Több évtizede folyik a vita arról, hogy az ásatásokból származó műkincseket az eredeti otthonukban kell-e tartani (leginkább Egyiptom és Görögország az érintett) vagy jó helyük van a világ nagy múzeumaiban, ahol gondosan őrzik és restaurálják ezeket a darabokat. Most úgy tűnik, Palmyra esetében azok a tárgyak maradnak hírmondóként egy kétezer évvel ezelőtt virágzó kultúrából, amelyek valamikor elkerültek onnan, például a mi Szépművészeti Múzeumunkba.

A műholdak és a drónok mindent látnak, azt is, hogy egy szélsőséges iszlámista csoport, miután tavasszal elfoglalta Palmyrát, az ókori Szíriából maradt romvárost körbeaknázta, augusztus végén pedig Baal templomát, a legnagyobbat és legjelentősebbet felrobbantotta. Ugyanezekben a napokban Palmyra főrégészét lefejezték – mindebből tökéletesen látható, hogy a szervezet hogyan vélekedik e világörökségi helyszínről, a páratlan kultúrkincsről, amely – feltehetően – bármikor totálisan megsemmisülhet.

Palmyra maradványaira először Robert Wood angol utazó és politikus hívta fel a figyelmet, aki 1750-ben járta be a közel-keleti ókori emlékeket, rajzokat is készített a helyszíneken. Csak a 20. század elején indult meg a terület szisztematikus feltárása, ekkor került számos műtárgy, elsősorban sírkő, dombormű, szobor Nyugat-Európába, amelyek többségét ma már a nagy múzeumok (a British-től a Louvre-ig) őrzik.

A Szépművészeti Múzeum Antik gyűjteményében több tárgy is megtalálható, amelyek Palmyrából származnak. Kettő még korábban került ide: az egyik (egy női büszt) a Nemzeti Múzeumból jó száz évvel ezelőtt, amikor Hekler Antal kezdeményezésére néhány, addig régészeti leletként nyilvántartott műtárgyat művészeti alkotásnak „nyilvánítottak”. A Szépművészeti Múzeum 1955-ben megnyílt állandó görög-római kiállításán, a Róma keleti tartományainak művészetét bemutató „függelékben” két palmyrai mészkő sírportré is helyet kapott, írja ezt Szilágyi János György a múzeum az évi évkönyvében. Valóban, egy mészkőből faragott férfi portré is szerepel a múzeum gyűjteményében, amely a női büszthöz hasonlóan a 200-as évek első feléből származik.

A múzeum 2004-ben vásárolt egy nagyobb domborművet a nemzetközi műkereskedelemből: egy házaspár sírkövét, amely feltehetően a hamvakat őrző fülke záróköve lehetett. A kő oldalán található arameus feliratot Komoróczy Géza megfejtette, így a házaspár tagjainak neve is tudható. A műtárgy jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2005 nyarán az „Évszak műtárgyaként” állította ki a Szépművészeti Múzeum.

A domborművet az 1930-as években az amerikai Yale egyetem gyűjteménye őrizte, később a műtárgypiacra került, a végállomása pedig Budapest lett – kétségtelenül nagyobb biztonságban, mint ha Palmyrában lenne…

Illusztráció: Házaspár sírköve Palmyrából, forrás: Szépművészeti Múzeum