Bezzeg az én időmben, mondhatjuk mindnyájan, akik nem mostanában járunk iskolába. Minket az osztálykirándulásokon még rendes múzeumokba vittek, a mostani nebulókat pedig jobbára csak kóstolni valami finomságot, látni valami rémséget, olyan vállalkozásokhoz, amelyek valamiért múzeumoknak hívják magukat.

Közeli példa egy bel-budai általános iskola, ahonnan a felső tagozatos diákokat ugyan a Várba viszik kirándulni (egynapos, pontosabban félnapos program az egész), de nem a Hadtörténeti vagy a Budapesti Történeti Múzeumba, nem a Magyar Nemzeti Galériába, sem az Országos Széchényi Könyvtárba, de még csak a Mátyás-templomba sem, hanem az onnan karnyújtásnyira lévő Marcipán „Múzeumba”, nem kevés pénzért és mert nyilván szükségtelen a műveltségüket és a vizuális kultúrájukat egy kicsit fejleszteni. De legalább következetesek, mert egy évvel korábban egy csokoládémúzeumba szerveztek osztálykirándulást, ott is lehetett nassolni, kulturális program gyanánt.

A múzeumok (már a komolyak) dolgozói pontosan tudják, hogy miközben gazdag gyűjteménnyel és szakértelemmel felépített kiállításokkal várják – hiába – a látogatókat, a közeli vállalkozói múzeumok mindig tele vannak, a jóval drágább belépőjegyek dacára. A szentendrei képtárak belépőjegyei lényegesen olcsóbbak, mégis a marcipánosnál toporognak a csoportok. Múzeum az egyik is, múzeum a másik is. Az egyikben ehető malacka van, a másikban Vajda Lajos.

Komoly ügynöki tevékenység áll e mögött, és ezért nem kárhoztathatjuk a vállalkozót, aki bőségesen „visszaad” a szervezőnek, ha csoportot hoz, de kárhoztathatjuk az iskolákat, ahol a folyosói tornaóra, a nulladik, hetedik, nyolcadik órában tartott kötelező plusz órák (hittan, erkölcstan, dráma stb.) és a fenyegető mindennapos ének mellé nem olyan kirándulásokat, programokat szerveznek a gyerekeknek, amelyek okosabbá, műveltebbé, tájékozottabbá tehetnék ezt a generációt. Az a gyerek, akinek a szülei nem múzeumjárók (akár anyagi okokból, akár mert nincs rá igényük), esélytelen, hogy gyerekként rendes kiállításokat lásson, megtanulja, hogy hogyan kell viselkedni egy ilyen intézményben, hogy kell látni a műtárgyakat, milyen tanulságok vonhatók le a látottak alapján. És arra sincs sok esély, hogy a szép élmények hatására később maga is múzeumjáró felnőtt legyen.

Hol vannak már azok a kellemes, múzeumi mamuszban csúszkálós osztálykirándulások?

Illusztráció: wikipedia