Néhány hónapja még megvolt a legendás Sanghay mulató berendezésének utolsó darabja, a bejárat vasrácsa a szálló darvakkal a Bartók Béla úton, de mára azt is eltávolították. A Hopp Ferenc Múzeum kiállítása legalább az emlékét életben tartja. Saly Noémi előadásán jártunk, a Sanghay-Shanghai című tárlat programján.

Egy lámpát elfelejtettek leverni 1948-ban, amikor „finoman” megsemmisítették Buda első igazi mulatóját és internálták Mendelényi Bélát, a bár üzemeltetőjét, valamint megmaradt a bejárati ajtó díszes vasrácsa. Aki gyakran jár a Móricz Zsigmond körtér környékén és elindul a Bartók Béla úton kifelé, az „íves” ház sarkán, az egykori Bartók mozi tömbjében van egy furcsa kapu, a tömb Bauhaus stílusától eltérően eléggé díszes, örökké zárva, nem tartozik sem üzlethez, sem lépcsőházhoz. Hogy megtudjuk, ez a Sanghay mulató bejárata volt, a Hopp Ferenc Múzeum aktuális időszaki kiállításáig kellett várni, amely párhuzamosan foglalkozik a kínai metropolisz magyar vonatkozású emlékeivel, valamint a rövid életű és feledésbe merült azonos nevű mulató emlékezetével.

A Fajcsák Györgyi és Kelényi Béla által rendezett kiállítás lényegében azt próbálja ábrázolni, amit a 2015-ös Baktay Ervin-tárlat is: hogyan hódította meg „a kelet” Budapestet, kik voltak azok a művészek, tudósok, akik megjárták Kelet-Ázsiát és tárgyak, szellemi irányzatok, gondolkodásmódok, gyakorlatok útján elhozták Magyarországra, ahol pillanatok alatt divattá vált a maga leegyszerűsített módján. A kiállítótérben folyamatosan vetített két filmben egyre-másra tűnnek fel a múzeum gyűjteményében található és ezúttal ki is állított tárgyak Szeleczky Zita (Sziámi macska, 1943) és Karády Katalin (Machita, 1943-44) mögött. Egyazon évben két rendező (Kalmár László és Rodriguez Endre) is úgy vélte, egzotikus témával és hozzá megfelelő díszlettel képes közönségcsalogató filmet készíteni. Ehhez azonban az kellett, hogy magyar emberek eljussanak ezekbe az országokba és ilyen tárgyakat juttassanak el Budapestre. Shanghaj esetében elsősorban Hudec László építészről és a műkereskedő Komor-családról beszélhetünk, de friss felismerés a városban évekig táncosként működő Dessewffy Flóra hagyatéka, akinek fellépő ruháit, néhány használati tárgyát is sikerült kiállítani. (De élt ott Trebitsch-Lincoln Ignác is, Rejtő Jenő Búzgó Mócsingja, de ez egy külön történet, egy kiállítást biztosan megér egyszer!)

Ahogy a Baktay-kiállításon, itt is láthatunk önálló képzőművészeti anyagot (bár ott a Baktayval rokonságban álló Amrita Sher Gil életműve eleve adott volt): hogyan jelennek meg a keleti szimbólumok az európai művészek (Vaszary János, Kövesházi Kalmár Elza, Czimra Gyula, Csók István, Mokry Mászáros és mások) felfogásában.

A Sanghay bárról aggasztóan keveset tudunk, derült ki Saly Noémi előadásából. A körtér monumentális „íves” házának egy részét építő Belloni Nándor húzta fel az épületet az akkori Horthy Miklós úton 1937-ben, alagsorába pedig betervezte a mulatót, némi extrának pedig egy tetőteraszt a hetedikre a hozzá vezető lifttel. A fennmaradt műsorfüzetekből név szerint (és fotóval együtt) megismerhetjük az itt fellépő „görlöket”, akik a helyet 1948-ig üzemeltető Mendelényi Béla vezette bárban szórakoztatták a – feltehetően – elsősorban budai polgárokat. És fellépett a fiatal, húszas éveiben járó Alfonzó is.

Igen, ez volt az első mulató a konzervatív Budán, és bár nem maradt semmi a berendezésből, azt lehet tudni, hogy Belloni felesége, a később neves keramikus, Cser Jolán rendezte be, aki csak 1935-ben végzett a főiskolán Gádornál. Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy legalább a vasrácsot megőrzik valahol, ha néhány hete, hónapja még megvolt…