A nácik megbízásából összeszedett és a közelmúltban előkerült Gurlitt-gyűjtemény „tulajdonosa”, a pár napja elhunyt Cornelius Gurlitt végrendeletében a berni Kunstmuseumra hagyta tekintélyes mennyiségű és minőségű műtárgyát. A múzeum egyelőre nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. De tényleg: most akkor ez egy gyűjtemény, vagy szimplán „szajré”. És persze: kié tulajdonképpen?
Nincs az a közgyűjtemény, amelyik ne fogadna örömmel ennyi Picassót, Kleet, Matisse-t és Chagallt, ám a Gurlitt-hagyaték érkezése sokkos állapotot okozott a svájci múzeum vezetőinél. Amellett, hogy tulajdonképpen boldogok, várhatóan egy hosszú jogi procedúrának néznek elébe, ráadásul a tulajdonviszonyok rendezése mellett a valaha zsidó tulajdonosoktól elvett vagy más, nem túl finom eszközökkel összeszedett és évtizedekig titokban tartott anyag birtoklása etikai kérdéseket is felvet. Egyelőre tájékozódnak a meglévő iratok alapján, majd ezután döntenek a folytatásról.
A mintegy 1200 darabos gyűjteményt a korábban műkereskedő Cornelius Gurlitt őrizgette teljes titokban egy müncheni lakásban – az ügy érdekében vagy amúgy sem, mindenesetre nem alapított családot, egyedül élt 81. évében bekövetkezett haláláig. A kollekcióra egy egyszerű adóellenőrzés során leltek rá a hatóságok, ettől kezdve el is kezdődött a művek eredetének felkutatása. Becslések szerint mintegy 450 mű biztosan elkobzott műkincsnek tekinthető. A különös gyűjteményt Cornelius apja, Hildebrand Gurlitt szedte össze a 30-as, 40-es években, a nácik megbízásából, részben zsidó tulajdonosoktól, részben – az „elfajzott” műveket – német múzeumokból, többek között azért, hogy a külföldre történő eladásból a Harmadik Birodalom valutához jusson. Éppen ezért nemcsak az egykori zsidó tulajdonosok leszármazottai, de a német állam is kárpótlással élhet, legalábbis erre célzott nemrégiben a bajor tartomány kultúráért felelős minisztere.
Sem Gurlitt jogi képviselője, sem a berni múzeum nem talál rá magyarázatot, hogy miért a svájci közgyűjtemény a végrendelet kedvezményezettje. Még ha lesz is vele bajuk, még mindig egy múzeumban van a legjobb helye az anyagnak, amíg a végleges sorsa nem rendeződik.
Kép: Franc Marc: Lovak tájban (forrás: wikipedia)
