A bicentenáriumi Arany János kiállítás az első igazán komoly „fellépése” a Petőfi Irodalmi Múzeum új főigazgatójának, Prőhle Gergelynek, noha az előkészítés jóval a beiktatása előtt, még E. Csorba Csilla irányítása alatt elkezdődött. Most olyat dobtak, ami még a 444 ingerküszöbét is elérte: a beharangozó filmben Budapestre akkreditált nagykövetek szavalják a Családi kört édes akcentussal és állathangokkal. Remélhetjük, hogy a közönség a klip megtekintésénél közelebb merészkedik az emlékév egyik legfontosabb kiállításához, hiszen mégiscsak élőben látható a Kapcsos könyv, a magyar irodalomtörténet egyik legfontosabb ereklyéje. 

Könnyű kapcsolatot találni a film apropója és az új főigazgató előélete között, hiszen Prőhle Gergely maga is nagykövetként dolgozott Berlinben és Bernben, nem véletlenül nevezte a filmet a saját múltja „fantomfájásának”. Ha pedig elrugaszkodunk az ázsiai, európai, amerikai nagykövetek részvételének szimbolikus jelentőségétől (merthogy az egyik legnagyobb nemzeti költőnk igazán nemzeti verséről van szó), mégiscsak azzal szembesülünk, hogy a Családi kör minden pátosz nélkül is szerethető vers a 21. században, akár A walesi bárdok, amit lényegében minden 12 évesnél idősebb magyar ember bármelyik sorától folytatni tud, pedig 31 versszak!
 

A kiállítás négy pillérre épül: a látogatói nézőpont áthelyezésének szándékát dobogók és falra helyezett vitrinek érzékeltetik, a játékos applikációk a kiállításon eltöltött időt és az aktív részvétel esélyét növelik, a fentihez hasonló további filmek (például a társművészetek képviselőinek megszólaltatása) az irodalom zárt világából való kitekintést szolgálják, a műtárgyanyag (dokumentumok, metszetek, nyomtatványok, festmények) elhelyezése pedig a hagyományos, konzervatív kurátori szemléletből ad ízelítőt. Fontos tudni, hogy az Arany-relikviák nagy része megsemmisült, eltűnt Nagyszalontán, illetve elégett, miután a hagyatékot őrző Voinovich Géza irodalomtörténész (aki feleségül vette Arany László özvegyét) Ménesi úti házát bombatámadás érte. Éppen ezért nem épülhetett a kiállítás a költő személyéhez közvetlenül köthető tárgyi anyagra (ahogy az álladó Petőfi-kiállításon ez lehetséges), hanem a szövegek, a művek adták a koncepció alapját. Így is szükség volt a Magyar Tudományos Akadémia együttműködésére, a legfontosabb ereklyék (A walesi bárdok kézirata, az Őszikéket tartalmazó Kapcsos könyv vagy Arany akadémiai karosszéke) innen érkeztek.

Toldi a kevés „nyertes” figura egyike Arany életművében, a kiállítás az egyik főszereplője. Evidens választás, az iskolai irodalomórák most is hosszabban időznek a pálya kezdetét jelentő műnél, az elbeszélő költemény számos epizódja pedig, különösen ahol a főhős testi erejét lehet hangsúlyozni, jól használható különféle játékokban, vetélkedőkben. Egy monitor és egy interface segítségével öt próbát is ki lehet próbálni ezek közül – ezúttal nem fizikai erő, hanem ügyesség és kötélidegek szükségesek a „túléléshez”. Szintén multimédiás alkalmazást érdemelt Arany páratlan szókincse (övé a leggazdagabb a magyar irodalomban), így örökbe lehet fogadni és hazavinni valamelyik szavát.

Kétarcú a kiállítás, egyszerre konzervatív és bátran újító, patetikus és játékos, hiszen nyilván többféle elvárásnak próbál megfelelni. Annyi bizonyos, hogy Arany kapott egy komolyabb ráncfelvarrást, születése kétszázadik évfordulója alkalmából, a Petőfi Irodalmi Múzeum pedig továbbra is bátran vállalja a tabudöntögető szerepét a hazai muzeológiában.

(A fotókat a Petőfi Irodalmi Múzeum által készített werkfilmekből vettük.)