V
A címbeli idézet nem mástól, mint az egykori pártfőtitkártól, Kádár Jánostól származik, aki bő harminc évet töltött a hatalom – lényegében – legmagasabb pozíciójában, ez idő alatt pedig szinte végig tartott a Budavári Palota rekonstrukciója, melynek végét az OSZK 1985-ös megnyitása jelentette. Az 56-os forradalom után másfél évvel kezdődött, és majdnem a rendszerváltásig tartott. Az idézet a BTM Vármúzeuma megújult újkori palotatörténeti kiállításán olvasható. Aki csak a Szent István-terem káprázatáért érkezik, nem látja. Ezt sem, és még számos fontos adatot, tárgyat, ereklyét sem, melyek nélkül a terem lényege sem értelmezhető.
Csak remélhetjük, hogy aki a Szent István-terem megtekintésére jegyet vásárol, nem is olcsón, megtekinti a BTM Vármúzeuma újkori palotatörténeti kiállítását. Már csak azért is, mert el sem tudja kerülni, ám ha csak a „közös bejárattól” átrobog a teremig, egyszerűen kihagyja annak kontextusát, és csak az ámulat marad, az igazi ismeretszerzés helyett.
A Farbaky Péter és Rostás Péter kurátorok által létrehozott kiállítás 1686-tal indul: mi legyen a töröktől visszafoglalt romos palotaépülettel? Volt katonai parancsnokság, a Raguzából visszahozott Szent Jobb otthona (1945-ig), az Angolkiasszonyok rendje és a nagyszombati egyetem székhelye csillagvizsgálóval. Rezidenciaként József nádort szolgálta. A csekélyebb kiegészítések után a kiegyezést követően lett csak igény nagyobb építkezésekre, hiszen a királyi udvarral az udvartartást is el kellett helyezni, hivatalokkal és családokkal, testőrséggel, lovardával, kerttel és kertésszel. A munkálatok 1890-ben kezdődtek el, a hamar elhunyt Ybl Miklós után Hauszmann Alajos tervei szerint: a valóban fényűző Habsburg-rezidencia további épületeket igényelt, és olyan „extrákat”, mint a Szent István-terem, a Hunyadi-terem és a Habsburg-terem, Zsolnaykkal, Benczúr Gyula műveivel, Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrának másával.
A következő beköltöző, Horthy Miklós – egy fennmaradt dísztábla tanúsága szerint – az uralkodó elődök természetes örökösének tartotta magát, különösen a kormányzó Hunyadi Jánosénak, aki egyébként sosem lakott a Budavári Palotában, így ezzel aligha igazolta Horthy, hogy itt volt a helye. Őt Szálasi követte. Az ostrom során a palota kiégett, jelentős mértékben megsemmisült. Első szándékból politikai központnak építették volna újjá, biztonsági okokból jelentős mértékben támaszkodva a rekonstruált körépkori várfalrendszerre. Végül az 1957-58-as tervek alapján kulturális központ lett, ahol elsőként éppen a BTM Vármúzeuma nyílt meg 1967-ben.
A kiállítás terei nem engednek meg jelentősebb mennyiségű műtárgyat kiállítani, ám az építészeti tervekre, festményekre, ásatásokról előkerült leletekre, szobortöredékekre, enteriőrökből véletlenszerűen megmaradt, és újabban előkerült relikviákra (edények, dísztárgyak) támaszkodó tárlat így is meglehetősen informatív, kifejezetten ötletes és látványos. Az utolsó szakasza pedig egyben önreflexió a múzeum részéről, hiszen a saját történetére is reflektál azzal a műbőr ülőgarnitúrával, mely abból a kiállítótérből származik, ahol korábban metszeteket láthatott a látogató, most pedig a Szent István-terem rekonstrukcióját.
Valójában tehát innen érdemes továbbmenni a Várkapitányság által működtetett (azaz: nem a BTM-hez tartozó) Szent István-terembe, mert így válik érthetővé, hogy ez nem a „régi” palota, hanem a legújabbkori történetének a folytatása. Vagyis időben nem visszaugrunk, hanem előre.
