A nemzetközi kiállítások zárásának időpontját szinte lehetetlen csúsztatni, hiszen a művek egy részét (vándorkiállítások esetében az egészet) már máshol várják. A ritka lehetőséget most kihasználja az MNG, és egy hónapig meghosszabbítja a Picasso-kiállítást, hiszen megteheti: az anyag erre a helyre lett összeállítva, elsősorban egy olyan múzeum anyagából, amelyik ezt a döntést meghozhatta, illetve a kérésnek eleget tehet.

Ebben az eufóriában talán nem túl nagy bátorság labdarúgó hasonlattal élni: annyira szívesen cserélnének velünk az EB-pozíciónkért olyan nemzetek, mint az osztrák, a svéd vagy (pláne) a holland, mint amennyire a Magyar Nemzeti Galériával bármely világváros bármely nagy múzeuma. Jövő héttől a Budavári Palota Hunyadi udvarán új közlekedési helyzet alakul ki: balra Picasso, jobbra Modigliani.

Megújult lapunk bemutatóján sok más mellett az is elhangzott, hogy ezt a lapszámot hívhatjuk "az ötvenegyediknek", "a kastélyosnak" vagy "a Hagyatéknak" is, de elképzelhető, hogy évtizedek múlva "a Csáki László-borítósként" él majd a köztudatban, amikor szakdolgozók keresnek benne adatokat a kutatásaikhoz. Miért a fiók a címlapon és miért a kusza növény a hátoldalon, miért alkalmas a szita a krétarajz megjelenítésére? Mindezekre ő maga, Csáki László grafikus, animációs filmrendező adja meg a válaszokat.

Kelet-Törökország nem tartozik a tömegturizmus által előszeretettel látogatott területek közé: évtizedeken keresztül a kurd felkelés bénította meg a déli vidékeket, északon pedig a barátságtalan éghajlat és a hatalmas távolságok riasztották el az érdeklődőket. Ráadásul látnivalóval bőven szolgálnak a barátságosabb, könnyebben megközelíthető tájak is, nem csoda, ha a legutóbbi időkig csak kevés látogatója akadt az olyan messzi tartományoknak, mint Kars.