Kevés olyan esemény akad napjaink kulturális életében, amiről ennyit cikkeznének és beszélnének, mint Czóbel Béla szentendrei életműkiállításának megnyitója a MűvészetMalomban. Nagy volt a tömeg, halk a mikrofon, kevés embert eresztettek be a kiállítótérbe, a többiek pedig áztak-fáztak. Mi az alkalmat kihasználva a szentendreiek és a művész egykori barátai között anekdotákat gyűjtöttünk. A hallottakat pontokba szedtük.

- Czóbel modelljeit a Czája cirkuszos dinasztia Mátyás nevű tagja verbuválta, aki testnevelést tanított a szentendrei gimnáziumban.

- A művész bejárónője egyenként hazahordta az evőeszközöket, így ha elfogyott Czóbeléknél, egyszerűen felkeresték otthonában a bejárónőt és minden harag nélkül visszavitték az eszcájgot. És ez így ment folyamatosan.

- A modell nem beszélhetett, ellenben a mester francia sanzonokat énekelt vagy francia verseket szavalt munka közben.

- Czóbel szerette zavarba hozni a modelljeit, különösen a fiatal meztelen lányokat azzal, hogy odahívta a barátait vagy a gyűjtőit, hogy nézelődjenek. Ilyenkor jó esetben a barát/gyűjtő mihamarabb elköszönt, hogy oldja – a művésznek egyébként oly örömöt okozó – feszültséget.

- Czóbelt szerették a nők. Még éltes korában, frissen megözvegyülve is akadt „kérője”, mégpedig francia, Maupassant rokonságából.

- A művész idős korára, nyolcvan fölött hozzájutott egy Renault típusú gépjárműhöz, amelynek rendszáma természetesen CB-vel kezdődött. Ez komoly veszélyt jelentett Szentendre lakosságára, számos anyagi kárt okozott önmagának és másoknak. Miután többen tanúi voltak annak, ahogy a kofák tyúkjait elüti az utcán, a barátok rendszerint elhárították a felajánlásait, hogy elviszi őket – például – a HÉV végállomásához. (Erdész László galériás halált megvető bátorsággal még Budapestre is képes volt a művész autójában utazni, így láthatta, amint a mester csukott szemmel halad át a Flórián téren – hiszen félt a fővárosi forgalomban!)

- Czóbel vezetői tudásáról árulkodott az is, hogy egy spárga pótolta a vezetőülés melletti ajtót, amit egyszer leszakított, miután rosszkor nyitotta ki – vagy időben nem csukta be.

- A végén már csak annyit vezetett, hogy minden nap reggel kitolatott a garázsából, este pedig visszaállt. Egészen addig, amíg el nem vétette a távolságot, és végérvényesen ronccsá nem törte az apró autót.
 

Ha nem fogy el a tömeg, és nem jutunk be a kiállításra, több anekdotát gyűjthettünk volna. Ha lesz még, folytatjuk!