Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
A múzeumok magazinja

A(z erdélyi) nő kétszer

Nemzeti Múzeum politika Erdély néprajz programajánló

Mi a közös egy hollywoodi film és a Nemzeti Múzeumban most megnyílt kiállítás főszereplője között? Hogy A nő kétszer című romantikus mozi főhőse, a Gwyneth Paltrow alakította Helen és Anna, a Változatok székely asszonysorsra című kiállítás középpontjában álló figura egyaránt két különböző úton folytatja életét (hiszen fikció mindkettő), a két út azonban ugyanoda torkollik, mintha a sors eleve elrendeltetett lenne.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


ARANY 200: Múzeum a Csonkatoronyban

irodalom Erdély MúzeumCafé folyóirat történelem Petőfi Irodalmi Múzeum

2017 - Arany János születésének kétszázadik évfordulója - a parlament döntése szerint Arany János-emlékév. A költő szülővárosában, Nagyszalontán a bicentenárium évében egymást váltják a különböző programok egész évben. A megemlékezések sorába más városok intézményei - a nagyváradi Szigligeti Színház, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia - is bekapcsolódik. Az irodalmi emlékházakról szóló tematikus számunkból így tehát már csak az emlékév miatt is kihagyhatatlan a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum. Igazgatójával, Darvasi Zoltánnal körbejártuk az intézmény múltját, gyűjteményének elemeit, de nem hagyhattuk figyelmen kívül, hogy a száztizenhét éves múzeum (ezzel Románia legrégebbi irodalmi múzeuma) harminc éve változatlan állandó kiállítására ráférne némi rekonstrukció. Még csak nem is a szándék hiányzott hozzá az elmúlt huszonöt évben, inkább a román kárpótlási törvény által létrehozott furcsa helyzet, amit Patócs Júlia, az Arany János Művelődési Egyesület elnöke tárt elénk.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Mihez kezd Szervátiusszal a Műcsarnok?

Műcsarnok kiállítás szobrászat kultúrpolitika Erdély

Miközben lázasan készítjük folyóiratunk következő, szeptemberre tervezett Kádár-számát (úgy értve: a Kádár rendszer muzeológiája), egyszer csak megjelenik a Műcsarnok ajtajában Szervátiusz Tibor Dózsája, és máris tudjuk, hogy nagyon aktuálisak leszünk. A korszak feldolgozása ma a legkurrensebb téma, gondoljunk csak az Új Budapest Galéria Nagyítások című kiállítására, a kiscelli #moszkvatérre, a készülő Stúdió-kiállításra vagy a velemi textilművészeti alkotótelep történetének bemutatására a Fugában.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Rembrandtot csomagolják, felkészül Kahlo és Qui Baishi

Közel negyedmillióan látták a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és a holland aranyévszázad című kiállítását, nagyjából annyian, amennyien a londoni National Gallery Rembrandtját ugyanekkor. A három évre bezáró múzeum remekei felköltöznek a galériába, ahol felpörög a program a következő hónapokban, sőt, években.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A múzeumok magazinja

