Tavaly nyáron Székesfehérváron indult és idén év végén Szombathelyen fejeződik be a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének az Egy korszak történelmi traumák között című vándorkiállítása, mely a két világháború közötti két bő évtized kultúráját és műpártoló tevékenységét kísérli meg bemutatni. A most Szentendrén látható tárlat a törzsanyag „sikertörténetei” mellett azt is megmutatja, hogy milyen volt egy művész élete az árnyékos oldalon.

Nem a Horthy-korszak rehabilitációjáról szól ez a kiállítás – mondta az egyik szónok a MűvészetMalomban tartott megnyitón, és valóban: Vajda Lajos műveivel nehéz is lenne a korszakot ünnepelni, márpedig Barcsay Jenő mellett ő szimbolizálja Szentendre két világháború közötti művészetét. Bár kezdetben mindketten nélkülöztek, Barcsay esetében ez nem tartott – hosszú – élete végéig, Vajdának viszont más sem jutott, csak a nélkülözés. Barcsay 1929-től tagja a Szentendrei Festők Társaságának, alkothat is a művésztelepen, míg Vajdának nem jut ott műterem, barátokkal szobát bérel a városban, majd Pismányban. Barcsay a 30-as évektől hivatalos művészszervezetek tagja, 1925-ben, 1936-ban és 1941-ben is kiállít az Ernst Múzeumban, de végig ipari iskolában tanít, hogy egyáltalán módjában álljon festeni. Vajda műveit életében kétszer állították ki, mindkét alkalommal a barátok lakásában (Ámos Imre-Anna Margit, illetve Seiden Gusztáv-Szántó Piroska), egyetlen fillért sem keresett a műveivel, a korszak „ellenére” volt képes alkotni, 1941-ben bekövetkezett haláláig.

A vándorkiállítás a társadalom minden rétegére jellemző revizionista nemzettudat mellett születő, igencsak tág értelemben vett kultúra „vívmányait” veszi sorra, a Mátyás-kultusztól a klebelsbergi kultúr- és sportpolitikán át az ipari fejlődés fontos intézményeiig. Az állami mecenatúra (elsősorban Klebelsberg tevékenységét méltatva, az oktatás átalakítását és a külföldi magyar intézetek megalapítását hangsúlyozva) mellett szó esik az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) Művészakciójáról, ami próbálta menteni, ami menthető, és a korszak magánmecenatúrájának egyik emblematikus figurájáról, Ernst Lajosról, akinek nagyívű és egy darabig működő magánmúzeumi elképzelése csúfos kudarcot vallott, őt magát 1937-ben a Dunából halászták ki, miután végérvényesen tönkrement. Rossz sorsát részben magának köszönheti (tetemes kártyaadósságokat halmozott fel), ám a vég közeledtével a múzeumok nem voltak hajlandók vásárolni tőle, amivel megmenthették volna a később árverésre került gyűjteményt és Ernst életét.
A vándorkiállítás állomásain a törzsanyag mellett a helyi kultúra- és társadalomtörténet jellemző emlékei jelennek meg. Szentendre két nagyszerű iskolateremtő művészt választott, de bizony egyik sem lehet a korszak műpártolásának szimbóluma.

Illusztrációk: http://www.1920-1944.hu