kiállítás programajánló Párizs

Bécsi körképünk után ezúttal Párizsban nézünk körül, hiszen sokan, egyre többen vélik kihagyhatatlannak a francia főváros kiállításait is. Ami jelenleg látható, szinte minden bezár a hónap végén. De mi lesz utána? Vasarely, szovjetek, impresszionisták és posztimpresszionisták minden mennyiségben.

 

Míg az elszántabbak egy nap alatt végigfutják Bécs legfontosabb aktuális kiállításait, addig Párizsban rendszerint több nap sem elég, így érdemes pontos listával és menetrenddel készülni, hogy minél több múzeum beleférjen a programba. Mi csak annyit tudunk segíteni, hogy felhívjuk a figyelmet a 2019-es év első felében, a következő hetekben, hónapokban nyíló kiállításokra.

A Centre Pompidou-ban még február 25-ig látható a Kubizmus, Picasso, Cézanne, Derain, Gris, Braque és sokan mások műveivel. Ha valaki addig odaér, de csak február 6. után megy, már arra is lesz lehetősége, hogy az ekkor nyíló Vasarely kiállítást is lássa, ami az op-art magyar származású, atyjának első igazán komoly retrospektív tárlata lesz Párizsban, háromszáz alkotással. A kiállítás május 6-án zár, helyét egy hónappal később Picasso (egyik) múzsája, Dora Maar fotográfiái veszik át.

kiállítás programajánló Párizs

A Musée d’Orsay-ban március 26-án nyílik a Fekete modellek című kiállítás, amely nem pusztán esztétikai, hanem történelmi és társadalomtörténeti szempontok szerint is bemutatja, hogyan, milyen szerepben tűnnek fel a színes bőrű szereplők a festményeken a 19. század végétől a 20. század első feléig, Géricault-tól Matisse-ig. Mindez július 21-ig látható.

A londoni Courtauld-gyűjtemény február 20. és június 17 között a Louis Vuitton Fondation épületében vendégeskedik. Az anyag legismertebb és legnépszerűbb művét (amivel egyébként a kiállítást is hirdetik), Manet A Folies-Bergeres bárja című festményét valaha Hatvany Ferenc birtokolta Budapesten, de mint oly sok érték, ez is elkerült, így fájó szívvel nézhetjük száz másik impresszionista és posztimpresszionista csoda mellett, egyelőre Párizsban, a londoni otthonát ugyanis felújítás miatt bezárták két évre.

A „kék lovas” március 6-án lovagol be az Orangerie épületébe: a német expresszionista Der Bleue Reiter csoport két művésze, Franz Marc és August Macke művészete áll a kiállítás középpontjában. Az anyag a tengerentúlról érkezik, ahol a Neue Galerie-ben (New York) látható 2018-2019 fordulóján, a tárlat része az Orangerie avantgárd-sorozatának, amely egy Apollinaire-kiállítással kezdődött 2016-ban, 2017-es egy Dada-kiállítással folytatódott és 2020-ban De Chirico metafizikus műveinek bemutatójával zárul.

kiállítás programajánló Párizs

A Grand Palais február első napjaiban zárja Miró-kiállítását, ezt követően március 21-től szovjet festményekkel töltik meg a kiállítóteret: a Rouge címet viselő tárlaton a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat követő „forradalmi” művészet jelenik meg, színház, film, képzőművészet, propaganda, az új, a haladó, az avantgárd – amíg hagyták. Mindez július 21-ig lesz látható.

Akit a festészet mellett vagy helyett más műfajok is érdekelnek, feltétlenül keresse fel március 12. után a párizsi antropológiai múzeumot: miután Londonban bezár, a párizsi Branly múzeumba érkezik a nagy Óceánia kiállítás: a 25 ezer kisebb-nagyobb szigetet felölelő terület történelmét, néprajzát 170 műtárgy segítségével mutatják be, látványos installáció kíséretében.