Két évvel ezelőtt a Fővárosi Képtár nagyobb teret szentelt az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar jelenlétének egy Bernáth Aurél-mű kapcsán (Mutató nélkül). Mi Csontváryt vittünk, de az expó házigazdái is kitettek magukért, ekkor készült „ideiglenesen” a mára a város jelképévé vált Atomium, amely megúszta a tervezett elbontást, és tavaly óta a saját születésnapját ünnepli egy látványos kiállítással. Ám az építmény kínálta élmények itt nem érnek véget, csak ezután következik a varázslat!
Egy gigantikus torony vagy egy kilenc gömbből álló építmény – ebből választottak a szervezők, és az acélgömbök nyertek. A szellemi hátteret Eisenhower programja biztosította, miszerint a háború végeztével az atomot a béke szolgálatába kell állítani, így az André Waterkeyn által tervezett Atomium lényegében egy békejel, bár e minősége mára tényleg feledésbe merült. A belga fémgyártás vezető szervezete, a Fabrimetal kapott arra megbízást, hogy a világkiállításra kijelölt területen (Heysel) központi emlékművet építsen. A szervezet egyik vezetője, Waterkeyn úgy látta, hogy egy ilyen építmény jelképezné legjobban a belga nehézipar erejét. Úgy volt, hogy a világkiállítás végeztével az egészet elbontják, ahogy a pavilonok nagy többségével szokás, ám a népszerűsége okán fennmaradt, és alig néhány éve volt csak szükség egy komolyabb ráncfelvarrásra, a burkolatok fentarthatóbb anyagokra való cserélésére.
A 102 méter magas Atomium mára egy új fogadóépületet kapott. A látogatót először a függőleges folyosón egy üveggel fedett lift viszi fel a legfelső gömbbe, amelyből 360 fokos panoráma nyílik Brüsszelre. De nemcsak a város nevezetességei (például a főtér épületei) láthatók, hanem az egykori világkiállítási terület beépítései, kiállítóhelyek, csarnokok, teniszközpont, Mini Európa kiállítás és a Heysel-stadion, amelyről a legtöbben talán az 1985-ös BEK-döntő 39 halálos áldozatot követelő tragédiájára asszociálhatnak. A nézelődés után a lift visszavisz a földszintre, ahonnan lépcsők és mozgólépcsők vezetnek fel a többi gömbbe. Először egy kiállítás következik az Atomium tervezésének és építésének hátterével, a szimbólummá válás fokozataival és ereklyéivel, az 1958-as expó vendégei, fontosabb pavilonjai felidézésével. Pazar válogatás látható azokból a szuvenírekből, amelyeket a világkiállítás látogatói hazavihettek emlékként, köztük persze az Atomium minden ábrázolásával.
Innen mozgólépcsők vezetnek fel és oldalra, hang- és fényjátékok kíséretében. Nem is baj, ha valami eltereli a figyelmet arról, hogy az építmény egy kissé mozog – hogy ez mennyire nem érzéki csalódás, azt a kilengő felsővilágítás is megerősíti. Talán ezért sem mennek fel sokan, akik a panorámában még gyönyörködtek, noha az elvarázsolt kastély csak innen indul.
A mai világkiállítások jelentősége nem mérhető az emlékezetes londoni, párizsi és brüsszeli kiállításokhoz. Az 1958-as brüsszeli (ami már az ötödik volt a városban!) számára például Jean Cocteau tervezett plakátot, Benny Goodman zenekara játszott, Sophia Loren és Audrey Hepburn sétálgatott a pavilonok között…
