Sopronban az augusztus 20-a két ünnepen osztozik: Szent Istvánén és a Páneurópai Piknik évfordulóján. 1989. augusztus 19-én Sopron (Fertőrákos) mellett törte át a határt néhány száz, már hetek óta Magyarországon tartózkodó, haza semmiképpen sem térni akaró keletnémet turista. Az emlékhely, ahol minden évben magas rangú politikai vezetők mondják el köszöntőiket, egyáltalán nem tükrözi azt a felszabadító érzést, ami azt a 27 évvel ezelőtti pillanatot jellemezte. Pusztaság, érthetetlenül sok erdélyi motívum és szigorú határellenőrzés – így néz ki ma a Páneurópai Piknik Emlékhely.
Ha valaki felkészülten érkezik a sopronkőhidai börtön mellett elhaladó úton az emlékhelyre, akkor tudja, hogy egy rekonstruált határzár fogja várni, szögesdróttal, emlékeztetve az 1989 előtti állapotokra. A jól értesült látogató tehát az osztrák hatóságok kisbuszát, a sorompót és a terelőbójákat is a rekonstrukció részének véli, holott ez maga a valóság, a szigorított ellenőrzésnek: a hatóság kékzubbonyos emberei nem részei a látványosságnak, viszont erősen árnyalják a hely szellemét, amelynek a szabadság érzését kellene árasztani.
Az Ausztriába vezető út egyik oldalán parkoló és játszótér, a túloldalon egy nagyobb kiterjedésű pusztaság, néhány kisebb emlékművel és egy táblasorral; tizenkettő van belőle, talán a Kálváriát jelképezve. A táblákon a történetet olvashatjuk három nyelven, képekkel illusztrálva: bő három hónappal korábban már megkezdődött a vasfüggöny lebontása, ám ez nem jelentette a határnyitást. A Habsburg Ottó és Pozsgay Imre védnöksége alatt álló pikniket 1989. augusztus 19-re debreceni és soproni ellenzékiek szervezték, a program hírére több száz keletnémet érkezett, akik egy adott időpontban (14 óra 57 perckor) váratlanul áttörték a határt és gyakorlatilag zavartalanul átszaladtak Ausztriába, mivel sem a magyar, sem az osztrák határőrök nem próbálták megállítani őket. Lényegében ezt a pillanatot tekintik a berlini fal lebontása első pillanatának, hiszen már nem lehetett többé megállítani a két Németország egyesítését. A piknik eredeti, világoskék plakátja és a korabeli magyar és külföldi lapok beszámolói mellett kevés dokumentum maradt volna az utókorra, ha nincs ott Lobenwein Tamás fotóriporter, aki az osztrák oldalon várta a hivatalos küldöttség érkezését. Az áttörés pillanatáról készült fotósorozata bejárta a világot, és nemcsak az emlékhelyen, hanem például a soproni belváros utcáin is ezeket állítják ki minden évben, az áttörés évfordulóján.
A képeken fiatalok, gyerekek rohannak felszabadultan, a szabadság mámorával, maguk mögött hagyva táskáikat, értékeiket, autókat, játékokat, bőröndöket. Éppen ezért nyújt disszonáns látványt Melocco Miklósnak a parkot uraló emlékműve: elcsigázott, szerencsétlen emberek ácsorognak egy lépcsőn, fölfelé tekintve, antik oszlopok töredékei között. Az alakok némelyike állítólag a művész testvéreit, illetve az egyik alak az erdélyi költőt, Kányádi Sándort ábrázolja, a másik egy Gulágot járt orosz írót. A 20. évfordulón felavatott szoborról sokféle értelmezés olvasható, kell is, hiszen sem hangulatában, sem szellemiségében nem tükrözi azt a pillanatot. Ha csak a művész egyik nyilatkozatából indulunk ki: Kányádi személyében a kételkedő értelmiségi figurája jelenik meg az emlékművön, holott 1989. augusztus 19-én Sopronpusztán szemernyi kétely sem merült fel.
Nem kevéssé disszonánsak az itt-ott elhelyezett kopjafák, nemzeti színű szalaggal díszített faragványok és haranglábak. Az egymástól jó távol elültetett, adományozott fákat is nehéz értelmezni, hiszen ezek eredete ennyi év elmúltával már alig látható. A piknikelés céljából kitett egyszerű fa ülőkék és asztalok magánya is azt a szomorúságot árasztja, amit az egész emlékhely: az évente egyszer, augusztus 19-én megrendezett ünnepség kivételével nem történik itt semmi. A messzi távolban látható őrtoronyig felesleges elsétálni, hiszen nem lehet felmenni rá. Marad a bóklászás a pusztaságban, és nézni, ahogy a jelenkori, évek után visszaállított határellenőrzés megállítja a Magyarországot elhagyni szándékozókat, az első osztrák település, Szentmargitbánya felé.
