Az előfeltételezés, miszerint a Perspektívák kiállítás kiegészíteni kívánja a Picasso (és a hamarosan nyíló Modigliani) kiállítás anyagát, értelmezné a törzsi művészetnek az európai modern művészetre gyakorolt hatását, sőt, kifejezetten az lenne a dolga, hogy megmutassa, az afrikai maszkok felfedezése hogyan vezetett az Avignoni kisasszonyokhoz és a kubizmus születéséhez – hatalmas tévedés. A Néprajzi Múzeum egyteremnyi tárlata teljes és átfogó képet nyújt a „távoli népek” tárgyaiból és mindössze annyi a probléma vele, hogy nem folytatódik több termen keresztül.

„A huszadik század művészettörténetének egyik legjelentősebb ténye az egzotikus népek s archaikus korok művészetének a felfedezése volt. Ahogy egyiknek csupán etnografikus, a másiknak csupán historikus jelentését művészi jelentéssel toldotta meg, ahogy mindkettőben az anyag legigazabb tiszteletét, a formák legtisztább egyszerűségét tudta megmutatni, az a leghatározottabb útmutatás volt már a modern művészi törekvések számára s majd minden eddigi állásfoglalást módosító hatással kellett legyen ott, ahol a művészet mai teóriája a művészi alkotás első feltételéül a természettől való elvonatkozást ismerte fel.” Az idézet Komor Andrásnak a Nyugat egyik 1925-ös számában közölt írásából (Új primitívek) származik, és ugyan a szerző alapvetően a művészet válságáról értekezik, elismeri, hogy a század első évtizedében Picassóék „a modern művészet legerősebb áramlatát” (kubizmus) hozták lére a törzsi művészet beemelésével. Az apropó innen jött (az MNG kiállítás-rendezési osztálya munkatársainak ötlete nyomán), hogy legyen egy kamara-kiállítás a törzsi művészet tárgyaiból, a Néprajzi Múzeum felkért kurátorai (Frazon Zsófia és Wilhelm Gábor) viszont sokkal tágabb „perspektívából” értelmezték az európai művészet és az Európán kívüli társadalmak kultúráját és a terem négy falán négy gondolatmenetet vittek végig a művészet és etnográfia kapcsolatának kifejtésére.

Ma már nem vitatható, hogy az 1900-as évek legelején a magyar képzőművészet egyidejű volt a párizsival. Ennek ékes bizonyítékát láthatjuk ezen a tárlaton is, hiszen a Művészház már 1911-ben rendezett keleti kiállítást, melynek katalógusához Ripp-Rónai József írt előszót. Ez máris magyarázza a tárlat két falát, a Gyűjtés, gyűjtők és az Affinitás címek alá felsorakoztatott válogatást: magyar magángyűjteményekből ekkor már több mint 300 keleti műtárgyat tudtak kiállítani és ez a Rózsa Miklós-féle Művészház tematikáját tekintve nyilvánvalóan képzőművészeti kontextusban jelent meg. Köztük olyan tárgyak is voltak, amelyekhez hasonlókat Picasso és művésztársai is birtokoltak ekkoriban. Az alapvető kérdés már ekkor is felmerült, hogy egységes-e a művészet vagy pedig elkülönülő „szigetekből” áll, hogy az Európán kívüli tárgykultúra része-e annak, amit globálisnak nevezünk. Sőt, az is kérdésként merült fel, hogy tekinthető-e mindez művészetnek egyáltalán. Nyilván igen, ezt erősítette meg a Louvre 1928-as antropológiai kiállítása, de még korábban A Tett internacionális száma (1916) is, ahol a reprodukcióként közölt néger maszk, az ezzel képviselt primitív művészet egyenrangú az avantgárd művészet alkotásaival. Kassák és Vajda Lajos kiállított művei, a kerékpáralkatrészekből egy bábelőadásra összerakott bikafej (Tárnok Mária munkája) a tárlat kakukktojásai, hiszen ezek a kurátorok képzettársításának példái, de ezt a játékot – ahogyan ők nevezik – szívesen vesszük.

A harmadik fal a Kontextusoké, vagyis hogy ezek a tárgyak miként működnek a különféle értelmezési keretek között, hiszen a bemutatás jellege és helye újabb jelzőkkel láthat el egy tárgyat. Példa erre a Húsvét-szigetek egy kőszobrának kereskedelmi céllal fából faragott mása, amely egy múzeum gyűjteménybe kerülve, egy múzeumi kiállításon bemutatva egyenrangúvá válik az autentikus tárgyakkal. A Test és perspektívák szekció többek között arra mutat példákat, hogy a nyugati emberek megjelenése milyen ábrázolásmódokat generált helyben, hogyan változott az emberábrázolás jellege, melyek azok a szimbólumok, amelyeket a primitív népek az idegenek ábrázolásakor visszatérően használnak.

Nem felejthetjük el megemlíteni, hogy a lenyűgöző látványterv Jerger Krisztináé, a mélyzöld falak és a polcokon megfogható közelségbe helyezett tárgyak egy egzotikus mennyországba rántják a látogatót, közvetlenül azelőtt vagy azután, hogy megtekintett száz Picasso-művet. Ezt az élményt nem szabad kihagyni!