Bár a legtekintélyesebb méretű kiállítási tárgyakat, a 16 méter hosszú déltengeri hajókat már a helyükre szállították, az építkezés még javában zajlik, és a tervek szerint, némi csúszással, csak 2019 végén nyit a nagyközönség számára a berlini Humboldt Forum. Az elmúlt évek legnagyobb kulturális projektjének Németországban 620,5 millió euróra rúg majd a beruházási költsége. Ebből harmincmilliárd forintnyi eurót verdes a közvetlen adófizetői hozzájárulás, magyarán adomány – ami minden idők legnagyobb közösségi projektjévé is teszi. Mindez az Alpoktól északra a profán barokk egyik legnagyszerűbb alkotását – vagy legalábbis annak részleges rekonstrukcióját – plántálja vissza Berlin szívébe. A Humboldt Forum otthona ugyanis az egykori berlini uralkodói palota kulisszája lesz, a Stadtschloss, a német főváros talán legváltozatosabb történetű műemléke pedig az utóbbi évek egyértelműen legvitatottabb projektjének keretében születik újjá.

Egy kastély élete (és halála)

A Spree két partján fekvő ikervároska, Berlin és Cölln II. (Vas) Frigyes brandenburgi választófejedelemnek köszönheti felemelkedését. Frigyes kezdett bele az új Hohenzollern-rezidencia építésébe a folyó cöllni partján, 1443-ban. [1] A következő kétszáz évben az együttes olyan elemekkel gazdagodott, mint az 1465-ös, látványos hálóboltozattal fedett Erasmus-kápolna vagy a II. Joachim által emelt új, érett reneszánsz palotaszárny. Nagy változást III. Frigyes választófejedelem – I. Frigyesként 1701-től Poroszország királya – hozott, aki Andreas Schlüter udvari építészt bízta meg az együttes királyi léptékű átalakításával.

A Spree partján álló, régebbi épületek egy részét keleti szárnyként megtartva Schlüter négyszögletű palotát tervezett, egységes kiképzéssel a teljes belső udvarban, illetve a déli, nyugati és északi utcai homlokzaton. A római barokk ihletésében rajzolt új architektúra nagyszabású, három palotaszintből és egy mezzaninszintből álló terei visszafogott, a párkány fölött korláttal lezárt homlokzatot kaptak, a sarkokon erőteljes szobrászati díszekkel, a kapuknál a teljes épületmagasságot átfogó, pilaszteres és oszlopos rizalitokkal. A ma „Schlüterhof” néven számon tartott zárt udvar lett az épület legelegánsabb része; innen lehetett megközelíteni az uralkodói reprezentációra szánt tereket.

Miután a királyi hiúságnak emelt, 120 méteres óratornyot alapozási problémák folytán bontani kényszerült, hét évvel megbízása és néhánnyal a munkák megkezdése után, 1706-ban Schlütert felmentették tisztségéből; munkáját a von Göthe művésznéven ismert Johann Friedrich Eosander vette át. Ő a Spree másik ága felé terjeszkedve újabb udvar, az Eosanderhof hozzácsatolásával kétszeresére bővítette az alapterületet. A külső homlokzatokon átvette Schlüter alapformáit, az új nyugati főhomlokzaton pedig nagyszabású, diadalívszerű főkaput alakított ki. Az 1716-ra elkészült épületegyüttes csak jóval később, 1845 és 1853 között kapta meg a már Eosander által is elképzelt koronáját a főbejárat feletti kupolával, amelyet Schinkel tervei alapján Friedrich August Stüler valósított meg. [2]

A belső uralkodói reprezentációs terek közül kiemelkedik Schlüter térsora a központi „Óriások lépcsőjével”, valamint az ehhez kapcsolódó, arannyal és ezüsttel borított, két szint belmagasságú lovagterem. A későbbi termek jellemzően visszafogottabb méretűek, de nem kevésbé elegánsak és gazdagon díszítettek. Eosander képgalériát, Schinkel klasszicizáló teremsort tervezett a palotába. Rövid időre itt építették be a híres Borostyánszobát 1711-ben, amely azonban néhány évvel később uralkodói ajándékként Carszkoje Szelóba, a cári család nyári rezidenciájába került át, és ott is maradt a második világháborúig.

Amellett, hogy a porosz birodalom gazdasági és politikai erejét jelképezte, az uralkodói városi kastély, azaz a Stadtschloss természetes módon vált a fejlődő város origójává. Északi oldalán, a 17. században kialakított Lustgartenben Schinkel Altes Museumával kezdve sorra épültek a királyi gyűjtemény otthonai, és ide került a porosz államegyház első számú helyszíneként a berlini dóm is. A város történeti központjából, illetve a kastélyból kiinduló, ugyancsak a 17. századból eredeztethető nyomvonalú díszútvonal, az Unter den Linden Berlin legfontosabb intézményeinek és polgárainak lakhelyévé vált, végpontján a Brandenburgi kapu monumentális építményével. Ahogyan a kiváló publicista, Wolf Jobst Siedler megfogalmazta: „Nem a kastély feküdt Berlinben – Berlin maga volt a kastély.”

