Hála Rockenbauer Zoltánnak, egy kicsit színesebb és objektívebb képet kaphatunk Boncza Berta, Csinszka ihletet adó művészkapcsolatairól, mint az általa is gyakran példaként felhozott Alma Mahleréről, akiben számtalan a közös vonás Ady és Márffy feleségével, ám míg Alma Mahler – a saját naplója szerint – tankként tört be a művészek életébe, ahol többé nem volt helye más asszonyoknak, addig Csinszkának el kellett fogadnia az ellenlábasok ellenérzéseit.

Boncza Berta alakját az irodalomtörténet évtizedekig egy zavarba ejtő epizódnak tekintette (Robotos Imre és Dénes Zsófia nyomán), a művészettörténet pedig tudomást sem vett róla. Csinszkát mint jelenséget, mint a múzsa archetípusát, a „magyar Alma Mahlert” egyértelműen Rockenbauer Zoltán hozta a köztudatba monográfiájának első kiadásával és kiállításaival, valamint a Márffy-nagymonográfiában neki juttatott terjedelemmel és hangsúllyal. A művészszerelem-történetek manapság tapasztalható konjunktúrájával pedig Csinszka köré igazi mítosz épült, amelyben már tekintéllyel bír: akinek „megvolt” Ady, Babits és Márffy, annak személyiségét, személyiségének erejét jobban meg kell ismerni.

A Csinszka, a halandó múzsa most megjelent második, lényegesen bővített kiadásának legnagyobb erénye, hogy rengeteget felhasznál a szereplők közötti levélváltásokból, hiszen szerencsére bőségesen maradt fenn ilyen dokumentum, és ezzel a szerző nem a saját tartalmat spórolja meg, hanem az alapos és élvezetes életrajz mellett egy végtelenül szórakoztató levélregényt tár elénk.

Különösen ott mártják epébe a tollat a felek, ahol a múzsa, az első és az egyetlen pozícióját féltik a másiktól. Csinszka mindenhez egy kicsit tehetséges volt, egy kicsit jól verselt és rajzolt, de a levélírásban igazán jeleskedett, egyetlen szóval, jelzővel képes volt a féltékenységet, a gyűlöletet kifejezni. Hamar megértette, hogy az Ady (és emléke) körül legyeskedő asszonyok nem a barátai, különösen a főállásban bő hetven évig „Ady menyasszonyát” alakító Dénes Zsófiát próbálta távol tartani a költő halála után újraépítendő életéből. „Zsukát kidobtam”, „Zsuka barátnőm le lett kapcsolva”, írja Babitsnak, Révész Bélának pedig: „Zsukát utálom. Olyan mint egy potrohos bogár ami minden védtelen testet megmászik s csunya rossz szagu nedvet hagy maga után.” És ahogy megérezte, hogy Dénes Zsófia a halála után majd „megénekli”, hiszen több kötetében is elverte a port azon az asszonyon, akit helyette vett el Ady.

Bár Csinszka jóval a Lédával való szakítás után került csak képbe Adynál, Brüll Adél sem emésztette meg könnyen a fiatal lány megérkezését. Míg Csinszka lényegében rajongott Lédáért és hosszú éveket várt egy találkozásra (hiába, hiszen Léda egyfolytában visszautasította), az „előd” így vélekedett róla: „Érdeklődtem utána, vékony kis leány, sovány, mint egy esernyőnyél, elől-hátul sexuális duzzanatokkal […] Mondja, ez lesz az utódom, ennek őriztem meg Adyt?”

A Babits-szerelmet ha lehet, még többen nézték ellenszenvvel, a kötet szerint például Móriczék is, de Babits testi-lelki jóbarátjával, Szabó Lőrinccel Csinszka igazi féltékenységi jelenetbe keveredett. Szabó Lőrincnél jobban csak Babits hamarosan elvett felesége, Tanner Ilona, Török Sophie viseltetett nagyobb ellenszenvvel Csinszka iránt, még azt is feltételezte, hogy Csinszka jelentette meg egy erdélyi lapban a nemlétező házasságukról szóló hirdetést (bár ki tudja…), csak hogy őt, Török Sophie-t bosszantsa vele. „Csinszka tehetségtelen trampli”, vélekedett özvegy Adynéról.

Márffy Ödönnel igazán racionális, meggondolt házasságot kötött Csinszka, akit a festő számtalan vásznán és grafikáján örökített meg. Mindez nem jelenti azt, hogy nem volt kivel harcolnia: a sokak által megfestett, fotózott tehetséges zongoraművész, Ticharich Zdenka volt gyakori vendége a Szamóca utcai Márffy-háznak, és bár nyilvánvalóan nem volt mélyebb kapcsolat Márffy és Zdenka között, mégis valamiféle alternatív múzsaként jelenik meg a képeken, modellt ülve vagy fekve, érzéki pózban. Csinszka egy darabig (el)viselte a helyzetet, aztán kifakadt Bárczy Istvánnak: „Tegnap itt volt a sötét zongorilla nő, a végén úgy voltam vele mint falusi gyerek a kismacska kölykökkel. Vízbe vele – mielőtt a szemét kinyitja. Borzasztó egy szépség. Nem hagyott élni.”

Szellemes levelek, frappáns riposztok, az imádat és a gyűlölet szabad áramlása – mindez a levelezés, Csinszkáé és életének szereplőié. Rockenbauer Zoltántól már számtalanszor megkérdezték, mit tart Csinszkáról, mi volt a varázsának a lényege, mivel hódított és mivel provokált. A művészettörténész válasza nyilván a kötet egésze lehetne, viszont van benne egy remek idézet, amit Szabó Lőrinc fogalmazott meg „Ady özvegyéről”, Babits szerelméről”, „Márffy hitveséről”, a legfrappánsabb és a legtalálóbb: „Roppant ellenszenves és roppant vonzó nő.”

Feltehetően ezt a nézetet osztotta mindenki, aki Csinszkával valaha találkozott.

(Bőséges képanyagot talál, aki felkeresi a kötet Facebook oldalát.)