Úgy tűnik, hogy a forradalom hatvanadik évfordulója számtalan, eddig ismeretlen műtárgyat, festményt, fotót, grafikát, szobrot csalt elő az intézményi raktárak, családi padlások mélyéről. Eddig meg kellett elégednünk az eseményeket megörökítő, jól ismert fotókkal, most pedig soha nem látott képzőművészeti alkotások kerülnek a nyilvánosság elé, kicsit átformálva, árnyalva mindent, amit 1956-ról eddig tudtunk. A Nemzeti Múzeum kiállításán is a grafikai anyag kapott hangsúlyt, a Képző kiállítása pedig már maga egy intézményi önreflexió, az egyetemnek az 1945-től a forradalomig, megtorlásig tartó időszakával.

Minden ugyanaz másképpen, hogy egy klasszikust idézzünk: a felkért írók a Magyar Nemzeti Galéria egy-egy főművéhez írtak rövid szövegeket, Valló Péter megtalálta a szöveghez, jelenethez leginkább illő színészt, aki olyan jelmezben lép a közönség elé, amelyet a MOME divat- és textilszakos hallgatói terveztek. Egy festmény, egy szöveg, egy színész, egy jelmez - így zajlik majd a Szépművészeti Múzeumban indult, annak rekonstrukciója óta az MNG-ben folytatódó éves összművészeti program, a Textúra.

Megszokhattuk, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításain legalább akkora élményt okoz az installációs trükkökben való gyönyörködés, mint a tartalom megismerése. Nincs ez másként az Írói fogások kiállításon sem, ami most egy kortárs videó anyaggal is kiegészült, jelezvén ismét, sokadjára az intézmény nyitottságát a vendég művészeti ágak iránt.

Gőzerővel dolgozunk következő számunkon, ami perceken belül nyomdába kerül. Az elmúlt hetekben olyan, ma már nem létező intézményekbe jutottunk el (képzeletben, virtuálisan), mint a Központi Múzeumi Igazgatóság Propaganda Osztálya vagy a jobb sorsra érdemes Design Center, és olyan fogalmak kerültek elő, mint a tájház-konjunktúra vagy a "múzeumi hónap". Nyilván könnyű kitalálni, hogy mi lesz a lapszám központi témája.

A legvidámabb barakk Magyarország lett volna? Ugyan, dehogy! Volt egy lengyel nagyváros a német határ mellett, Wrocław, legalább egy évtizeddel a magyar és még előrébb a régió többi neoavantgárd vagy posztmodern művészete előtt, ahol már a hatvanas évek elején állami hozzájárulással és vállveregetéssel lehetett független dolgokba fogni. A fiatalabb generációk a Ludwig Múzeum most nyílt kiállításán érthetik meg, hogy miért volt menő a hatvanas-hetvenes évektől lengyelül tanulni és Lengyelországba járni csajozni.