Komoly szenzációnak ígérkezik a művész, tanár, szervező és kurátor augusztus 5-én nyíló és közel egy évig látogatható kiállítása.

David Bowie 1969 júniusában vette fel a stúdióban a képzeletbeli Tom asztronauta űrbeli útját megéneklő Space Oddity című dalát, Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmje ihletésében, napokkal az Apollo 11 holdraszállása előtt. Borítóként pedig Victor Vasarely egyik sorozatából választott lapot. A két nagyhatalomnak a világűr (és valójában a világ) meghódításáért folytatott harca nemcsak a hadiipar fejlődésén lendített nagyot, de a kultúra minden területe a hatása alá került, a filmtől az irodalomig, a poptól az avantgárdig. Vasarely népszerűségében pedig kiemelten fontos szerepet játszott, hogy ráérzett minderre, a világ pedig őrá.

A Ludwig Múzeum változatos programokkal ünnepli 30. születésnapját, az év folyamán gyakorlatilag az intézmény működésének teljes története, tevékenységének teljes keresztmetszete megjelenik, a dokumentumokkal felidézett kiállításoktól a látogatót alkotásra ösztönző múzeumpedagógián át a Velencei Biennálé magyar pavilonjának itt gyűjtött anyagáig. Lapunk korábban több szempontból is írt a múzeum megalapításának fordulatokban gazdag történetéről, de most érdemes egy kicsit feleleveníteni, hogy került a Ludwig Budapestre.

Aktívak és máris legendák a magyar kortárs képzőművészet forradalmárai - ez egyértelműen látszott a Ludwig Múzeum Iparterv 50+ kiállításának megnyitóján, ahol az 1968-69-es kiállítások megjelent művészeit a legnagyobbaknak kijáró tisztelet vette körül.

Az egykor volt Fővárosi Képtár gyűjteményét 1953-ban "lenyelte" a Szépművészeti Múzeum, így lett esély arra, hogy komoly modern magyar anyaggal indulhasson 1957-ben a Magyar Nemzeti Galéria. Ám két évvel később a fenntartó makacsul újra gyűjtésbe kezdett és időnként még nagyobb anyagi támogatással is, mint például az MNG, folyamatos gazdagodásnak indult, mondhatni újjászületett a Képtár, méghozzá komoly kortárs anyaggal. A BTM budavári épületében mérföldkőnek tekinthető kortárs kiállítások nyíltak, mely programot a nyolcvanas évek végén a Kiscelli Múzeum templomtere folytatta. Ez a kiindulópontja a Képtár 1971 - Párhuzamos különidők kiállításának.

Napjaink "legfelkapottabb", legnépszerűbb és a gyűjtők körében is legkeresettebb 20. századi művészei közül most három is látható a Magyar Nemzeti Galéria két épületében: Frida Kahlo, Lucian Freud és Francis Bacon. Kahlo kultusza itthon is nyilvánvaló, a Londoni iskoláé talán nem.

Eddig csak avatott szemek láthatták Kőszeg Ferenc lakásának cselédszobájában Kemény György minden falat beborító seccóját, az értő restaurálás után mostantól szerdánként bárki megtekintheti a magyar pop art egyik legfontosabb alkotását.

Írásunk címét egy feledésbe merült költőtől, a Kortárs folyóirat egykori rovatvezetőjétől, a Szentendre krónikásaként is emlegetett Szeberényi Leheltől kölcsönöztük, akinek éppen ezzel a címmel jelent meg a naplója 1977-ben, az illusztrációkat pedig az a Szántó Piroska készítette, aki számára az ÉDEN ugyancsak Szentendrét jelentette, ahol élete egy tekintélyes, feltehetően a legvidámabb részét leélte. A harmadik Art Capital ma nyíló kiállításaival ugyanezt a harmóniát hozza vissza a városba - az Édenkert nyomában címet viselő rendezvénysorozat a kert, mint központi téma köré épül.

A müncheni születésű, de Berlinben élő, eredetileg építész képzettségű Rosefeldt hírnevét filmjeinek, többcsatornás videóinstallációinak köszönheti. A 2014-ben Berlinben forgatott, teljes hosszában 130 perces (kiállítási verzió) Manifesto premierje 2015 végén Ausztráliában volt, ezt követően Hamburgban és New Yorkban is láthatta a közönség, a 90 perces mozi verziót pedig 2017 januárjában mutatták be a Sundance filmfesztiválon, és ezt vetítették idén év elején a magyar művészmozik is.

1991-ben rendezte meg a Magyar Nemzeti Galéria a Hatvanas évek - Új törekvések a magyar képzőművészetben című kiállítást (a kurátorok: Beke László, Dévényi István és Horváth György). Most pedig bő negyedszázaddal később ugyanabban az intézményben megnyílt a Keretek között (a kurátor: Petrányi Zsolt), mintegy ellenpólusaként a korábbi tárlatnak. Akkor a rendszerváltásnak a kultúrára gyakorolt hatásaként azt mutatták be, ami nem látszott, nem látszhatott, most pedig az ellenkezőjét, a hivatalos és támogatott művészetet. Akkor azok a művek voltak a kánonon kívül, most pedig ezek.