Az 1918-ban államosított épületbe a két világháború között – egyebek mellett – az Iparművészeti Múzeum és különféle tudományos intézmények költöztek, a Japán Központtól a Pszichológiai Intézetig. Ez a jövőbeni hasznosítást megelőlegező, interdiszciplináris működés azonban csak bő két évtizedig állt fenn: a Schloss Berlin bombázásakor kiégett. A kommunista párt Walter Ulbricht személyes utasítására 1950-ben elrendelte a romok felrobbantását és eltüntetését. Az egyetlen, eredeti anyagában megőrzött épületrész a IV. számú kapuzat lett, amelynek erkélyéről a legenda szerint Karl Liebknecht 1918-ban kikiáltotta a köztársaságot – ezt a szekciót beépítették a szomszédos telken emelt Államtanács-székházba (1962–1964). [3] A kastély helyére szovjet típusú felhőkarcolót terveztek, de pénzhiány miatt végül felvonulási teret alakítottak ki, amelynek keleti oldalán a Heinz Graffunder vezette tervezőcsapat irányításával csak 1973 és 1976 között épült fel az NDK új parlamentje. A nevében is a múlttal való szakítást jelképező Palast der Republik nem csupán az országgyűlésnek adott helyet: a maga korában modern, üveghomlokzatos épület kulturális, konferencia- és szórakoztató központként is működött éttermekkel, színházi előadásokkal és koncertekkel.

A rendszerváltást követően a Palast der Republikot bezárták, majd az épület az azbesztmentesítést követően használhatatlan lett. A Schlossra a korábban idézett nyugat-berlini újságíró, Wolf Jobst Siedler 1991-es esszéje irányította rá újra a figyelmet. A kastély újjáépítésének ötletére azonban a közvélemény elutasítóan reagált, mondván: Kelet-Berlinnek is kijár a maga történelme. A rekonstrukciópártiak eleinte szűk csapatának élére egy 1942-ben a (nem sokkal később Lengyelországhoz csatolt) pomerániai Stargardban született, Hamburgban felnőtt üzletember állt. A nemesi családból származó Wilhelm von Boddien 1992-ben hozta létre a Förderverein Berliner Schloss bejegyzett egyesületet (eingetragener Verein, e. V.), amely az első évtizedben gyakorlatilag egyedül küzdött a rekonstrukcióért, 1998-tól a saját költségen megjelentetett Berliner Extrablatt periodikán keresztül. [4] A korai terméketlen időket egy nagyszabású köztéri akcióval sikerült lezárni: Goerd Peschken építészettörténész ötlete nyomán von Boddien és csapata 1993-ban eredeti helyszínén felépítette a Schloss tömegrekonstrukcióját. [5] Az építési állványzatból és hálóból készült, a Palast der Republik homlokzatán tükrözött installáció másfél évig állt, és túlzás nélkül megváltoztatta a német történelmet. Az újjáépítés ideáját ezt követően befolyásos közéleti szereplők karolták fel, és 2002-ben a német parlament is törvénybe iktatta.

A Palast der Republikot végül 2008-ban bontották el – komoly tiltakozási hullám közepette; az ezt követő feltárások során sikerült a Schloss alagsorának egy részét azonosítani, a feltöltésben értékes faragványtöredékekkel. Az új funkcióra a múzeumtól a köztársasági elnök rezidenciáján keresztül számos ötlet felvetődött; végül – miután az állam hangsúlyosan kerülni kívánta a politikai reprezentációhoz kapcsolódó helyzeteket – összetett kulturális program született, Humboldt Forum néven.

Kultúra és tudomány – diszciplínák között

Bár a újjáépítésről előbb született döntés, mint a tartalomról, az elmúlt évek munkájával sikerült elkerülni a „gombhoz a kabát” jelenséget: a Humboldt Forum sok szempontból úttörő intézménynek ígérkezik. Az új épület hatalmas, negyvenezer négyzetméternyi alapterületén több intézmény és számos funkció osztozik a világhírű Humboldt-testvérek ernyőmárkája alatt. A kutató Alexander világpolgárként a kollekciók, a filozófus Wilhelm von Humboldt tudósként és a humanista oktatás németországi megalapozójaként az együttműködő intézmények sokszínűségét képviseli.

