Mindenképpen, hiszen éppúgy szinte megismételhetetlen alkalom lenne, mint a Raffaello-, a Bruegel-, most pedig a Rothko-kiállítás az Albertinában, illetve a Kunsthistorisches Museumban, hogy csak a közelmúlt és a jelen eseményeit említsük. A felvetés oka, hogy talán így könnyebb felmérni, mennyire különleges lehetőség egyben látni Michelangelo és kortársai közel nyolcvan rajzát Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban.

Michelangelónak kiállítást szentelni nem egyszerű kurátori teljesítmény, hiszen alapvetően szobrász volt, a maguk helyéről mozdíthatatlan művekkel, másodsorban pedig freskókat festett – szintén nem utaztatható műfaj. A most nyílt grafikai kiállítás tehát az egyetlen mód arra, hogy a mester munkáiból egy válogatás egyben legyen látható, a kontextust pedig a saját kora rajzművészete adja, így nem pusztán a lapok, hanem egy háló elevenedik meg, a 16. századi Itália művészete, csodálatos illusztráció a festőket, szobrászokat „sztárrá” avató Giorgio Vasari írásaihoz. Ezek a művészek megrendeléseket teljesítettek, osztoztak a megbízásokon, alkottak egymás mellett, egymás ellenében, egymást segítve és hátráltatva, valamint egymást másolva, mert egyéb lehetőség nem is volt arra, hogy egy magántulajdonba került mű másokat is gyönyörködtessen. Adottak a témák, vallási és mitológiai toposzok, amelyeket akkoriban mindenki feldolgozott, a Szépművészeti Múzeum kiállításán főszereplő Michelangelo mellett a szintén több lappal jelenlévő „mellékszereplők”, Leonardo, Raffaello, Jacopo Pontormo, Fra Bartolommeo, Francesco Salviati és mások.

A nemrégiben ugyanitt látható volt Leonardo kamarakiállítás kurátora, Kárpáti Zoltán ezúttal a testábrázolásokat helyezte a középpontba, a műveket pedig témák szerint csoportosította, a rajzok mellett pedig felnagyítva látható az „eredeti”, vagyis amelynek előképe vagy vázlata a kiállított grafika. A Firenzéből, Londonból, Bécsből, Drezdából, Rotterdamból, Frankfurtból, Oxfordból, Párizsból, Lille-ből érkező rajzok mellett helyet kaptak a Szépművészeti Múzeum rajzgyűjteményének a széles közönség előtt talán kevéssé ismert darabjai, méltó módon emelve a válogatás fényét.

A kurátor nagyszerűsége abban rejlik, hogy képes emberközelivé tenni a művészeit. Akinek módja van rá, vegyen részt egy tárlatvezetésen Kárpáti Zoltánnal, vagy olvassa el a szövegeit a katalógusban, ugyanis a szakmai értekezések mellett egy izgalmas társadalomtörténeti olvasat is megjelenik, láthatóvá válik, hogy mennyire befolyásolta a művészeket – már akkor is – a politikai elköteleződés és a pénz szeretete, hogy milyen módon próbáltak megfelelni a megrendelői elvárásoknak és hogyan vállalták a konfrontációt gyűjtővel, egyházi vezetővel vagy némelyik kollégával.

Michelangelo hihetetlen nagy sztár volt a maga idején, és ezért meg is tett mindent. Halála után akkora vagyon maradt utána, amiből Firenze legértékesebb palotáját is megvásárolhatta volna. És mindez egyáltalán nem von le semmit az értékéből. Sőt…

A kiállítás 2019. június 30-ig látható.