Bő egy hét múlva a Magyar Zene Háza, márciusban pedig az Új Néprajzi Múzeum nyitja meg kapuit. Ennek apropóján (és mert ezt a korábbi években is megtettük) körülnéztük, hogy az új évben milyen fontos intézmények, múzeumépületek nyílnak a világban.

 

A szakma legfontosabb felületein kiemelt helyen szerepel az oslói Nasjonalmuseet, a júniusban nyíló komplexum az északi régió legnagyobb múzeumépülete lesz, és három intézménynek ad otthont: a nemzeti képtárnak, a kortársművészeti és az iparművészeti múzeumnak. Tervezője a német Kleihues + Schuwerk iroda. Az állandó kiállításon több mint 5 ezer műtárgy szerepel majd, az antikvitástól napjainkig, Munch Sikolyától van Gogh önarcképén át Harald Sohlberg Téli éjszaka a hegyekben (1914) című alkotásáig, amit nemrégiben Norvégia nemzeti festményének szavaztak meg. Igazi zöld múzeumról van szó, a FutureBuilt program részeként készül: ennek célja szén-dioxid-semleges városi területek kialakítása Norvégia-szerte. Úgy tervezték, hogy legalább 50%-kal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását, míg a hűtéshez tengervizet hasznosító hőszivattyút használnak majd. A teljes homlokzatot norvég pala borítja.

A Grand Egyptian Museum, a világ legnagyobb régészeti komplexuma minden évben szerepel a legjobban várt múzeumnyitásiok között, így 2022-ben. Hátha… Alapkövét 20 éve még Hoszni Mubárak tette le. A jelentős japán állami kölcsönnel megtámogatott beruházás a gízai piramisoktól két kilométerre készül, és mintegy 100 ezer műtárgy elhelyezésére ad lehetőséget. Lesz helye Ramszesz 75 tonnás, 11 méter magas gránit szobrának az átriumban, és egy 45 méter hosszú csónaknak, ami Kheopsz nagy piramisából került elő 1954-ben. És 5 ezer tárgy csak Tutanhamon sírjából, pontosabban a kairói múzeumból érkezik.

Egészen különleges rekonstrukció eredménye lesz a hétéves munka után tavasszal megnyíló Musée de Cluny: az új középkori múzeum egy gótikus kápolna és egy ókori gall-római termálfürdő romjainak helyreállításával születik, pontosabban újjászületik. A már meglévő 15. századi városi ház és a 19. századi melléképületek akadálymentesek lesznek, az új fogadóépületet Bernard Desmoulin tervezi.

A Hong Kong Palace Museum a kínai kultúra és művészet központi intézménye kíván lenni, de hangsúlyt fektet a más kultúrákkal folytatott partneri viszonyra, lehetőséget ad újfajta kurátori megközelítéseknek – vagyis egyfajta nyitásnak tűnik Peking részéről, ahonnan fontos műtárgyak, császári kincsek is érkeznek az állandó kiállításra. A Victoria-kikötő mellett nyíló, Rocco Yim hongkongi építész által tervezett gigantikus múzeum 450 millió dolláros költségét a Hong Kong Jockey Club Charities Trust finanszírozza.

A William Burrell hajómágnás által Glasgow városának adományozott 9 ezer műalkotásból álló Burrell-gyűjtemény több mint öt évnyi bezárás után tavasszal nyitja meg újra kapuit, miután a hetvenes években emelt épületén a John McAslan + Partners építésziroda elvégzi a szükséges rekonstrukciót. A gyűjtemény alapját Észak-Európa középkori és kora reneszánsz művészete (ólomüvegek, páncélok, mintegy 200 faliszőnyeg) adja, de nem kevésbé jelentős a kínai kerámia anyag, és a 19. századi francia művészet. A Pollok Country Parkban található múzeumot még II. Erzsébet nyitotta meg 1983-ban.

A Museum of Art and Photography (MAP) az indiai Bangalore-ban nyílik meg késő tavasszal, tervezője a Mathew & Ghosh iroda. Anyaga ezúttal is egy magángyűjteményre, Abhishek Poddar 18 ezer műtárgyból álló ajándékára épül: az elmúlt három évtizedben készült festmények, grafikák, fotók, textilművészeti alkotások, szobrok és installációk kiállítása mellett az öt emeleten restaurátor műhelyek, kutatószobák, konferenciatermek is helyet kapnak.

Málta első jelentősebb kortárs múzeuma, a Malta International Contemporary Art Space (MICAS) a firenzei Ipostudio Architetti tervei szerint készül el. Modern architektúra lesz egy igazi történelmi környezetben, a kívülről mindössze egyemeletesnek látszó épület belül sokkal tágasabb a félemeletes tagolásoknak köszönhetően. Komoly lehetőség előtt áll a máltai kortárs művészet, hiszen nemzetközi kontextusba helyezve mutatkozhat be, ezen a szinten először.

Az Új Magyar Nemzeti Galéria győztes pályázatát készítő japán SANAA iroda projektje a Sydney-ben hamarosan megnyíló Modern Project, modern művészeti múzeum, ami egy 19. századi, már meglévő múzeumépület újragondolása, kiegészítése a kikötő közelében.

Frankfurt is kap egy „zene házát”: a Museum of Modern Electronic Music (MOMEM), a helyi DJ Andreas Tamalla ötlete nyomán születik meg. Nem csak a műfaj (a technótól a house-ig) történetét beszéli el, hanem a művészetekre, divatra, technológiára gyakorolt hatását is megmutatja.

Nyáron nyílik a Museum of Broadway, természetesen New Yorkban, a Times Square-en. Musical- és színháztörténet, a legfontosabb szereplők és darabok mentén.

Az East End Women’s Museum egyfajta „csakazértis” intézmény, mivel a 2015-ös nyitásra tervezett Museum of Women’s helyén végül egy Hasfelmetsző Jack „emlékmúzeum” nyílt. Kelet-London közösségének történetei új helyet kerestek, és úgy tűnik, meg is találták. Ha nem szól közbe újra egy jobb (?) ötlet, ősszel végre megnyílhat.

Nasjonalmuseet, Oslo, fotó: Borre Hostland

Hong Kong Palace Museum, westkowloon.hk

Museum of Modern Electronic Museum, Frankfurt