Mária Henrietta esküvői portréja, melyet a Szépművészeti Múzeum vásárolt a Christie's árverésén, igaz, korábban, de a tranzakció nyilvánosságra hozatala alapján márciusi eredménynek számít.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Az MNG és a PIM is vásárolt Füst Milán gyűjteményéből

műkereskedelem műgyűjtés gyűjteménygyarapítás festészet

Bár a Füst Milán Fordítói Alapítvány műtárgyanyaga több közgyűjtemény látókörébe is került az elmúlt évtizedekben, végül mégis a műkereskedelemben kötött ki 32 festmény és grafika. A Kieselbach Galéria ma esti árverésén mégis jutott a múzeumoknak egy-egy alkotás: a Magyar Nemzeti Galéria Berény Róbert Weiner Leó portréját, a Petőfi Irodalmi Múzeum ugyancsak Berény Füst Milán portréját vásárolta meg 65, illetve 14 millió forintért. Mindkét múzeum az elővételi jogával élt (amit a helyszínen tartózkodó főigazgatók jeleztek), hiszen a művek védettek voltak.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Napóleon elől menekült Pestig Széchényi Ferenc könyvtára

Nemzeti Múzeum Szépművészeti Múzeum múzeumépítészet MúzeumCafé könyv történelem gyűjteménygyarapítás

Ünnep a MúzeumCafénak és remélhetőleg ünnep a hazai művészettörténész szakma számára a MúzeumCafé könyvek 3. darabjának megjelenése: Tóth Ferenc, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Gyűjteményének munkatársa írta meg a magyarországi művészeti gyűjtemények 1802 és 1906 közötti történetét Mű-Kincs-Tár címmel. Mi történt Széchényi Ferenc ajándékozási szándékának hivatalossá tételétől a Szépművészeti Múzeum megnyitásáig?

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Nemes Csaba az Albertina "válogatottjában"

kiállítás kortárs művészet Bécs grafika gyűjteménygyarapítás

A bécsi képtár az elmúlt években jelentős kortárs anyaggal bővítette a gyűjteményét. Ebből az anyagból válogat a napokban nyíló "új szerzemények" kiállítása, amelyen helyet kap Nemes Csaba Hotel Metropole című rajzsorozata is.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A lengyel állam is bevásárol: ott Leonardo Hermelines hölgye a kiszemelt

műgyűjtés gyűjteménygyarapítás Lengyelország Leonardo

Egészen ritka dolog Közép-Európában, hogy egy ennyire értékes gyűjtemény évszázadokig magánkézben maradjon. Leonardo da Vinci 2009-ben Budapesten is kiállított művéről ráadásul kevesen tudják, hogy a krakkói múzeumban csak letétként látható. Most úgy tűnik, hogy a lengyel állam a tulajdonjogot is megszerzi, a Czartoryski-gyűjtemény több más értékes darabjával együtt.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


„Az élet nem zajlott nagyon máshogy” - beszélgetés Villangó Istvánnal a Kádár-rendszer múzeumirányítási elveiről

MúzeumCafé folyóirat interjú politika kultúrpolitika restitúció gyűjteménygyarapítás Csontváry

Ha valaki régi múzeumi emberekkel beszélget, akkor előbb-utóbb elhangzik Villangó István neve. Nem véletlen, hiszen a mára jogutód nélkül megszűnt, valaha a múzeumi világ számos területén irányítói szereppel bíró Központi Múzeumi Igazgatóságnál vezetett irodát, majd a Művelődési Minisztérium közgyűjteményi osztályán dolgozott több beosztásban, miközben tíz miniszter és tíz miniszterhelyettes váltotta egymást fölötte. A beszélgetés során csak a töredékét tudtuk érinteni annak, amit a korszakról, annak múzeumirányítási elveiről és történeteiről tud, és szerencsére nem is titkol el.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Az „évszázad műve” megszólal

programajánló Magyar Nemzeti Galéria zene szobrászat Szépművészeti Múzeum gyűjteménygyarapítás

Különös bábszínház Böröcz Andrásé, ahol paradox módon a kötél nem mozgatja a bábokat, mint a marionett figurák esetében, hanem rögzíti. Akasztottak, de élénkek, halottak, de megszólalnak. Egy brooklyni platánfa kivágott darabjai keltek életre, arcokat és hangokat kaptak, sajátot, egyedit: lelket és karaktert.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Korunk hőse a múzeumgyarapító hirtelen régész

Nemzeti Múzeum régészet gyűjteménygyarapítás Seuso-kincs

Sümegh József és a - vélhetően általa megtalált - Seuso-kincsek óta tudjuk, hogy ügyeskedni egy lelettel nem feltétlenül életbiztosítás: az életveszélyen felül mert úgyis más keres rajta jobban, a dicsőségből pedig végképp nem jut semmi.

