Ki miért megy mostanában Bécsbe? Az adventi fényekért és illatokért? Dürerért? Carravaggióért és Berniniért? A sorban talán csak ezek után következik Pierre Bonnard kiállítása a Kunstforumban, holott olyan atmoszférában sétálhat a látogató a kiállítóterekben, mintha a színpompás francia Riviérán töltene egy kis időt az egyre szürkébb tél helyett. Bonnard a pálmafák, a kertek, a zöldek és rózsaszínek, a tükör előtt álló aktok festője.
A hely szűkének megfelelően Bonnard „első retrospektív kiállítása Ausztriában” nem a teljes életművet fogja át, hanem az 1909-et követően haláláig készült, a Côte d’Azur ihlette művei láthatók. A szimbolista vagy posztimpresszionista Nabis köréhez tartozó Bonnard 1904-ben fedezte fel Cannes és Saint-Tropez környékét, az évtized végére ennek hatására alaposan megváltozott a festészete, festményei élénkek, színpompásak lettek. 1920-ban végleg letelepedett itt, otthona haláláig Cannet városa lett, ahol ma önálló múzeum emlékezik a festőre. Témái a kertek és teraszok, tengerparti tájak és enteriőrök, kevés alakkal. A környéken többször is költözött, parttól távolabbi, csendes villákat választott, ahol feleségével és kutyájával élt, eléggé elszigetelten. A legfontosabb kapcsolata a művészeti világgal a közelben lakó Matisse volt, főleg felesége halálát követően. Itt is hunyt el 1947-ben.
Az enteriőrökön különleges képkivágatokban jelenik meg a feleség, Marthe alakja, valamint a kád, amely a lakás egy hangsúlyos eleme volt, tükrök, ajtók és ablakok segítségével több sík és dimenzió kerül egyetlen képre. Bonnard csaknem 300 képet festett itt, mindegyike mediterrán hangulatot áraszt, ezekből kölcsönzött a Kunstforum múzeumoktól és magángyűjtőktől, Párizstól Washingtonig.
A január 12-ig látható kiállítás utolsó termében fekete-fehér fotókon elevenedik meg Bonnard világa, társasága, villája, kertje, Cannet környéke, egy archív filmen pedig a csónakázó, kutyáját simogató, kikötőben sétálgató festő bukkan fel – hiába fekete-fehér ez is, a Riviéra napos, tengerillatú, virágokban tündöklő világát itt is érezzük, és alig kívánkozunk ki a kiállítótérből a hűvös, ködös városba.
