A Kiscelli Múzeum frissen nyílt kiállítása cáfol minden előítéletet azzal kapcsolatban, hogy a várostörténet unalmas műfaj lenne. Persze nem magától válik izgalmassá, hiszen kell hozzá egy kurrens, lehetőleg több generációt is megmozgató téma, egy alapos kutatómunka, amelyik a tartalmat adja hozzá, és egy merész látványterv, hogy elálljon a betérő lélegzete. Tele van a város világszínvonalú kiállításokkal. A #moszkvater minden kétséget kizáróan az egyik ezek közül.

A nem éppen a blockbustereiről ismert Budapesti Történeti Múzeum az utóbbi időkben több olyan kiállítást rendezett, amelyik minden korábbinál nagyobb érdeklődést váltott ki, komoly sajtóvisszhanggal és a megszokottnál nagyobb nézettséggel. Ilyen volt a Mátyás-templom történetét bemutató megatárlat két várbeli helyszínen, a semmiből előhúzott Mágnás Elza-történet, a befogadóként kiállított Privát nacionalizmus, most pedig a már hónapokkal ezelőtt beharangozott és pop-up kiállítással megtámogatott #moszkvater, amelyik akkor is beszippantaná a közönséget, ha nem lenne ennyire kreatívan tálalva.

A kiscelli kiállításoknál mindig felmerül a kérdés, hogy a templomtér eleve annyira lélegzetelállító, hogy talán teljesen mindegy, mit és hogyan állít ki a kurátor, ebben a térben minden hatni tud a látogatóra. Ehhez most hozzájött a csigalépcsős-hidas megoldás: a nemrégiben megnyitott apró, kiállításra kevésbé, bújócskára sokkal inkább alkalmas terület, ami gyakorlatilag a levegőben lóg és elképesztő kilátást nyit a templomtérre. Ezek olyan adottságok, amiket muszáj kihasználni, nem elég adottságnak tekinteni, mert egy idő után csak hozzászokik a közönség. Most először fordul elő, hogy a fenti folyosó és a lenti tér egyetlen kiállításon összekapcsolódik: fönn a történeti anyag látható, a Moszkva tér előzményei, lenn pedig a kortárs Moszkva tér, amelyikről mindenkinek van emléke, és most már – hogy nincsen – mindenki szeret. A kettőt a megnyitón is díszvendégként megjelenő Kováts Lászlóné Marika néni köti össze: a 95 éves mosolygós asszony a történeti Széll Kálmán téren még korcsolyázott és teniszezett, talán nem véletlenül van jobb fizikai állapotban, mint bármelyikünk…

A Maczó Balázs által rendezett történeti tárlaton megtudható, hogy az egykori Lenke (ma Kosztolányi) tér és a Széll Kálmán tér múltja – egy jó darabig – hasonló képet mutatott: kezdetben volt az agyagbánya, abból lett egy tó, amit a korcsolyázók rögvest birtokba is vettek, mellette pedig létrejött a teniszpálya. A történet aztán kettéválik: az egyik tavat parkosították, a másikat lefedték, hiszen már az 1870-es években közlekedési csomópont volt, a Pestről (Lánchíd-Alagút) érkező járatok éppúgy ide futottak be, mint a hegyvidéki forgalom különböző eszközei.  Ám a kiállításnak ezen a részén sem pusztán archív dokumentumok felnagyított változatai tekinthetők meg, hanem egy érdekes megoldással – áthidalva a helyszűke problémáját – szekrényeket nyitogathatunk, ajtajukon képekkel, belül pedig tárgyakkal. A hídról már látható a templomtér kiállítása, a peregnek a filmek a falakon, középen pedig lebeg az óra, körben padokkal, amelyek azért hiányoztak azon a bizonyos Moszkva téren, amikor vártuk a többieket.

Lenn teljesen visszarázódunk a Széll Kálmánból a Moszvába, Simonovics Ildikó kurátor területére: magunk előtt látjuk azokat a listákat, amelyek az elmúlt egy évben készültek – mi kell még, mit állítsunk ki, ki szólaljon meg, egy végtelen hosszú lista a Moszkva tér minden asszociációjával. Lakók, boltosok, galeri tagok, kirándulók, diákok, villamosvezetők, a városrész népének képviselői vannak itt jelen, hangban, képben, filmen, tárgyakkal. Ötven év tér vissza egy pillanat alatt, a klipeken, archív felvételeken olyan részletek bukkannak fel, amelyek már soha többé nem lesznek. Nyilván nem véletlen, hogy egy generáció kultfilmje is ezt a címet viseli, mert benne volt minden, a legszebb élet reménye és a totális reménytelenség.

A Kiscelli Múzeum egy pillanat alatt lokálpatriótává tesz mindenkit, aki egyébként elvágyódna a városból, de rögtön, még egy kis időre visszahozza a Moszkva teret, okulásul, hogy egy valójában koszos, kaotikus, rendezetlen, problémás hely is mennyire szerethetővé válik, ha elveszítjük.