Raffaello halálának ötszáz éves évfordulója alkalmából nyílt egészen egyedülálló, és nyilván megismételhetetlen kiállítás a római Quirinale-palotában, március 5-én. Három nappal később pedig bezárt, bizonytalan időre.

A mindössze 37 évet élt művész kétszáz alkotását sikerült egybegyűjteni a világ minden részéről, ráadásul egy, rekonstrukciót követően újranyitott épületben. A tárlat június 2-ig tartana nyitva, már elővételben 70 ezernél több jegy kelt el az év egyik legjobban várt, és valóban monumentális kiállítására. Az Olaszországban tomboló járvány miatt azonban március 8-tól minden múzeum zárva tart, a következő intézkedésig, úgy tűnik, április 3-ig biztosan.

A zárlat vonatkozik a Vatikáni Múzeumokra, az Uffizi Képtárra, de a Colosseumra és a Forum Romanum területére is – Olaszország leglátogatottabb muzeális kiállítóhelyeire.