Léteznek a fotótörténetben olyan portrék, amelyekkel ma már teljesen azonosítjuk a szereplőt, és minél távolabb haladunk az időben, ez annál inkább érvényes, hiszen egyre kevesebben vannak, akiknek személyes emlékei is vannak az alanyokról. Keleti Évának is vannak ilyen fényképei: Tímár József Az ügynök halálában, megrogyva, két mázsás bőrönddel, az ablakban ülő Ruttkay Éva és Latinovits Zoltán, a nyitott kocsiajtóban cigarettára gyújtó Gobbi Hilda… Hosszan böngészős életmű-kiállítás nyílt a Műcsarnokban, amely ezúttal nemcsak gazdag fotóanyagot sorakoztat fel, de egy kortárs tárlatnál többet mutat magáról a művészről is.

Miklós Jutkát (1884-1976) a párizsi magyar fotóművészek között éppúgy számon tarthatjuk, mint a nagyváradi „holnaposok” egyetlen női tagjaként, Ady barátjaként, mostantól pedig – köszönhetően a gazdagon berendezett vitrinnek – már azt is tudjuk, hogy Keleti Éva felmenői közé tartozik, éppúgy, mint a tragikusan fiatalon, Budapest ostromakor elhunyt olimpiai bajnok kardvívó, Kabos Endre (1906-1944). Miklós Jutka hatása is elég lett volna, hogy Keleti Éva a természettudományi egyetemi tanulmányokat fotózásra cseréje, de lettek választott példaképek, tanítómesterek is: a szociofotós Langer Klára, Vadas Ernő és Reismann Mariann, a két világháború között induló, de az ötvenes-hatvanas évek sajtófotós világában jelentős szerepet betöltő alkotók. A pályáját az MTI-nél kezdő, az Új Tükörnél képszerkesztőként, főszerkesztő-helyettesként dolgozó fotós életművének első szakaszát bemutató teremben olyan csodák kaptak helyet, mint az erősen őszülő és láthatóan beteg, de még így is végtelenül sármos Jávor Pál portréja, a lányokat táncoltató mókamester Tersánszky Józsi Jenő, a kötelező tornaórát letudó fiatal Kállai Ferenc, és a szekrény méretű világvevő rádió előtt ücsörgő Záray-Vámosi házaspár. Nemcsak „hírességek” kerültek lencsevégre, megrázó látványt nyújt az 1965-ös Szentháromság tér a háború okozta sebek maradványaival, igazi kordokumentum a József Attila lakótelep építésén készült pillanatkép.

A következő teremben színészóriások és mára óriássá vált fiatal tehetségek portréi sorakoznak, középen egy válogatás családi fényképekkel: Kosáryék, Ascherék, Ruttkayék, Balázsovitsék mellett egy sztahanovista családi kör is helyet kapott. A személyes és családi dokumentumok mellé kerültek az életműnek talán legkülönlegesebb csoportjába tartozó balett-fotók, vélhetően nem véletlenül, hiszen Keleti Éva maga is balerinának készült – a feladott álomért kárpótolta, hogy a legnagyobb magyar és nemzetközi társulatok előadásait örökíthette meg. Az utolsó szakaszban a visszatért fotográfus mai munkái láthatók. A korai évtizedekben nyilván Keleti Éva érezhette magát megtisztelve, hogy Jávorék modellt álltak neki, mára ez a viszony talán megfordult, hiszen az egyszer bizonyára legendává váló alanyok álltak egy élő legenda fényképező gépe elé. Akad olyan is (Mácsai Pál, Gálffi László, Hernádi Judit), akinek két portréja között évtizedek teltek el.

Szarka Klára rendezése méltó tisztelgés az idén 88 esztendős művész előtt, és bár egy válogatást a Magyar Nemzeti Múzeum is kínált nemrégiben, a Műcsarnok tágasabb terei szükségesek egy ilyen gazdag oeuvre bemutatására.