Nem könnyű kiállítás, amelyet Selye János tiszteletére rendezett a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM), ám közel sem érdektelen, még a „civilek” számára sem. Ő sem volt könnyű ember, mesélték egykori tanítványai és munkatársai: Selye Jánossal élni és dolgozni – ez jelentette az igazi stresszt a környezete számára.
Nagyon nehéz egy orvosi felfedezésről, egy kutató életművéről kiállítást rendezni, bár meg lehetne oldani például kétségbeesett kísérleti egerekkel, a kutatás tárgyát előidéző effektekkel, ám ezúttal egy igazán komoly tárlat született Selye Jánosról, amelynek kezdeményezői a mester tanítványai voltak, a világ különböző pontjairól. Selye Bécsben született osztrák anyától, magyar apától, Komáromban nőtt fel, az egyetemi éveitől pedig már csak látogatóba jött Magyarországra, a hatvanas-hetvenes években többször is, amikor egyszer csak bestseller íróvá és televíziós műsorok szereplőjévé vált mint világhírnévre szert tett magyar tudós. A „stressz” felfedezése a nevéhez fűződik, noha bizonyos vészreakciókról, amelyekkel a szervezet reagál bizonyos hatásokra, már korábban is írtak, ám az adaptációs szindróma (amely a tartós stressz hatására keletkezik és betegséghez vezet) leírása és a hasznos és káros stressz megkülönböztetése kétségkívül Selye felfedezése.
A kiállítást Selye két utolsó PhD-hallgatója (Somogyi Árpád és Szabó Sándor) kezdeményezte évekkel ezelőtt és nyitotta meg néhány napja. Visszaemlékezésük alapján a tudós képe kissé árnyaltabbá vált, mondhatni emberközelivé, hiszen kiderült, hogy Selye napi 12 órát dolgozott az év 365 napján, beleértve a karácsonyt (és ezt várta el munkatársaitól is). Máskülönben nem készülhetett volna el az az ezernél több publikáció, amely Selye nevéhez fűződik. Így már érthető, hogy tanítványai szerint miért a stressz legjobb definíciója Selyével élni és dolgozni. (A három feleség nyilván tudott volna mesélni…) Az is érdekes adalék, hogy a tudós állítólag azért nem kapta meg a Nobel-díjat, mert túlságosan számított rá, ez pedig nem szerencsés e különleges és néha tényleg nehezen kiszámíthatóan kiosztott díj esetében. Szabó Sándor egyébként emlékeztetett rá, hogy 1950-ben három olyan vegyész érdemelte ki az elismerést, akik elméletét Selye már 1943-ban leírta.
Noha a Selye iránti tisztelet nem lankad, több tízezer kötetes, a tengerentúlról Magyarországra szállított könyvtára évekkel ezelőtt a zúzdában végezte, és az orvostörténeti múzeum sem vette fel a kutató nevét, noha a tanítványok igencsak szerették volna. A kiállítás viszont látványos, hatásos, tanulságos, laikus számára is élvezhető, ráadásul világossá válik, néha miért érezzük úgy, mintha megbolondulnánk.
A stressz tehát „magyar találmány”, ahogy a múzeum által kiadott közleményében olvashattuk. A „relax” viszont nem, sajnos, és ez mennyire jellemző…
Illusztráció: Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Blahák Eszter fotói
