kiállítás Magyar Nemzeti Galéria kortárs művészet kultúrpolitika

1991-ben rendezte meg a Magyar Nemzeti Galéria a Hatvanas évek – Új törekvések a magyar képzőművészetben című kiállítást (a kurátorok: Beke László, Dévényi István és Horváth György). Most pedig bő negyedszázaddal később ugyanabban az intézményben megnyílt a Keretek között (a kurátor: Petrányi Zsolt), mintegy ellenpólusaként a korábbi tárlatnak. Akkor a rendszerváltásnak a kultúrára gyakorolt hatásaként azt mutatták be, ami nem látszott, nem látszhatott, most pedig az ellenkezőjét, a hivatalos és támogatott művészetet. Akkor azok a művek voltak a kánonon kívül, most pedig ezek.

 


A két kiállítás kiindulópontja pontosan meghatározza a kurátori elgondolás lényegét: akkor az 1957-es Tavaszi Tárlatot tekintették origónak, vagyis azt az eseményt, ahol 1948 után először megjelenhettek a „modernek”, az absztraktok, a „formalisták”, most pedig az 1958-as brüsszeli világkiállítást, a kádári konszolidáció nemzetközi reprezentációjának kezdetét. A nyolcvanas évek második felétől egyre több törekvés irányult arra, hogy a nyilvánosságból kizárt művészek teret kapjanak, ezzel pedig éppen azokat szorították ki, akik a kultúrpolitikának egyébként megfeleltek, ennek megfelelően behódolók, elfogadók voltak, ergo nem elég izgalmasak, progresszívek, legfeljebb álmodernek. Miközben arról zajlott a vita hat-hét évvel ezelőtt, hogy a szocialista realizmus egyáltalán része-e a magyar művészettörténet folyamatának vagy inkább csak egy zárvány, egy kitérő, addig a hatvanas-hetvenes évek támogatott művészete gyakorlatilag a kukába került, még csak diskurzus sem folyt róla, arra sem tartották érdemesnek. Úgy tűnt el a múzeumok és a trendeket igencsak befolyásoló kereskedelemi galériák faláról, mint valami rettenetesen kínos történet, ahogy azok a bútorok, textíliák, lámpák és vázák is a lomtalanításban kötöttek ki, amelyek hasonlóképpen a korszak (köz)ízlését és formavilágát tükrözték. Annak ellenére, hogy a Gorkák és Gádorok szépen lassan visszaszivárogtak a műkereskedelembe, a képzőművészetben a neoavantgárd és az egyéb tiltottak maradtak fenn továbbra is.

kiállítás Magyar Nemzeti Galéria kortárs művészet kultúrpolitika
A Keretek között kiállítás bizonyára nem kívánta azt a feladatot magára vállalni, hogy kanonizálja az időnként kellemetlen vagy értékelésre sem méltatott életműveket, egyszerűen csak néhány tematika mentén megmutatja, milyen volt a hivatalos, támogatott, elismert művészet. Ez viszont annyira bátran és kreatívan sikerült, hogy egész egyszerűen szerethetővé váltak a művek, Mácsai ábrándos leányarcai, Farkas Aladár Vietnám-sorozatának darabjai, Breznay József életképei, Kurucz D. István alföldi tájai, Kádár György és Túry Mária monumentális munkái, a mai ésszel butának tűnő, semmilyen árucikket nem reklámozó, üres felhívásokat közlő kereskedelmi plakátok. Ismeretlen életművek kerülnek elő, mint Fóth Ernőé vagy Ócsai Károlyé és kiderül, hogy a „korszerű” lakberendezési tárgyak még ráadásul ízlésesek és igényesek is voltak, hiszen a legjobbak tervezték, Kováts „Borz” Sándortól Gaubek Júliáig. (Itt kell megemlíteni, hogy a kiállítás látványvilága Somlai Tibor belsőépítésznek köszönhető, a minden teremben visszatérő vörös-szürke állványzatot Jeges Ernő egyik komlói műve ihlette.)

kiállítás Magyar Nemzeti Galéria kortárs művészet kultúrpolitika
Petrányi Zsolt az időszaki kiállítás adta szabadság érzésével el tudta kerülni, hogy unásig ismert főműveket tárjon sokadszor a közönség elé, ezért tele van a tárlat meglepetésekkel, váratlan húzásokkal, különös asszociációkkal, jó néhány felfedezéssel, nemcsak a látogató, de a szakma számára is. És ami ma már evidens az MNG kiállításain: a nemzetközi kitekintés, Léger, Guttuso, Bernard Buffet és Willi Sitte festményeivel.


Még az is lehet, hogy a Keretek között divatot fog teremteni. Pedig csak árnyalni akarta a képet.