Miután a Covid-19 okozta világjárvány a múzeumok nagy részét bezárásra, a múzeumi rendszert leállásra és bizonytalan kimenetelű újraindításra kényszerítette, az amúgy is padlót fogott területnek most a Black Lives Matter-üggyel is szembe kell néznie. A folyamatosan jelen lévő, és időnként fellobbanó posztkolonializmus kérdése, a múzeumokban őrzött egykori gyarmati tárgyak problémája most újra napirendre kerül, csak véresebben, mint eddig.
Dőlnek a szobrok, azoké a fehér uralkodóké és politikusoké, akik működése bármilyen szerepet játszott egy gyarmattartó birodalom vagy állam vezetésében. A múzeumi szervezeteket napok óta foglalkoztatja, milyen válaszai lehetnek a szakmának és az egyes intézményeknek, ha a válság eléri, márpedig úgy tűnik, nem fog megmenekülni. Való igaz, a „múzeumok” alapítója hagyományosan a fehér uralkodóosztály volt, a közgyűjtemények a nyugati fehér társadalom intézményei, amelyek máshonnan (is) származó, e társadalmon kívül eső közösségek tárgyaival vannak tele, ennek jogossága pedig már a 20. század második felében többször megkérdőjeleződött. Kompetencia, birtoklás és eredet – melyik a fontosabb, melyik a jogosabb, kit szolgáljon egy gyűjtemény: a technikával, a szakértelemmel, az utazás és a hozzáférés lehetőségével rendelkező rétegeket, vagy azt a társadalmat, amelyikhez valóban, eredendően tartozik?
Az Egyesült Államok gyűjteményeit már június elején érintette a George Floyd meggyilkolását követően kirobbant, és a világon Balck Lives Matter néven elterjedt tiltakozás. A járványhelyzet miatt egyébként zárva tartó múzeumok a közösségi oldalakon fejezték ki szolidaritásukat a tüntetőkkel, ám például a Getty Museum esetében a kommentelők kifogásolták az üzenet „homályosságát”, egyértelműbb kiállást követelve. A Gettyhez hasonlóan számtalan kritika érte a SFMOMA posztjait, amelyekben a múzeum gyűjteményében lévő, fekete művészekhez köthető alkotásokat tett közzé. Úgy tűnik, ezek a szimbolikus gesztusok már nem elegendőek. A Metropolitan Museum egyik korábbi, az intézmény közösségi oldalait kezelő munkatársa azt nyilatkozta: a rasszizmussal bármilyen összefüggésbe hozható műtárgyak posztolása „túl csendes” reakció ebben a helyzetben.
A gyűjteményével folyamatosan támadott British Museum igazgatója, Hartwig Fischer nyilatkozatában szolidaritását fejezte a fekete közösségekkel, valamint hogy a múzeumnak meg kell találnia a helyes utat annak érdekében, hogy jobban reflektáljon a társadalmi problémákra. A közvélemény ezeket a kijelentéseket sem hagyta annyiban, Geoffrey Robertson történész fel is emlegette, hogy a British gyűjteményének tekintélyes része „zsákmány”.
Az Egyesült Királyságban Bristol a tiltakozások egyik központja, hiszen a város gazdasága erősen a rabszolgakereskedelemre épült annak idején. A tiltakozók már el is távolították a 17. századi rabszolgakereskedő, Edward Colston emlékére emelt szobrokat. A város múzeuma már korábban is próbálta kontextualizálni kiállításain a rabszolgaság és a civilizációs fejlődés ellenmondásait, de nyilván tovább is kell lépnie.
A párizsi Musée du quai Branly új igazgatója, Emmanuel Kasharhérou alapvetően szeretné átgondolni intézménye feladatát és működését, hogy jobban megfeleljen a mai kulturális értékeknek. Világossá kívánja tenni a látogatók számára azt a gyarmati környezetet, amelyben az etnográfiai múzeum gyűjteménye megszületett és gyarapodott. Ugyancsak szándéka támogatni és lépéseket tenni a Szaharától délre eső afrikai területek kulturális örökségének visszaállításáért. A restitúciót azonban nem összességében képzeli el, hanem tárgyanként mérlegelve a döntést.
Nagy kérdés, hogy ez időhúzás-e a részéről, vagy egy új korszak kezdete lesz?
Illusztráció: Musée du quai Branly, Párizs
