Igazán nem természetes egy olyan intézménynek a születése és gyarapodása, amelyiknek minden műtárgya az intézménytől több ezer kilométer távolságból származik. Éppen ezért különösen érdekes a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum centenáriumi kiállítása, hiszen lényegében a szerzés, gyarapodás stációit veszi sorra, végig utalva arra a politikai és társadalmi környezetre, amelyikben mindez lehetséges volt, rendszerenként egészen különböző módokon és módszerekkel.
A múzeum 1919-ben, Hopp Ferenc végrendeletével jött létre: épületet és gyűjteményt hagyott az államra az utazó optikus, és bármilyen hihetetlen, de a végakarata máig teljesült, Andrássy úti villájában ázsiai múzeum működik, az 1-es számú, jelenleg is kiállított műtárggyal, ami egy strucctojás Aden bazárjából – Hopp első vásárlása. Négyezer darabos gyűjteménye mellé idetették a Nemzeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum vonatkozó anyagát, így Xantus János fél évszázaddal korábban beszerzett távol-keleti gyűjtését is. A kiállítás nem feledkezik meg a nagy gyarapítókról, akik a legkülönfélébb célokkal és megbízásokkal jutottak el Kínába, Japánba, Indiába. Volt köztük katolikus misszionárius (Vay Péter), a brit hadsereg orvosa, aki Kőrösi Csoma Sándor nyomait kutatta (Duka Tivadar), vagy hajóorvos, aki több száz fotót ajándékozott a múzeumnak (Bozóky Dezső). Zichy Jenő pedig professzionális gyűjtőnek tekinthető, aki kifejezetten azzal a céllal utazott és vásárolt, hogy az anyagból Budapesten kiállított műtárgyegyüttes váljék.
Az alapítást követően majdnem három évtizedig Felvinczi Takács Zoltán vezette a múzeumot, gyakorlatilag a szerénynek amúgy sem mondható magángyűjteményből jelentős intézményt épített, a más közgyűjteményekből befogadott tárgyakon túl is bőven tudta gyarapítani az anyagot. Egy kicsi teremben próbálják a sokféleséget megmutatni, színes jádetárgyaktól a még színesebb wayang golek bábokig, metszetek, bronzok, Buddhák mellett. Az egyik vitrin maga is műtárgy, a Hopp-villa eredeti berendezéséből.
A második világháború után az Iparművészeti Múzeumhoz csatolták az intézményt, gazdagodását pedig – paradox módon – a nem éppen jó irányba tartó politikai fordulat segítette: rengeteg gyűjtő látta jobbnak az államnak adni (vagy eladni) tárgyait, legalább a lakása megtartásáért. A kitelepítetteket pedig nem kérdezte senki, hova szánják a gyűjteményüket, az állam mindent vitt, amit a lakásban talált. Ami múzeumba került, az legalább megmaradt, volt, hogy a Rákosi Művek olvasztójától kellett megmenteni a bronz plasztikákat, mielőtt a villámgyors iparosítást elősegítendő, szerszámmá lettek volna.
A harmadik terem az idősebb generáció számára emlékezetes híradórészleteket idézhet fel, amikor valamely ázsiai baráti ország vezetője érkezik látogatóba. Itt vannak kiállítva az ajándékok Kínából, Mongóliából, Vietnámból és a kommunista Koreából. Van, aki nemzete modernizációját kívánta kifejezni az ajándékkal, más a hagyományok fenntartását hangsúlyozta. A negyedik terem a múzeumnak a buddhizmushoz kapcsolódó szakrális anyagából válogat, jelezve, hogy ennek feldolgozása és kiállítása mindig komoly mérföldkövet jelentett az intézmény életében.
A hangulatos épület nagy része nem tűnik alkalmasnak kiállításra, de valahogyan mindig megoldják a kurátorok, az egykori lakóépület ugyanis éppen azt az intim környezetet biztosítja, ami az elmélyülést és a tárgyak közötti csavargást biztosítja. A villakert ezúttal is része a tárlatnak, felnagyított fotókkal emlékezik a kerti életre Hopp idejéből.
Ugyan a Made in Asia (kurátorok: Fajcsák Györgyi és Hársvölgyi Virág) 2020. augusztus 30-ig látható, érdemes minél hamarabb felkeresni, mert nem „egyszernézős”, a látogatók többsége bizonyára visszavágyik egy következő alkalommal.