Az épületbe egyrészről két, saját gyűjteményét is a közösbe dobó múzeum költözik: a Stiftung Preußischer Kulturbesitz, pontosabban az általa fenntartott ernyőszervezet, a Staatliche Museen zu Berlin irányítása alatt működő Néprajzi Múzeum és az Ázsiai Művészetek Múzeuma, amelyek Berlin-Dahlemből vándorolnak a Mittébe. A Néprajzi félmillió tárgyából kilencvenezer, a 34 500 objektumot számláló ázsiai kollekcióból háromezer lesz látható az új helyszínen. A projektben szerepet vállal emellett a Stadtmuseum Berlin, a Humboldt-Universität, valamint a város kultúrintézményei közötti interdiszciplináris projekteket, eseményeket kezdeményező és szervező Kulturprojekte Berlin. Az új ház működéséért (jellemző német megoldással) alapítvány, a Stiftung Humboldt Forum im Berliner Schloss felel; ez hangolja össze az egyébiránt önállóan működő intézményeket.

Hogyan fordítják át mindezt az új épület tereire? A földszinten alapvetően szolgáltató funkciók, éttermek, kávézók kapnak helyet, valamint a kastély történetét bemutató múzeum és egy ideiglenes kiállítótér. Az első emeleten a város finanszírozásában készülő Welt.Stadt.Berlin című, négyezer négyzetméteres multimédiás kiállítás Berlin globális szerepével foglalkozik, és itt kap helyet az egyetem tudományos ismeretterjesztő kutatóműhelye, a Humboldt-Labor, valamint egy újonnan létrehozott, az Európán kívüli kultúrákkal foglalkozó szakkönyvtár. Az emellett elhelyezett déltengeri csolnakok már a második emeleti terekbe vezetnek tovább, az Óceániával, Amerikával és Afrikával foglalkozó kiállításokhoz. Itt lesz a 16 ezer viaszfelvételt őrző zenei etnológiai gyűjtemény saját kabinetsora. A harmadikon az ázsiai kollekcióban például a hagyományos kínai orvoslással, az iszlám világával, a keleti színházzal lehet majd megismerkedni. Ide kerülnek a 20. század elején szerzett, Selyemút menti buddhista sziklakápolnák falfestményei, az eredetit megidéző méretű, épített terekkel. [6] Az intézmény évi hárommillió látogatóval számol.

Bár kézenfekvőnek tűnik párhuzamot vonni a Humboldt Forum és a közelmúltban nyílt nagy, a tradicionális etnografikus szemlélet megújítására törekvő intézmények közt, mint a párizsi Musée du quai Branly – Jacques Chirac vagy a bécsi Weltmuseum, a kép Berlinben ennél is összetettebb. Az új laborok, a fiataloknak dedikált terek és szolgáltatások olyan kiegészítő funkciókat kínálnak a Múzeumszigetnek, amelyeket a David Chipperfield tervezte, lassan elkészülő bővítéssel együtt sem lehetne megvalósítani. A két évszázada épülő intézményrendszer friss bevándorlójaként pedig az intézmény globálissá egészíti ki az Altes és a Neues Museum, valamint a Bode Museum görög-római, közel-keleti és európai kultúrákra fókuszált gyűjteményeit. És félreértés ne essék: ez nem szimplán a „liberális Németország” fellengzős önigazolása. Monika Grütters államminiszter kereken kimondja, hogy a Humboldt Forum csatornaként szolgál majd Németországnak a nemzetközi diskurzus számára való témafelvetésekhez – azaz az intézmény nem csupán kulturális platform, hanem politikai eszköz. [7]

A Humboldt Forum vezetőségébe 2015-ben nevezték ki Hermann Parzingert, a Stiftung Preußischer Kulturbesitz elnökét, Horst Bredekamp művészettörténészt, valamint Neil MacGregort, a British Museum korábbi főigazgatóját. [8] MacGregor nagy fanfárral fogadott belépője egyszerre számított politikai és szakmai döntésnek, amely a nemzetközi múzeumi világ egyik legismertebb alakjának Berlinbe csábításával kívánt legitimitást biztosítani az új intézménynek. [9] Ezt a törekvést számos további intézkedés támasztja alá, és a következetes német és angol nyelvű kommunikáció, valamint a jelenleg is aktív programszervező gárda igényes munkája csak kettő ezek közül. [10] A bevont nemzetközi szakembergárda listáján imponáló neveket találunk. A Stiftung nemzetközi szakértői tanácsában nyolc kiváló tudós vállalt szerepet. [11] A kiállítások építészeti tervezéséért korunk talán legsikeresebb erre specializálódott irodája, a Ralph Appelbaum Associates felel. A harmadik emeleti kiállítóterek párját ritkító értéke, Csien-lung kínai császár trónjának terméhez külön felkérést kapott a Pritzker-díjas kínai építész, Vang Su. Az információs rendszer és a Humboldt Forum új arculata egy svájci építésziroda (Holzer Kobler Architekturen) és egy francia–német ügynökség (Gourdin & Müller) együttműködésében készül. A világritkaságnak számító hangfelvétel-gyűjteményt a bejrúti AMAR Arab Zenei Kutatóközponttal kooperálva mutatják be. Az új kiállítási stratégia kifejlesztésére, a digitális világ bevonására a Forum öt partnerrel összefogva museum4punkt0 néven önálló konzorciumot hozott létre, izgalmasnak ígérkező eredményekkel. [12]

[1] Cölln mára nyom nélkül beolvadt Berlinbe; nevét Neukölln városrész őrzi.

