Az ICOM szeptemberi kiotói kongresszusán végül nem szavazták meg az új, az intézmények társadalmi szerepvállalására nagyobb hangsúlyt fektető definíciót, de le sem szavazták – a döntést egy másik időpontra és fórumra hagyták a résztvevők. A vita egyik résztvevője (a szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, Varga Benedek, az MNM főigazgatója) mellett Toronyi Zsuzsannával, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatójával és György Péter egyetemi tanárral beszélgetett Frazon Zsófia etnográfus (Néprajzi Múzeum) az ICOM MNB és a MúzeumCafé közös programján október 25-én.

A felvezetésben Frazon Zsófia elmondta, hogy szerinte a múzeum változása igényli az új fogalmi kereteket, láthatók válságjelek, problémák, felvetődnek tartalmi kérdések, a definiálás egy gondolkodásmód, a hozzá rendelt vita pedig egy demokratikus döntéshozatali mechanizmus, függetlenül attól, hogy nem zárult eredménnyel. Kérdésére, hogy a beszélgetés résztvevői meg tudnák-e nevezni az általuk ideálisnak vélt múzeumot, végül konkrét választ egyik féltől sem hallhattunk. Varga Benedek szerint mindegyik társadalom megteremti a maga ideális intézményét, míg Toronyi Zsuzsanna inkább arra tért ki, mely állapot nem ideális ma: a 19. században kialakított struktúrák nem tarthatók, a jelen valósága nem fogalmazható meg önálló néprajzi, iparművészeti, történeti múzeumok révén. György Péter úgy látja, hogy az ideáltipikus intézmények arra épületek, hogy Európa és a nyugati világ az univerzális civilizáció letéteményese, ám ezek kora lejárt. Talán ezért is szól a definíciós vita, jegyezte meg Frazon Zsófia, szemléletmódról és attitűdről, nem pedig intézményről.

A kiotói vitán résztvevő Varga Benedek elmondta, hogy a tárgy valójában az ICOM öndefiníciója, amely ajánlással szolgál a tagországoknak, az Egyesült Államoktól Pakisztánig, ezért ez az ajánlás sokféle állam törvényhozó testülete számára kellene hogy elfogadható legyen. Ennek megfelelően az ICOM-nak „a legkisebb közös többszöröst” kell megtalálnia. A régi definíció egyfajta múzeumra vonatkozott, ma pedig sokfajta múzeum létezik. Az elméletalkotás kérdéséhez György Péter hozzáfűzte, hogy az „új muzeológia” elmélete a társadalomtudományokban született, látszik is, mert a múzeumot nem tárgyak gyűjteményének, hanem a társadalmi identitás megjelenési formájának tekinti. Varga Benedeknek arra a közbevetésére, hogy az állam „többszólamú térre” (ami felé a definíció halad) nem fog közpénzt adni, György Péter megjegyezte, hogy az állam ugyan megmondhatja, hogy milyen pénzből milyen reprezentációra szán, de ennek mikéntjét az intézmény határozza meg.

A beszélgetés résztvevői kitértek a gyűjteményezés problémáira is, sőt, itthon is van gyűjtemény, így kutatás nélküli múzeum is, emlékeztetett Toronyi Zsuzsanna. György Péter kiemelte, hogy a kolonializmus fénykora a muzeológia fénykora: „minden nálunk van a legjobb helyen”, vélték annak idején. Ma ennek vége van. Ha a British Múzeumot (és más, hasonlóan problematikus, vitákat kiváltó gyűjtési helyet) szétszednék, a legnagyobb múzeumok egyike a mi Nemzeti Múzeumunk lenne, vetette közbe a főigazgatóként Varga Benedek, hiszen innen nem lenne mit visszaadni. György Péter ugyanerre a kérdésre említette példaként a roma rajzoló munkáit, amelyeket az auschwitzi roma múzeumban az engedélye nélkül állítottak ki. Amikor az egykori alkotó visszakérte, azt a választ kapta, hogy ha visszaadnák, megszűnne a múzeum. Toronyi Zsuzsanna nem szűkítené le a témát a kolonializmus-posztkolonializmus kérdésre, a mi régiónkban ugyanis az állam a saját polgáraitól szokta elvenni a tárgyakat. A gyűjteménygyarapítás módjáról valóban érdemes beszélni, de nem jogi értelemben.

Frazon Zsófia az eredeti témára visszatérve hangsúlyozta, hogy a régi, 2007-es definíció nem tükröz 21. századi szemléletet, míg az új, vitára bocsátott definíció egy ideológiai manifesztum. De vajon merre mozdul el a további diskurzus? Mit lép az ICOM? Varga Benedek elmondta, hogy tartalmi szempontból egyetért az új megközelítéssel, ezt kellene úgy átalakítani, hogy applikálható legyen a különböző társadalmak, államok múzeumi törvényébe. Valójában az ICOM léte a tét, ugyanis ezzel a vitával a szervezet léte került veszélybe. Ha elfogadnák az új definíciót, a tagországok fele kilépne, Kanadától az afrikai nemzetekig. Lényeges, hogy az ICOM etikai kódexével mindenki egyetért, olyan normáról van szó, amelynek követése minden tagország számára vállalható. Toronyi Zsuzsanna szerint a kulcsszavakról kellene megegyezni, az összes többi „a mennyország leírása”, nem is feltétlenül tartozik a múzeumok hatáskörébe. Viszont elképzelhető, hogy a klasszikus értelemben vett múzeumok köre szűkülni fog, és más típusú intézmények jönnek létre, olyan szórakoztatva tanító helyek, mint a Terror Háza, amelyek éppúgy az örökséggel foglalkoznak, de nem rendelkeznek gyűjteménnyel. Ehhez kapcsolódva jegyezte meg György Péter, hogy az egyetemek hasonló válsággal küzdenek, a szórakoztató magánegyetemek megjelenésével. Az etikai sztenderdek világosan leírhatók, ezeket kellene betartani. A múzeumok világában az etikai sztenderdeket meghatározó ICOM megszűnése jóvátehetetlen probléma lenne, mert ha minden múzeum, ami az akar lenni, akkor magának „a múzeumnak” van vége.

Számtalan kérdés maradt nyitva a bő másfél órás beszélgetés után, és a közönség soraiból is lett volna igény a hozzászólásra, így az ICOM MNB és a MúzeumCafé a folytatást tervezi.