Bezárt múzeumaink közül az Iparművészeti sorsa tűnik a legbizonytalanabbnak, ezért minden híradás az épület rekonstrukciójáról, az újranyitásért tett munkáról örömmel töltheti el az embert. A sajtónak ma volt lehetősége bejutni az épületbe, és megnézni, hogy miért valóban bonyolult és hosszadalmas a Lechner-épület felújítása, milyen csodák kerülnek elő munka közben, és mi az egyáltalán: „beépített műtárgy”.
A Hőgyes Endre utcai személyzeti bejárat az egykori főigazgatói lakrész előterébe vezet, itt mentik a restaurátorok Walter Crane (1845-1915) angol iparművész pávás tapétáját, amely persze jóval több annál, mint aminek elsőre hangzik: kuriózum, az angol Arts and Crafts mozgalom művészének magyar közgyűjteményben fennmaradt műtárgya. Crane munkáit 1895-ben láthatta kiállításon a budapesti közönség, sőt, meg is vásárolhatta, ám feltehetően néhány évvel később került a múzeumba az egy tekercsnyi műtárgytapéta. Ezt megmenteni és konzerválni rendkívül bonyolult folyamat, ám a papírt a rajta lévő lakkréteg egyben tartja, a restaurátorok (Rizmajer Róbert és Szabó Tamás Sándor) a vakolattal együtt szedik le és helyezik ládákba, így már laboratóriumi körülmények között visszanyerheti színét és formáját, ahogyan erről Darabos Edit főrestaurátor tájékoztatott. Ez is egyike a beépített műtárgyaknak, amelyből számtalan akad az épületben, kapuktól mennyezeten át csaptelepig, ezeket konzerválni, restaurálni kell, és megtalálni a helyét az épületben – ami nem feltétlenül ugyanaz lesz, ahová eredetileg került. A tapéta mellett közvetlenül Zsolnay-műhelyből származó csempék és ivókút fogadta ugyanitt a betérőt, ezeket múzeumlátogató eddig egyáltalán nem tekinthette meg, hiszen nem közönségforgalmi területen építették be, talán még Radisics Jenő főigazgató idején. (A múzeum jelenkori vezetője, Cselovszki Zoltán mindenkit megnyugtatott, nem költözik be Radisics egykori otthonába.)
Komoly esély van arra, hogy az első emeleti galérián installált kiállítások látogatója nem tudta, hogy a feje fölött az alsórákosi Bethlen-kastély 17. századi dísztermi mennyezetének 1915-ös másolata található, részben ragasztva, részben drótozva, részben kampósszögekkel rögzítve. Ezt most óvatosan leszedték a restaurátorok, Sándor Áron vezetésével, alatta pedig az eredeti falfesték nyomai bukkantak elő. Ugyancsak kibontották a sümegi püspöki palota könyvtártermének e múzeumépületbe beépített enteriőrjét, csodálatos aranyozott barokk mennyezetével, amely 1922-ben került az Iparművészeti Múzeumba.
Ugyancsak szinte észrevétlenül bújt el, noha nem volt elfedve, a maksai református templom 1766-ban készült festett famennyezete, ezt Zágoni Péter és Kóbor Zsolt mentik meg az utókornak. Egyelőre leemelték az ötméteres paneleket, a festékréteget a Képzőművészeti Egyetem laborjában vizsgálják meg, mivel a hatvanas években történtek átfestések, majd konzerválják és restaurálják.
Jelenleg nyolc szakág felkért restaurátorai dolgoznak az épületben, a múzeum saját munkatársai mellett.
És hogy mikor nyílik meg a múzeum? Azt még mindig nem tudni. Csak az eredeti, történeti terek visszaállítása biztosan másfél-két évet venne igénybe, ezt elkerülendő feltehetően a beépített műtárgyak egy része a majdani épülettörténeti kiállításon kap helyet, így láthatóvá is válik bárki számára, és érzékeltetni lesz képes, hogyan bővült egyszerre Lechner Ödön épülete és az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye ezekkel a különleges beépített műtárgyakkal.
