Hogy van az, hogy az orosz avantgárd hihetetlenül izgalmas műveket köszönhet női alkotóknak és hol voltak ekkor a nők a magyar képzőművészeti életben? Elcsodálkoztunk és elgondolkodtunk az MNG kiállításán, földbegyökerezett lábbal a harmincat is alig megélt Olga Rozanova nővéréről készült kubista portréja előtt.

Ugyanazon a napon kezdődött egy két alkalomból álló beszélgetés-sorozat a Bálint Házban a Mérei Szakkollégium szervezésében Nők az avantgárdban címmel, amikor megnyílt a Művészet forradalma az MNG-ben. A korszak ugyanaz, mégis micsoda különbség. Ugyan a beszélgetés témája két mozgásművészeti iskola (Nagy Etel és Madzsar Alice), de valljuk be, magyar női avantgárd képzőművészetről nem is lehetett volna igazán beszélni, az említett két táncművész működése (közülük Nagy Etelé sajnálatosan rövidre szabva) is jó egy évtizeddel későbbre tehető, mint az orosz (kubo)futuristák fénykora.

Némi párhuzamot azért találunk, hiszen az orosz művészeti élet forradalma a balett felől indult el, Gyagilev egyike volt azoknak az úttörőknek, akik 1905-ben művészeti egyesületet és folyóiratot alapítottak az orosz és a nyugati művészet érintkezésének elősegítésére. Nálunk a mozgásművészet és testkultúra volt az a terület, amelynek irányát évtizedekig női alkotók szabták meg, a képzőművészetben, különösen az avantgárd irányzatokban erre még jó darabig várni kellett. A Nyolcak „kültagjaként” számon tartott Lesznai Anna könyvillusztrációival és textilterveivel is minden tehetsége és kreativitása mellett is maradt egy hagyományos női alkotói szerepnél. Fordulatot a harmincas évek hozott, amikor az OMIKE menzáján formálódni kezdett egy csoport Vaszary János tanítványaiból és a magukat különböző szabadiskolákban képző alkotókból (Anna Margit, Szántó Piroska, Vajda Júlia, Barta Éva stb.), akik aztán a Szocialista Képzőművészek Csoportjában, a háború után az Európai Iskolában már tényleg meghatározó szerepet töltöttek be a progresszív művészet alakításában. De ekkor az orosz avantgárd festőnői közül többen már nem éltek vagy elhagyták a pályát, hazájukat.

Az MNG kiállítása Natalja Goncsarova művével (Kaszálók) indul. A művész férje, Mihail Larionov hatására fordul a népművészettől, a paraszti létformát ábrázoló figurális művészettől a kubizmus és a futurizmus felé, alapítója a Káró Bubi csoportnak. Műveit Kandinszkij 1912-ben beválogatja a Der Blaue Reiter első művészeti almanachjába. A Majakovszkij köréhez tartozó Olga Rozanova futurista irodalmi műveket illusztrál, majd tagja a Malevics által alapított Szupremusz csoportnak, részt vesz az összes orosz futurista kiállításon. Az öltözködésében és életmódjában is extravagáns Rozanova díszleteket, jelmezeket tervez Gyagilevnek. Az első futurista kiáltványt (Pofon ütjük a közízlést) Goncsarova és Rozanova is aláírja. A szakrális művészettel foglalkozó Ljubov Popova Párizsban ismerkedik meg a futurizmussal Le Fauconnier és Metzinger stúdiójában, akárcsak Nagyezsda Udalcova, aki vagy tucatnyi avantgárdista mellett (köztük Rodcsenko és Tatlin) részt vesz a moszkvai Café Pittoresque berendezésének tervezésében (1918).

Goncsarova a forradalom után Gyagailev társulatához csatlakozva Nyugat-Európában él és dolgozik, 1962-ben hal meg Párizsban. Rozanova Rodcsenko mellett még szerepet vállal az új állam iparművészeti és formatervezési képzésének átalakításában, de 1918-ban elhunyt. A politikai fordulat után textilművészettel foglalkozó Popova csak hat évvel éli őt túl. Udalcova egy darabig vezető tisztviselő különböző művészeti szervezetekben, ám ahogy az avantgárd más alkotói, hamarosan ő is kegyvesztetté válik, de legalább nem tartóztatják le, mint festőművész férjét, Alexander Drevint. 1961-ben hal meg Moszkvában.

Műveik az MNG kiállításának legnagyobb értékei közé tartoznak.

Képek:

1. Balra Olga Rozanova, jobbra Kazimir Malevics az utolsó futurista fetménykiállításon

2. Natalja Goncsarova férjével, Mihail Larionovval

3. Nagyezsda Udalcova