Bőség zavarával küszködünk, ha Frida Kahlóra vonatkozó utalásokat keresünk a pop kultúrában, erre az MNG most megnyílt kiállítása is utal egy külön teremben, ahol a Kahlo tetoválásoktól a – tényleg nonszensz – FK Barbie babáig bőséges fotómontázs jelzi, hogy mára valóban ikonikussá váltak a mexikói művész arcai, színei, viseletei. Egy színpadkép erejéig Madonna is megjelenik a felsorolásban, márpedig ő hosszú évek óta következetesen visszanyúl Kahlóhoz, pályája során számos gesztussal – és a gyűjteményében őrzött képekkel – bizonyította Fridához való kötődését.
Annak idején mindent megtett azért, hogy őt válasszák a 2002-ben bemutatott Frida címszerepére, ám végül egy lényegesen jobb színésznőt, a szintén mexikói Salma Hayeket választották, aki ezért az alakításért egy Oscar-jelölést is kiérdemelt. (Madonna színészként csak az Evitáért kapott komolyabb díjat, egy Golden Globe-ot, pedig filmezett bőven.) Hayek kötődése Kahlóhoz megmaradt, és bár nincs nyoma annak, hogy a világ egyik legnagyobb modern-kortárs gyűjteményét birtokló férje, Henri Pinault birtokolna Kahlo művet, Hayek az egyik közösségi oldalán hangot adott azon véleményének, hogy a Frida Kahlo Barbie abszolút tévedés. Merthogy nem volt szabályos szépség, mint ahogy a tényleg idealizált képet mutató baba ábrázolja, és súlyos hiba őt uniformizálni, hiszen éppen az egyedisége, utánozhatatlansága miatt szerethető.
Tehát a Pinault-gyűjteményben talán nincs Kahlo, vagy legalábbis nem verik nagydobra, Madonna az övéit annál inkább. Valóban, az énekesnő előbb rajongott a festőért, mint ahogy – például a 2002-es film miatt – kitört volna a világban a Kahlo-láz: már 1990-ben vásárolt művet, az 1932-es Születésem című képet, jelentős műgyűjteménye egyik első darabjaként. A képhez annyira ragaszkodik azóta is, hogy nem adta kölcsön a Kahlo-Rivera házaspár Detroitban töltött időszakára emlékező kiállításra, márpedig pusztán öt művet festett Kahlo a városban – ez az egyik. Máig idézik egy nyilatkozatát 1990-ből, amely a Vanity Fairben jelent meg: „aki ezt a képet nem szereti, az nem a barátom”. Ugyancsak Madonna nézegeti otthon az 1940-es Önarckép majommal című festményt és Rivera női aktját, többek között Picasso, Lempicka és Basquiat alkotási között.
Az 1994-es Bedtime Story című dalának klipjében számos műalkotás parafrázisa is megjelenik, természetesen itt is akad utalás Kahlóra, több más női alkotó (mint Leonora Carrington vagy Remedios Varo) mellett. A 2015-ös Rebel Heart album borítóját egy ismert Kahlo fotó ihlette (bár már korábban is több alkalommal „levette” Kahlo fényképeit), az album turnéjának mexikói állomásain pedig az egyik háttérénekes Frida Kahlónak öltözve táncolta és énekelte végig az Unapologetic Bitch című dalt, a közönség extázisával kísérve.
És itt érünk vissza a Magyar Nemzeti Galéria kiállításához, ugyanis ez a színpadkép látható, közel a Barbie-hoz, az utolsó teremben.