Tovább
Megosztom ezt a cikket

«
123

A múzeumok magazinja

blogavatar

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (173),MúzeumCafé folyóirat (95),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (46),kultúrpolitika (45),politika (41),programajánló (40),építészet (39),irodalom (36),műgyűjtés (35),fotográfia (33),múzeumépítészet (33),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),néprajz (22),iparművészet (21),gyűjteménygyarapítás (21),Ludwig Múzeum (21),műkereskedelem (20),restaurálás (20),grafika (20),Bécs (18),szobrászat (17),film (17),videó (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (12),digitalizálás (12),élő MúzeumCafé (11),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),műtárgyvásárlás (11),Picasso (10),Néprajzi Múzeum (10),Liget Budapest (10),könyv (9),Kiscelli Múzeum (9),zene (8),Kassák Múzeum (8),holokauszt (8),New York (7),múzeumpedagógia (7),Hopp Ferenc Múzeum (7),Román Csarnok (7),Garas Klára (7),könyvajánló (6),Iparművészeti Múzeum (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),képzőművészet (6),Allegro Barbaro (6),konferencia (6),világháború (6),Power 50 lista (6),Bauhaus (5),Csontváry (5),fotóművészet (5),aukció (5),Értéktár Program (5),rendszerváltás (5),Skanzen (5),Berlin (5),MúzeumCafé díj (5),Vasarely (5),Ady Endre (5),műemlékvédelem (5),Pécs (5),látogatottság (5),kortárs (5),Európai Iskola (5),Nyolcak (5),modernizmus (5),Közlekedési Múzeum (5),Velence (4),Vasarely Múzeum (4),Rembrandt (4),művészettörténet (4),wanted (4),Seuso-kincs (4),Baán László (4),Louvre-Lens (4),városi séta (4),MúzeumCafé Díj (4),örökségvédelem (4),Bálint Endre (4),múzeum (4),Élő MúzeumCafé (4),kert (4),szocreál (4),keleti művészet (4),Louvre (4),Balaton (4),Bartók Béla (4),impresszionisták (3),internet (3),emlékezet (3),Trianon (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),kézirat (3),covid-19 (3),kulturpolitika (3),előadás (3),Vermeer (3),dizájn (3),Anna Margit (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Derkovits Gyula (3),Erdély (3),Aczél György (3),Textúra (3),Budapest Galéria (3),Czóbel Béla (3),műtárgyvédelem (3),I. világháború (3),Caravaggio (3),sport (3),Vaszary-villa (3),ganymed goes europe (3),MúzeumNegyed (2),fortepan (2),Csinszka (2),relikvia (2),kultusz (2),örökség (2),Szombathely (2),Fővárosi Képtár (2),Art Capital (2),BTM (2),Román csarnok (2), (2),digitalizáció (2),turizmus (2),múzeumtörténet (2),természettudomány (2),ICOM (2),divat (2),zsidóság (2),Ország Lili (2),Bosch (2),múzeumelmélet (2),Fortepan (2),Milánó (2),Artpool (2),címlap (2),Kecskemét (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),Modigliani (2),1956 (2),Frida Kahlo (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),múzeumi rendszer (2),Szeged (2),MúzeumCafé könyvek (2),pop art (2),magángyűjtemény (2),ajánló (2),Vadak (2),Lektorátus (2),Chagall (2),Art Market Budapest (2),MűvészetMalom (2),Barcelona (2),Holokauszt (2),Zsolnay (2),fotó (2),Szántó Piroska (2),dokumentum (2),Leonardo (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),emigráció (1),Tiszadob (1),Vatikán (1),védettség (1),Múzeumkert (1),Lengyelország (1),Moszkva (1),MOME (1),Budavár (1),Centre Pompidou (1),egyház (1),Albertina (1),Vajda Júlia (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),Múzeum-kert (1),installáció (1),interaktivitás (1),Olaszország (1),várostörténet (1),popzene (1),Sinkó Katalin (1),Garas Kára (1),Múzeumok Éjszakája (1),Disputa (1),etnográfia (1),Népessy Noémi (1),animáció (1),Óbuda (1),El Kazovszkij (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Mravik László (1),Cloisters (1),art deco (1),Sopron (1),jótékonyság (1),beszélgetés (1),hamisítás (1),emlékhely (1),műemlék (1),Ámos Imre (1),portré (1),Kocsis Zoltán (1),olimpia (1),Ani (1),kultúrtörténet (1),temető (1),Bábszínház (1),reneszánsz (1),Róma (1),MMOK (1),Bukta Imre (1),természettudományi múzeum (1),Dürer (1),Hold (1),Benczúr Gyula (1),Városliget (1),Budapest (1),történetelem (1),veduta (1),koronavírus (1),covid (1),zöldmúzeum (1),Covid (1),fenntarthatóság (1),környezetvédelem (1),MúzeumcCafé díj (1),Budavári Palota (1),közösségi média (1), Kassák Múzeum (1),műtárgylopás (1),díjátadó (1),Pulszky Társaság (1),marketing (1),cirkusz (1),múzeumshop (1),Madrid (1),OSZMI (1),Pompidou (1),op art (1),szecesszió (1),belsőépítészet (1),Vaszary János (1),MúzeumCafé könyv (1),BÁV (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),elhurcolt műkincsek (1),Színháztörténeti Múzeum (1),Klimt (1),Schiele (1),gasztronómia (1),Brüsszel (1),Tesla (1),Dalí (1),akadálymentesítés (1),Szendendre (1),politikai (1),plakát (1),Lucian Freud (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Sziget Fesztivál (1),helytörténet (1),médiaművészet (1),fotógráfia (1),Kratochwill Mimi (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Aristide Maillol (1),Csernus Tibor (1),muzeológia (1),Magnum Photos (1),Google Art Project (1),Manet (1),bibliofília (1),Prado (1),Moholy-Nagy László (1),Elgin-márványok (1),Athén (1),szürrealizmus (1),Vaszary Villa (1),kina (1),Munkácsy Mihály (1),Műértő (1),Kína (1),erdély (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Dada (1),Velázquez (1),Ernst Múzeum (1),Várkert Bazár (1),Természettudományi Múzeum (1),szobor (1),városliget (1),szeged (1),François Gilot (1),progarmajánló (1),századforduló (1),Vallauris (1),Guggenheim Muzeum (1),gallery weekend (1),Pinault (1),Palazzo Grassi (1),Christie’s (1),Metz (1),közösségi oldalak (1),Guernica (1),retró (1),Márffy Ödön (1),gyerekeknek (1),Debrecen (1),Székesfehérvár (1),dinoszaurusz (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),dada (1),Művészetmalom (1),Siófok (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Amerika (1),Trieszt (1),bevándorlás (1),felújítás (1),gender (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),oktatás (1),MANK (1),Kassák Lajos (1),porté (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),kommunikáció (1),Velencei Biennále (1),kastélypark (1),vadászat (1),irodalomtörténet (1),nők (1),Prága (1),kastély (1),Andrássy (1),emlékmű (1),Nagyvilág (1),KEMKI (1),megnyitó (1),MúzeumCafé (1),kutatás (1),orosz művészet (1),Kimt (1),Budapest100 (1), Bécs (1),Műemlék (1),Nagy-Britannia (1),velence (1),királynő (1),tárlatvezetés (1),balaton (1),Római Iskola (1),porgramajánló (1),MTA (1),egyiptológia (1),stressz (1),könyvtár (1),törénelem (1),adatbázis (1),Batthyány Gyula (1),Győr (1),Balaton (1),Sziklakórház (1),szalon (1),Miskolc (1),Amszterdam (1),restitucio (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),krimi (1),műkincslopás (1)