Április 14-től a Szépművészeti Múzeumban nyíló Csontváry 170 című kiállításon főként a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Csontváry Múzeum gyűjteményében őrzött művek lesznek láthatók, ősztől pedig a tárlat Pécsre utazik. Ennek alkalmából idézzük fel Romváry Ferenccel, a Janus Pannonius Múzeum egykori művészettörténészével felvett beszélgetésünket, az interjúnak azt a részletét, amelyben a képek Pécsre kerülésének kalandos részleteit meséli el.

„Romváry Ferenc: Egy telefonfülkéből felhívtam Gerlóczyt. Kisakkoztam magamban előtte a dolgot. Gerlóczy 71 éves volt, szürkehályog volt a szemén, Glóriát, az egy szem lányát 1948-ban az érettségi után kijuttatta Angliába, ekkor már Kanadában élt, nem akart visszajönni. Gerlóczy 1956-ban nem fogadta el a bécsi Kunsthistorisches Múzeum ajánlatát, pedig egy hétig állt és várt rájuk egy leponyvázott teherautó, hogy kivigyék a Csontvárykat és a családot. Felesége, Sarolta néni egy Svédországban élő Nobel-díjas húga volt, én ennek tudom be, hogy Gerlóczy még Rákosival is szembe mert szállni. Öt példányban összeállított egy nagyon vastag dossziét az összes perről, restaurálásról, levelezésről, kiállításról, amit az évek során összeszedett, ebből az egyik példányt nekem adta később. Tehát felhívtam, hogy nagy tisztelettel szeretném megnézni a Csontvárykat. „Hallottam rólad, várlak, hol vagy most?” A Régiposta utcában voltam, közel hozzá, így rögtön el is hívott magához: „Galamb utca 3., VI. emelet. A lift működik.” Felmentem, és a cédrusok társaságában fél órán belül nyilvánvaló volt számomra, hogy a szándék megvan benne. Azt mondta, hogy az ostromot a Naphegyen élte meg, látta, ahogy a várat felégették. Budapest veszélyes hely, mindig ez lesz a fő célpont. Nem akarta Budapesten elhelyezni a gyűjteményt, szívesen bízta rám, vagyis Pécsre. Boldogan mentem a vonattal hazafelé, egyenesen be a tanácsba, hogy mit intéztem Csontváry ügyében. Fanyalgás fogadott, Takács Gyula, a megyei tanácselnök-helyettes, a tulajdonképpeni mentorom azt mondta, később beszéljünk róla. Összeültek a város és a megye kulturális tanácsnokai.

Takács Gyula vezette az értekezletet, Hárs Évát és engem nem hívtak. Éva morgolódott, hogy valamit ki kéne találni. Javasolta, hogy vegyem a hónom alá Németh Lajos monográfiáját, és kopogtassak be. Bementem, letettem az asztalra, de nem tartóztattak. Az a döntés született, hogy nem tudják feláldozni Pécs egyetlen kiállítóhelyét, ami az akkori TIT nagyterme volt, most a Csontváry Múzeum nagyterme. Hónapok teltek el, de nem változott a helyzet. Felmentem Gerlóczyhoz, elmondtam neki, hogy Pécs nem vállalja a gyűjteményt, itt már csak a jóisten vagy a földi helytartója segíthet.

MC: Bizonyára Aczélra gondolt...

