Egy magánmúzeum gyűjteményének és kiállítóhelyének kisebb méretét rugalmassággal és kreativitással pótolja. Így tett most a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum is, amikor az első világháborúra emlékező kiállításának anyagát a művészek leszármazottaitól szedte össze, a kapcsolódó személyes emlékekkel együtt.
Az 1914 és 1918 közötti időszak egy akkor élt festő vagy szobrász életrajzában mindössze egy epizód, és csakis akkor, ha művészként ábrázolta is a világháború eseményeit. A Molnár-C. Pál unokája és családja által működtetett magángaléria még akkor sem akarta kihagyni a centenáriumot, ha a névadó maga nem vett részt a háborúban, hiszen egészségügyi okokból alkalmatlannak nyilvánították, ám született egy ötlet: kérni műtárgyakat, relikviákat és történeteket más művészek unokáitól. Mivel a család amúgy is kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik a művészleszármazottak között, így azok teljes bizalommal adták oda a korszakra vonatkozó dokumentumokat, kitüntetéseket, festményeket, szobrokat. (A megnyitót tartó főszerkesztőnk, Martos Gábor stílszerűen szintén nagyapjára és az ő háborús emlékeire építette beszédét.)
Aba-Novák Vilmos (akinek unokája maga is fenntart magángalériát) katonaportrékkal van jelen, és azzal a történettel, hogy a háború kitörésekor együtt vonult be Szőnyivel, Patkóval és Wanyerka Gyulával, vállsérülést szenvedett, majd depresszióba is esett a fronton látottak okán. Szőnyi Istvánnak gyermeke született – házasságon kívül – a háború idején, de nevére vette a lányát és később is részt vett a felnevelésében. Körösfői Kriesch Aladár gerincbetegként távolt maradt – egy ideig – a harcoktól, ezekben az években templomokat díszített, de 1918-ban mégis bevonult önkéntesként.
Ripp-Rónai József története talán a legismertebb és a leginkább feldolgozott: a háború kitörésekor éppen Franciaországban tartózkodott, így ellenségként internálták. Alig néhány éve került elő a kaposvári Róma-villából az a koffer, amelyikben az addig ismeretlen világháborús skicceit őrizte – ez a koffer is szerepel a kisgaléria kiállításán. Az ünnepelt szobrász, Stróbl Alajos ugyan már 58 éves volt 1914-ben, de nem mondott le korábban megszerzett tiszti rangjáról, ezért százados parancsnokként ő is bevonult, egy évvel később szerelték le. „Munkahelyén”, az Epreskertben ekkoriban hadikórház működött. Rudnay Gyulának „komoly” feladat jutott a háborúban: műfákat és műbokrokat tervezett a védelmi rendszer álcázására. Medgyaszay István építész (egykori otthona pár méterre található a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumtól) szintén önkéntesként vonult be, 1916-ban ő tervezte meg lembergi hadikiállítás pavilonjait. Ligeti Miklós szobrász azt a feladatot kapta, hogy portrékat készítsen a hadi vezetőkről. Mivel csak élő modellről dolgozott, járta a hadszíntereket és örökítette meg a kezdetben lelkes, később magukba révedt, összeomlott katonai vezetőket.
Jeges Ernő ugyan mindössze 15 éves volt a háború kezdetén, mégis számos háborús olajkép maradt a hagyatékában. Kisfaludy Stróbl Zsigmond szintén önkéntesként csatlakozott a művész-különítményhez, a kiképzés után „kosztfelíró” volt a Képzőművészeti Főiskolán működő hadikórházban. Később feleségül vette a háborúban tragikusan fiatalon elhunyt Sámuel Kornél szobrász özvegyét.
A kiállítás koncepciója Gulyás Dorottyáé (MNG), de ahogy az a kismúzeumok esetében lenni szokott: igazi csapatmunkával állt össze a tényleg érdekes, a művészettörténet egyik vakfoltját feltáró anyag.
Illusztráció: Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum
