Talán nem túlzás azt állítani, hogy az 1919-ben Weimarban Walter Gropius által alapított Bauhaus iskola mindent megváltoztatott, amit addig színről és formáról, épületről és bútorról, fotóról és tárgykultúráról gondolt a világ. Ennek jó néhány magyar művész is részese lehetett, többen mesterként meghatározó szerepet töltöttek be az oktatási intézmény és műhely életében. Ennek megfelelően a budapesti múzeumok is gondoskodnak a centenárium méltó megünnepléséről.

Nem könnyű kiállítható anyagot találni Magyarországon, a magyar művészek többsége (Breuer Marcell, Moholy-Nagy László, Stefán Henrik, Weininger Andor, Péri László stb.) ugyanis külföldön dolgozott, a visszatérők közül Molnár Farkas építészként működött, Bortnyik Sándor pedig a későbbiekben eltért a modernizmusnak ettől a konstruktivista irányától. Az elkészült művek vagy „produktumok” között sok a múzeumi keretek között nem bemutatható anyag: épület, üvegablak, alkalmi színházi előadás, látványterv vagy teoretikus szöveg stb., ami mégis, abból kevés került (vissza) Magyarországra.

A budapesti múzeumok tehát két utat választottak a megemlékezésre: amelyik gyűjtemény rendelkezik saját anyaggal, azt kölcsönzéssel kiegészítve be tudja mutatni (MNG, Mai Manó Ház) vagy a Bauhaus szellemiségének a kortárs művészetben való tovább élését reprezentálja egy válogatással (Ludwig Múzeum, Vasarely Múzeum – OSAS).

Bajkay Éva (kurátor), a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai gyűjteményének korábbi vezetője évtizedek óta építi azt a kapcsolati hálót, amelynek köszönhetően időről időre képes a múzeum gyarapodni a magyar avantgárd és modernizmus alkotóinak munkáival. Ez a tény főleg azért elismerésre méltó, mert az érintett művészek hagyatéka általában a határainkon kívül maradt, Oroszországtól az Egyesült Államokig, így sokszor magyarul sem tudó, a hazai művészeti körökkel semmilyen kapcsolatban nem (vagy alig) álló örökösöket kell meggyőzni arról, hogy ajándékba vagy jelképes összegért adjanak műveket. A klasszikus avantgárdban és még inkább a Bauhausban sokoldalú művészek dolgoztak, akik éppúgy voltak szobrászok, belsőépítészek, filmesek, fotósok, díszlet- és jelmeztervezők, mint festők. Weininger Andor is közéjük tartozott, és azok közé is, akik Pécsről jutottak ki Weimarba (Molnár Farkas, Stefán Henrik, Johan Hugó), és ő sem tért többet vissza Magyarországra, ahogy a többiek, Molnár kivételével. Életművére a geometrikus absztrakció a jellemző, az egyszerű formák, letisztult színek használata. A Bauhaus zenekarát megalapító, színészként is fellépő Weininger színpadi munkája áll a Magyar Nemzeti Galéria most nyílt kiállításának a középpontjában, pontosabban egy előadás, a Mechanikus színpad – absztrakt revü, amely akkor, az 1920-as években nem valósult meg, csak 1986-ban, Weininger halálának évében rekonstruálták Kasselben. Bajkay Éva a nyolcvanas évektől együttműködött azokkal a nemzetközi intézményekkel, amelyek kiállításokat rendeztek az avantgárdról, illetve annak magyar vonatkozásairól, ennek köszönhetően jutott az MNG a Weininger-hagyaték számos lapjához, amerikai, holland és német múzeumok mellett. A most megnyílt kiállításon először láthatók ezek a grafikák, a kasseli rekonstruált előadás felvétele mellett, kiegészítve a pécsi Bauhaus-művészek festményeivel, és a nevezetes Italia-mappa lapjaival. A tárlat július 28-ig látható az MNG első emeletén.

A Mai Manó Ház a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből tud válogatni, és ezt is teszi a Bauhaus egyik legnagyobb hatású mestere, Moholy-Nagy László fotóinak kiállításával. Moholy-Nagy nem volt kevésbé sokoldalú, mint Weininger, sőt, teoretikus munkái a Bauhaus legfontosabb dokumentumai közé tartoznak. A fényképezés is a kísérletezés eszköze volt számára: a fényképezőgép használata nélkül készült fotogram a kompozíció kedvéért elhelyezett tárgyak lenyomata fényérzékeny papíron. Az 1920-30-as években készült fotók – már géppel – ezeket a kompozíciós törekvéseket követik, noha – többek között – berlini városképekről van szó. Továbbá láthatók a tárlaton Moholy-Nagy fotómontázsai, melyeket sajátos módon fotóplasztikának hívott, szintén jelezve a médiumok közötti átjárás és a szabad kísérletezés lehetőségét. A Tóth Balázs Zoltán által rendezett kiállítás május 12-ig tekinthető meg.

Bár Vasarely a Bauhaus örökösének tekinthető (már csak azért is, mert az iskolát látogató Bortnyik Sándor tanítványa), ám a budapesti Vasarely Múzeum mégis más utat választott a centenárium megünneplésére. Az intézménnyel együttműködő OSAS válogatásában május 27-ig kortárs reflexiók láthatók, festmények, grafikák, kisplasztikák, üvegmunkák, amelyek a Bauhaus szellemi örökségét közvetítik. És hasonló koncepcióval nyit kiállítást jövő héten a Ludwig Múzeum, Program a mának – kortárs nézőpontok címmel. Fabényi Júlia, Készman József és Petró Zsuzsanna kurátorok fókuszcsoportokban, egy-egy probléma (színelmélet, fény, tárgyformálás stb.) feldolgozásával állítják ki a mai művészet különböző generációinak munkáit. Elképzelésük szerint a Bauhaus programja egy modernista utópia volt, ám mégsem maradt meg annak, azt az itt kiállított művek is igazolják. (Megtekinthető augusztus 25-ig.)

További bizonyítékokat arra a ritka esetre, amikor egy merész utópia valóban megvalósul, a Kortárs Építészeti Központ idei Budapest100 eseményén, május első hétvégéjén láthatunk, ugyanis ezúttal a Bauhaus hatására a két világháború között épült fővárosi házak nyílnak meg és kínálnak programokat. Hogy melyek lesznek ezek, arra még visszatérünk…