1920. február 8-án indult az első vonat Hollandiába 600 magyar gyermekkel. A következő tíz évben összesen 60 ezren töltöttek az itthon adottnál egészségesebb hónapokat Hollandia mellett Belgiumban, kevesebben Svájcban, Svédországban és Angliában az Országos Gyermekvédő Liga, de elsősorban az önzetlen vendéglátók jóvoltából. A centenárium alkalmából tervezett kiállítást a járvány az idei évre sodorta a Budapesti Történeti Múzeumban, ám a halasztás talán még gazdagította is a kiállítható anyagot, ami feltehetően tovább bővül a témára irányított figyelemnek köszönhetően.
Sajnos ma már – névsorok híján – nem rekonstruálható, hogy kik voltak a gyermekvonatok utasai, ám ettől még személyesebb, megrázóbb és meghatóbb a kiállítás (kurátorok: Réthelyi Orsolya és Perényi Roland), ugyanis elsősorban privát dokumentumok és tárgyak (levelek, iratok, iskolai bizonyítványok, játékok, fényképek) engednek betekintést a magyar és a befogadó családok hétköznapjaiba. Milyen nehéz volt szülőként elengedni egy gyereket az ismeretlenbe? Hogyan élte meg a 6-12 éves gyerek az idegen – nyelvi és kulturális – környezetben eltöltött hónapokat? Milyen volt az az egylapos „szótár”, ami segített az alapvető kérések, kérdések, válaszok elsajátításában? Hogyan tartották a kapcsolatot a családdal, majd sok esetben hogyan maradtak kapcsolatban a befogadókkal azt követően, hogy visszatértek Magyarországra? A kiállításnak nagyjából a (második) fele foglalkozik ezekkel a mikrotörténetekkel, a végén kifejezetten életutakra bontva, példákon keresztül bemutatva, mi történt, amikor valaki már nem tért haza, vagy a pályaválasztását alapvetően meghatározták a kint biztosított lehetőségek a tanulásra, esetleg a kaland szomorú véget ért.
A tárlat első fele a politikai és diplomáciai nézőpontra helyezi a hangsúlyt. Az ország az elveszített világháború, a forradalmak és a trianoni békediktátum következményeit nyögi. Százezrek élnek úgy, hogy elvesztették a vagyonukat, a hazájukat vagy a családfenntartót, sok esetben többet is ezek közül. A kurátorok egy látványos installációval a vagonlakók élethelyzetébe vonják a látogatót – a vonat és a pályaudvar párhuzamosan a nélkülözés és a remény szimbólumaként is megjelenik a kiállításon. Emellett méltó módon emlékeznek meg azokról a szereplőkről, akik nélkül ez a program nem születhetett volna meg: mások mellett Tábori Kornél újságíróról, az első magyar szociofotó album kiadójáról, a Gyermekvédő Liga segítőjéről, Henriette Kuyperről, a budapesti holland missziós kórház egyik vezetőjéről, aki révén a holland közvélemény tájékozódhatott a magyarországi helyzetről. Ezekben az években nemcsak a magyarok fejezték ki hálájukat a holland segítők, és általában, a Holland Királyság iránt (például a mai Városligeti fasort Vilma királynőről nevezik el), de Hollandiában is valóságos magyar kultusz keletkezett, mély tisztelettel a magyar kultúra iránt, ami képzőművészeti alkotásokban, irodalmi fordításokban is jelentkezett – ezekből bőségesen látható a kiállításon. A leglátványosabb kétségtelenül a hágai Királyi Palotában látható Magyar Ablak, melyet a gödöllői Nagy Sándor tervei alapján Róth Miksa műhelyében készítettek. Ezen a királynő magyar gyermekeket ölel magához, alul pedig II. Rákóczi Ferenc alakja jelenik meg. Az eredetit nyilván nem lehetett elhozni, helyette a rekonstrukciója mutatja be, hogyan működött ez a rövid ideig tartó, korábbi és későbbi példa nélküli szoros barátság a két nép között.
Az úti cél: remény – A nemzetközi gyermekvonat-akció a két világháború című kiállítás a BTM Vármúzeumában látható.
Fotók: Kádár Dávid, BTM