[2] A kastély építészettörténetének elkerülhetetlen forrása Goerd Peschken háromkötetes műve, a Das königliche Schloß zu Berlin (Deutscher Kunstverlag, 1992).

[3] Bizonyos források szerint Liebknecht a kapu előtt álló tehergépkocsi platójáról kiáltott ki; Bernd Wolfgang Lindemann művészettörténész egy tanulmányában pedig joggal mutat rá, hogy a deklarációhoz praktikusabb lett volna a Lustgarten tengelyében álló V. kapu. Megeshet, hogy Liebknecht sosem járt az ereklyeként megmentett IV. portálon.

[4] Fontos segítséget és hivatkozási alapot jelentettek írásomhoz a Berliner Extrablatt újabb számai, illetve a 2016-ban megjelent, 368 oldalas válogatáskötet (Wiederaufbau Berliner Schloss 1991–2016. Das beste vom Berliner Extrablatt. Förderverein Berliner Schloss e.V., Hamburg–Berlin 2016). Emellett forrásként szolgáltak a Stiftung Preußischer Kulturbesitz kiadásában megjelent Humboldt-Forum magazin eddigi számai.

[5] Az állványzaterdőt kültéri képzőművészeti installációként engedélyezték, a találó „Das Schloss?” néven.

[6] Bár az 1902 és 1914 között lezajlott négy „Turfan-expedíció”, a ma Nyugat-Kínában található Turfan környékére szervezett régészeti gyűjtőút legnagyobb és legértékesebb festményei elpusztultak a háborúban, a kollekció egy része pedig vélhetően ma is orosz raktárakban pihen, a Turfan-gyűjtemény így is a 3–13. századi időszak buddhista kultúrájának megkerülhetetlen dokumentuma. Toralf Gabsch restaurátor szerint csak a falfestmények költöztetésre való előkészítése öt évet vett igénybe.

[7] Monika Grütters: Die Welt be-greifen. Warum das Humboldt-Forum ein Katalysator für das Ästhetische und das Politische ist. Humboldt-Forum, a Stiftung Preußischer Kulturbesitz magazinja, I. évf. 1. sz. 2015

[8] A még 2012-ben érkezett felkérést MacGregor ottani karrierjének zárásaként a Germany: Memories of a Nation című, kiváló kiállítással hálálta meg a British Museumban. A kiállítás az elmúlt évek Berlinből irányított, a globális Németország-kép megváltoztatására irányuló és a kultúrdiplomácia mellett az intézményrendszert is megmozgató törekvések egyik nagy sikere.

[9] A háromfős alapító igazgatói tanács megbízása 2018 júniusában járt le. MacGregor és Bredekamp visszavonult a munkától; Parzinger a 15 tagúra bővült tanács tagja maradt. Az alapítvány újonnan kinevezett ügyvezető igazgatója Hartmut Dorgerloh művészettörténész, kurátor, a Stiftung Preußische Schlösser und Gärten korábbi főigazgatója.

[10] Apró adalék, hogy amíg a ház épül, addig a programok többsége a Collegium Hungaricum Berlin egykori otthonában, a jelenleg rendezvényközpontként működő, közeli Haus Ungarnban zajlik.

[11] George Abungu régész, a Kenyai Nemzeti Múzeumok korábbi igazgatója; Rita Eder mexikói művészettörténész, a Nemzetközi Művészettörténeti Bizottság alelnöke; Jyotindra Jain művészettörténész, az újdelhi Nemzeti Iparművészeti Múzeum korábbi igazgatója; Chor-Lin Lee történész, a szingapúri Nemzeti Múzeum korábbi igazgatója; Natalia Majluf művészettörténész, a Limai Művészeti Múzeum igazgatója; Nazan Ölçer etnológus, az isztambuli Sakıp Sabancı Múzeumok igazgatója; Vei Hu művészettörténész, képzőművész, a sanghaji Tongdzsi Egyetem professzora; Anthony Appiah, a New York University filozófia- és jogprofesszora.

[12] Bővebb információ a museum4punkt0.de oldalon.

Kovács Dániel művészettörténész

A teljes cikk a MúzeumCafé 67. számában (2018. szeptember-október) olvasható.