R. F.: Nem mondtam ki, de ő is tudta, hogy kire gondoltam. Mondta, hogy tárcsázzam fel. Felhívtam a minisztériumot, átadtam a telefont, ő pedig a titkárnőnek bemutatkozott Gerlóczy Gedeon építészprofesszorként, és Csontváry ügyében kérte a főnökét. Elbúcsúztam. Másnap a földi helytartó felhívta Nagy Józsefet, a megyei első titkárt, ő felhívta Horváth Lajost, a megyei tanács elnökét, ő felhívta Takács Gyulát, az elnökhelyettest, aki felhívta a művelődésügyi osztályvezetőt, a továbbiakat, a legkisebb ember pedig felhívott engem tajtékozva. Aczél elvtárs azt üzente, hogy a Romváryt küldjétek fel, hogy megkösse a szerződést Gerlóczyval. Nem volt olyan egyszerű a helyzet, mert huszonnyolcszor utaztam ebben az ügyben Pestre, a tizenegyedik szerződés volt a végleges. Birkatürelemmel viseltem, mert Gerlóczy mindent kipróbált, hol 90, hol 180, hol 270 fokos fordulatot vett, végigskálázta a lehetőségeket, hogy kiküszöbölje a hatalom visszaélésének lehetőségét. Mondta például, hogy biztosítékként vegyük meg a korai rajzokat. Elfogadták Takácsék, megírtam a szerződést egy táskaírógépen, felmentem Pestre, átadtam Gerlóczynak, aki elküldött egy órára, hogy beszéljen a jogtanácsosával, akivel én soha, egyetlen percre sem találkozhattam. Visszamentem, megkaptam az újabb variációt, amit együtt kitaláltak: Pécs, Takács, jogtanácsos, gépelés, vonat, Pest és így tovább. Hozzáteszem: a múzeum a titkárnőt sem bocsátotta a rendelkezésemre, Hárs Éva ekkor külföldön volt. Született egy borzalmas belsőépítészeti elképzelés, hogy minél drágább legyen, pedig csak a falak kellettek, semmi más. Megrendeltem a ládákat, mert közben lett hozzá pénz, paripa. A négyszázezer forintos Templomtéri kilátás a Holt-tengerre című kép megváltásával megszületett a végleges megállapodás. Az az összeg akkor horribilis volt, de Gerlóczy mondta, neki erre nincs szüksége, ez a fedezet a komoly szándékra. Amíg Bíró Béla, Rákosi testvére vezető beosztásban dolgozott a Szépművészeti Múzeumban, nyugati kommunista veteránokat fogadott fel Jeremőrnek. Volt egy skizofrén nő, akit már rég el kellett volna küldeni, mert három-négy holland képnél a tehenek szemét kiszúrta, mert Hollandiában volt a Komintern tagja a két világháború között. De nem lehetett elküldeni. Amikor a székesfehérvári kiállításról Nina Hruscsova dicsérő vendégkönyv-bejegyzése után azonnal felvitték Pestre a Csontvárykat, ez a nő a Magányos cédruson hét nagy vágást ejtett. Gerlóczy nemzetközi botránnyal fenyegetett, végül a Galamb utcába elvitte a képeket, a négy legnagyobb kivételével. A fiatalabbak nem emlékeznek rá, de a Kúria nagy csarnokában szemben helyezték el a Taorminát, a földre állítva, alulról megvilágítva, az egyik oldalon volt a Mária kútja. A Baalbek egyedül Fehérváron maradt, a Tátra a raktárban volt, onnan vittük ki az udvarba Németh Lajosnak, hogy természetes fényben megnézhesse. Kértem két restaurátor státust, mert nagy szükség volt rájuk, Vasadi Hermannnak, a Galéria főrestaurátorának nem mondhattam, hogy tegyen félre mindent. Volt a Tatai Teri, aki már bedolgozott a múzeumba, oltárképeket, táblaképeket restaurált, előbányásztam Pető Karcsit Velencéről, és csatlakozott hozzánk Czakó Ferenc. Ekkor készült a Csontváry-film, kaptunk egy megbízást, hogy két képet tökéletesen le kell másolni. Ebből az egyik, a Mária kútja Názáretben valósult meg. Ennél jobb leckét el sem lehet képzelni Csontváryhoz. Nagyon sok korábbi hibát kellett kijavítani. Volt olyan a múltban, hogy a két restaurátor egy hetet kapott, hogy mindent kijavítson a Szépművészeti Múzeumban való kiállítás előtt. Nem a képességükkel volt baj, hanem az egy héttel.

MC: Sarkalatos kérdés ma is, hogy hogyan szállíthatók ezek a sérülékeny és hatalmas méretű alkotások. Leszedtük Pesten a vakrámáról a képeket, leterítettünk speciális papírt, arra rá a vásznat, amire viaszt vasaltak, hogy a paraffin eltömje a repedéseket, és úgy tekertük a méretre gyártott hengerekre, mert a Csontváry által készített hengereket megsemmisítették. Még azokkal vitték ki Párizsba 1948-ban, de már úgy hozták vissza, hogy a saját vakrámájukra voltak feltekerve, és még arra sem ügyeltek, hogy a szögeket kihúzzák előtte. A képek a tulajdonoshoz hosszú ideig nem kerültek vissza, a négy nagy kép csak 1956-ban került elő a Szépművészeti Múzeumban, a Gótikus Csarnokban voltak, ami beázott, mert beszakadt a teteje. Egy Rajnai nevű művészettörténész táviratozta meg Gerlóczynak, hogy a képek megvannak, stop. A nagy pasztelleket pedig csak a hatvanas években találták meg. Németh Lajos 1963-as monográfiájában nem voltak pontosak a méretek, de ez egy tudós esetében nem róható fel, az az olyan kaliberű emberek feladata, mint amilyen én vagyok. Gerlóczy lakásában egy Cédrust nem lehet csak úgy leakasztani, csak nagyjából lehetett lemérni. A Tátra az oeuvre-katalógusban egy méterrel nagyobbnak volt feltüntetve, ezért ekkora ládát gyártattunk le hozzá. Az első kiállítás megnyitóján, 1973-ban, hatalmas tömeg volt. Nekem nem jutott hely a miniszterhelyettes, Hárs Éva és az egy hónapja felvett népművelő fiú mellett, az én feladatom a ventilátor ki-be kapcsolása volt. Csak egy ipari ventilátort tudtunk felszereltetni, mert nem volt más, de olyan hangos volt, hogy amikor zene szólt vagy valaki beszélt, le kellett kapcsolnom, a többi időben meg vissza, mert a tömeg miatt elfogyott a levegő.”

Részlet Gréczi Emőke: Huszonnyolc pesti vonat a Csontváry-képekért – Beszélgetés Romváry Ferenccel című cikkből. Megjelent: MúzeumCafé 50. (2015/16. december-január)

Kép: Előkészületek a pécsi Csontváry Múzeumban, középen Romváry Ferenc (Janus Pannonius Múzeum Fotótár)