blogavatar

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (173),MúzeumCafé folyóirat (95),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (46),kultúrpolitika (45),politika (41),programajánló (40),építészet (39),irodalom (36),műgyűjtés (35),fotográfia (33),múzeumépítészet (33),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),néprajz (22),iparművészet (21),gyűjteménygyarapítás (21),Ludwig Múzeum (21),műkereskedelem (20),restaurálás (20),grafika (20),Bécs (18),szobrászat (17),film (17),videó (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (12),digitalizálás (12),élő MúzeumCafé (11),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),műtárgyvásárlás (11),Picasso (10),Néprajzi Múzeum (10),Liget Budapest (10),könyv (9),Kiscelli Múzeum (9),zene (8),Kassák Múzeum (8),holokauszt (8),New York (7),múzeumpedagógia (7),Hopp Ferenc Múzeum (7),Román Csarnok (7),Garas Klára (7),könyvajánló (6),Iparművészeti Múzeum (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),képzőművészet (6),Allegro Barbaro (6),konferencia (6),világháború (6),Power 50 lista (6),Bauhaus (5),Csontváry (5),fotóművészet (5),aukció (5),Értéktár Program (5),rendszerváltás (5),Skanzen (5),Berlin (5),MúzeumCafé díj (5),Vasarely (5),Ady Endre (5),műemlékvédelem (5),Pécs (5),látogatottság (5),kortárs (5),Európai Iskola (5),Nyolcak (5),modernizmus (5),Közlekedési Múzeum (5),Velence (4),Vasarely Múzeum (4),Rembrandt (4),művészettörténet (4),wanted (4),Seuso-kincs (4),Baán László (4),Louvre-Lens (4),városi séta (4),MúzeumCafé Díj (4),örökségvédelem (4),Bálint Endre (4),múzeum (4),Élő MúzeumCafé (4),kert (4),szocreál (4),keleti művészet (4),Louvre (4),Balaton (4),Bartók Béla (4),impresszionisták (3),internet (3),emlékezet (3),Trianon (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),kézirat (3),covid-19 (3),kulturpolitika (3),előadás (3),Vermeer (3),dizájn (3),Anna Margit (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Derkovits Gyula (3),Erdély (3),Aczél György (3),Textúra (3),Budapest Galéria (3),Czóbel Béla (3),műtárgyvédelem (3),I. világháború (3),Caravaggio (3),sport (3),Vaszary-villa (3),ganymed goes europe (3),MúzeumNegyed (2),fortepan (2),Csinszka (2),relikvia (2),kultusz (2),örökség (2),Szombathely (2),Fővárosi Képtár (2),Art Capital (2),BTM (2),Román csarnok (2), (2),digitalizáció (2),turizmus (2),múzeumtörténet (2),természettudomány (2),ICOM (2),divat (2),zsidóság (2),Ország Lili (2),Bosch (2),múzeumelmélet (2),Fortepan (2),Milánó (2),Artpool (2),címlap (2),Kecskemét (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),Modigliani (2),1956 (2),Frida Kahlo (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),múzeumi rendszer (2),Szeged (2),MúzeumCafé könyvek (2),pop art (2),magángyűjtemény (2),ajánló (2),Vadak (2),Lektorátus (2),Chagall (2),Art Market Budapest (2),MűvészetMalom (2),Barcelona (2),Holokauszt (2),Zsolnay (2),fotó (2),Szántó Piroska (2),dokumentum (2),Leonardo (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),emigráció (1),Tiszadob (1),Vatikán (1),védettség (1),Múzeumkert (1),Lengyelország (1),Moszkva (1),MOME (1),Budavár (1),Centre Pompidou (1),egyház (1),Albertina (1),Vajda Júlia (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),Múzeum-kert (1),installáció (1),interaktivitás (1),Olaszország (1),várostörténet (1),popzene (1),Sinkó Katalin (1),Garas Kára (1),Múzeumok Éjszakája (1),Disputa (1),etnográfia (1),Népessy Noémi (1),animáció (1),Óbuda (1),El Kazovszkij (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Mravik László (1),Cloisters (1),art deco (1),Sopron (1),jótékonyság (1),beszélgetés (1),hamisítás (1),emlékhely (1),műemlék (1),Ámos Imre (1),portré (1),Kocsis Zoltán (1),olimpia (1),Ani (1),kultúrtörténet (1),temető (1),Bábszínház (1),reneszánsz (1),Róma (1),MMOK (1),Bukta Imre (1),természettudományi múzeum (1),Dürer (1),Hold (1),Benczúr Gyula (1),Városliget (1),Budapest (1),történetelem (1),veduta (1),koronavírus (1),covid (1),zöldmúzeum (1),Covid (1),fenntarthatóság (1),környezetvédelem (1),MúzeumcCafé díj (1),Budavári Palota (1),közösségi média (1), Kassák Múzeum (1),műtárgylopás (1),díjátadó (1),Pulszky Társaság (1),marketing (1),cirkusz (1),múzeumshop (1),Madrid (1),OSZMI (1),Pompidou (1),op art (1),szecesszió (1),belsőépítészet (1),Vaszary János (1),MúzeumCafé könyv (1),BÁV (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),elhurcolt műkincsek (1),Színháztörténeti Múzeum (1),Klimt (1),Schiele (1),gasztronómia (1),Brüsszel (1),Tesla (1),Dalí (1),akadálymentesítés (1),Szendendre (1),politikai (1),plakát (1),Lucian Freud (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Sziget Fesztivál (1),helytörténet (1),médiaművészet (1),fotógráfia (1),Kratochwill Mimi (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Aristide Maillol (1),Csernus Tibor (1),muzeológia (1),Magnum Photos (1),Google Art Project (1),Manet (1),bibliofília (1),Prado (1),Moholy-Nagy László (1),Elgin-márványok (1),Athén (1),szürrealizmus (1),Vaszary Villa (1),kina (1),Munkácsy Mihály (1),Műértő (1),Kína (1),erdély (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Dada (1),Velázquez (1),Ernst Múzeum (1),Várkert Bazár (1),Természettudományi Múzeum (1),szobor (1),városliget (1),szeged (1),François Gilot (1),progarmajánló (1),századforduló (1),Vallauris (1),Guggenheim Muzeum (1),gallery weekend (1),Pinault (1),Palazzo Grassi (1),Christie’s (1),Metz (1),közösségi oldalak (1),Guernica (1),retró (1),Márffy Ödön (1),gyerekeknek (1),Debrecen (1),Székesfehérvár (1),dinoszaurusz (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),dada (1),Művészetmalom (1),Siófok (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Amerika (1),Trieszt (1),bevándorlás (1),felújítás (1),gender (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),oktatás (1),MANK (1),Kassák Lajos (1),porté (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),kommunikáció (1),Velencei Biennále (1),kastélypark (1),vadászat (1),irodalomtörténet (1),nők (1),Prága (1),kastély (1),Andrássy (1),emlékmű (1),Nagyvilág (1),KEMKI (1),megnyitó (1),MúzeumCafé (1),kutatás (1),orosz művészet (1),Kimt (1),Budapest100 (1), Bécs (1),Műemlék (1),Nagy-Britannia (1),velence (1),királynő (1),tárlatvezetés (1),balaton (1),Római Iskola (1),porgramajánló (1),MTA (1),egyiptológia (1),stressz (1),könyvtár (1),törénelem (1),adatbázis (1),Batthyány Gyula (1),Győr (1),Balaton (1),Sziklakórház (1),szalon (1),Miskolc (1),Amszterdam (1),restitucio (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),krimi (1),műkincslopás (1)